Az ember sok mindent megbánhat élete folyamán, de leginkább azt bánja meg, mint a kutya, mely tizet kölykedzett, amit nem lépett meg soha.

Itt abba is hagyhatnám az egészet, mert ez a lényeg.

Amit kigondolunk, amit akarunk, amit meg kell tennünk, tegyük meg. Ne hagyjuk, hogy lefogják kezünket, lábunkat! Ne hagyjuk, hogy az életünket mások rendezzék, hogy a főszerepből kilökjenek. S csak epizód szerepet vállalhassunk a saját életünkben.

Kiinduló pont

Fájt a fejem. Ez a kiinduló pont. Bazira fájt a fejem. Szinte robbanásig feszült ott, bent a fájdalom. A homlokomat kivehettem volna. Lüktetett… Tennem kellett valamit…

S.O.S.

Fájdalomcsillapítót nem vehettem elő a fiókból, hiszen gyógyszer-ellenes vagyok.

Ekkor bevillant: mi lenne, ha…

 

Nem nevesítek – ne gondoljatok a férjemre egyáltalán! -, de marhára meguntam, hogy nem figyelnek rám, akiknek százszor elmondom, hogy mit gondolok, mit szeretnék, mit kellene tenni.

Jó! Akkor segíts magadon, Isten is megsegít. Irány a fürdőszoba, a berregő borotva!

És végre kiszűrhetem azokat a „barátaimat”, akik csak a külsőségekkel foglalkoznak, s másra nem figyelnek. Mert aki eddig szeretett, az eztán is szeretni fog, aki pedig nem, az ezt követően sem fog.

Baráti üdvözletét küldi Budafok magasságában Mara, a Marák gyöngye!

fekete kalapban

 

Eldugott gyöngyszemek  

1. (Mély vallomás)

2. (ÚJ helyre költözik a blogom)

3. (Amikor a hóhért akasztják!) 

4. (Nyári hópehely) 

5. (Szerelmes történet: Sunyi szerelem) 

6. (Kopaszi gátszakadás)

7. (Érzéketlenség)

8. Mi fán terem a karácsony? 

9. Köd előttem, köd utánam 

10. De „édes” a gyerek! 

11. Isteni nagy teher! 

12. Kutya-futtában 

13. Akkor már van miért szeretni! 

14. Cipővásár és egyéb csacskaságok 

15. Vihogjunk megint együtt! 

16. Születni tudni kell! 

17. Parttalan fenék vonzásában 

18. Minden nő angyal… Valahol… 

                  19. Szívem minden tűzével

                  20. Minden napra egy tojás

                  21. (Akkor már van miért szeretni)

                  22. A mennyország

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

VÁLTOZIK A blog HELYSZÍNe,

Az új LINK A NAPOKBAN VÁLTOZIK MEG ERRE:

 https://simonmara.com

Cikkajánló

3 thoughts on “Eldugott gyöngyszemek (6.) Kopaszi gátszakadás

  1. Kedves Mara!
    Nem csalódtam benned! Tényleg egy egyéniség vagy! Maradj is az! Ne törődj senkivel, bármit mond, mert Mara csak egy van és megismételhetetlen! Egyébként, még, jól is áll. Ezt nem csak én mondom, hanem a párom is! Hajrá! Vagy haj-rá?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds