Beköszöntő gifemként nem véletlenül ezt a macskásat tettem be. Egyrészt macskabolond vagyok – tudjátok nagyon jól -, másrészt ez a mozgó kép híven tükrözi a figyelmet, a Ti figyelmeteket, ami rám irányul. Köszönöm!

Ahogy közeleg az este, úgy nő a szorongás szívemben, mert úgy érzem, mintha cserben hagytalak volna titeket. Pedig igazoltan vagyok távol, hiszen a következő nagy írásomon, egy regénynek a befejezésén dolgozom. S egyszerre két lovat nem tudok megülni, ám az agyam egy darabja nálatok jár, illetve a blogomnál, hogy ma sem írok semmit sem, pedig témáim kifogyhatatlanok.

Ti pedig fedezékből figyelitek, mi van már? Megint nem…

És ekkor arra jövök rá, hogy a „mosakodás” helyett már blogot is írhattam volna ennyi erővel.

Ez tényleg jó vicc a javából!

Probléma egy szál sem, viszont érezzétek magatokat jól legalább Ti a bőrötökben:

Ha jobb dolgotok nem akad, nézzétek meg ezt a videót, és repüljetek egy olyan dimenzióba, amely távol van az acsarkodástól, és minden rezdülésével a férfi-nő kapcsolatot kottázza, a másikba vetett bizalmat, a szerelem teljes tüzét, a mozdulatok hihetetlen finomságát, az egyes moccanások visszafogottságát, látható irányváltását, de tudni véljük, hogy azok sem öncélúak. Mivel már kellően belegabalyodtam mondanivalómba, a videó mindent felold és megold bennem és bennetek. Íme:

Ez az állapot pedig elringat benneteket és befelé lebegtek szép csendben az álom tengerén

 Itt pedig ehhez a témához tartozó (Isten veled te, drága Kismalac), előző blogom linkje!