Repülni jó!

Mit csinál az ember, miközben várja, hogy a repülőgépbe végre beszállhasson? Nem fogjátok elhinni, várakozik. És mindenre el van szánva. Minden turpisságra, ami megtörténhet. Mert nálam semmi sem lehetetlen.

Amikor be akartam csekkolni, oda mentem egy nagyon szimpatikus Swiss Air-nél dolgozó alkalmazotthoz, és mutattam a jegyem, hogy mit javasol nekem. (Ugyan is le akartam csökkenteni a szokásos szarakodási időt.)
Ő ránéz a jegyemre, és ezt mondja:
– Hölgyem, ez a jegy egy nemzetközi vonatjáratra szól.
„Uram Isten! Milyen jegyet vett nekem Dani?” És ahogy azon gondolkodtam lázasan, értesíteni kellene, hogy jöjjön értem vagy mit tudom én, bevillant.
Bingó! Én a busz jegyét mutattam, ami kihozott a reptérre. Milyen igaza volt annak a derék embernek.
Ezek után boldogan lobogtattam a repülőgép jegyemet, és láttam a barna, böngyör hajú, 30-as éveiben járó férfin, hogy megenyhült.

Most jön viszont a beszállás nehezebb része, amikor az ember úgy érzi, mint amikor a marhákat terelik a vágóhídra. Kordonokon keresztül hosszú, tömött sorban kígyózunk, amikor is az „út végén” pőrére vetkőztetnek bennünket. Jó, nem minden esetben. Mert volt olyan is, hogy még a cipőt is le kellett vennem. Azt hiszem, arra voltak kíváncsiak, hogy az országhatárt átlépők mennyire lúdtalpasak. Csak ez lehet a magyarázata.

Viszont most még az övemet is rajtam felejtették. Nem hiszem el, ekkora könnyelműséget! Mert mi mindent lehet csinálni azzal az övvel egyébként?

– Have you some liquid? – Ehhez hasonlót kérdezett.

– Oh, no! -, mondtam felháborodottan. Még a feltételezéstől is kirázott a hideg! Méghogy vizet vagy valami üdítőt felvinni a repülőgépre? Mekkora nagy dőreség.

Emlékszem, mekkora nagy show volt, amikor a Fülöp Szigetekre iparkodtunk. Valamelyik átszállásnál egy vámos nőci, aki egyébként úgy nézett ki, mint egy börtönőr, hogy viselkedett. A táskámból győzelemittasan előrántott egy fél üveg paradicsomlevet, és lenéző grimasszal akarta szemétbe dobni. Előtte még körbe mutogatta mámorosan a kollégáinak, hogy „nézd már, a kis hülye”, hát nem be akarta csempészni a repülőgépre ezt a veszélyes folyadékot?” Én leintettem, hogy

– No, no, Bébi. Inkább megiszom.
Szóval az ember vár, várja, hogy milyen hülyeség üti fel megint a fejét. Résen van. És főleg én! Magamra nagyon kell figyelnem, mert bármire képes vagyok!
És képzeljétek! Nem történt semmi! Időben indultunk, időben érkeztünk.

Amikor hétfőn este 8 körül kiszálltam a gépből, megcsapott a jó, meleg levegő. Csodálkoztam, hogy itthon milyen jó idő van.
Szegény Laci meg egy csomót várt, mert csak az egy órás eltolódást nem kalkuláltam be.

Az 1. részt itt olvashatod el!

A 2. részt itt olashatod el!

A 3. részt itt olvashatod el!

A 4. részt itt olvashatod el!

Az 5. részt itt olvashatod el!

A 6. részt itt olvashatod el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!