Ez a vers már a megkönnyebbülés szele, amikor már nem vagyunk kiszolgáltatva a másik kénye-kedvének…
Kategória: sorozatok
A sorozatból hiányzott ez a gyöngyszem, ami – úgy hiszem -, méltó befejezése is egyúttal. Felvállaltam a közvetítő szerepét, mert érdekelnek a lelki problémák. Azok
néha a szerepek felcserélődnek Dani és az én esetemben. Fiam mindig eljátssza (okkal, ok nélkül), hogy ő az ügyeletes zseni, és fentről, az egekből nyilatkozik, mint amikor Mózesnek megjelent az égő csipkebokorban az Úr.
A Facebook elém sodorta tavaly előttről ezt az anyagot, de ezt is fel kellett újítanom. Ez még ezer év múlva is időt álló lesz. Szép napot mindenkinek!
Át kell egy kicsit módosítani a 19. rész előttieket, mert azok már „hozott” anyagok a régebbi blogból. (Remélem, érthető vagyok.) Ahogy ezeket „felújítom”, úgy egyet-egyet belőlük közlök is, ugyanis időt álló témákat tartalmaznak.
Úgy látszik, most ezt gyakorlom: miképpen tudok eltűnni a nagy semmiben. A nihilben hogy tudok asszimilálódni. Csodálatos!!! Most meg nem kívánatos személy lettem a Facebook-on,
Egy vers sosincs későn. Megtanultam, hogy a szeretet megnyilvánulása soha sem bukkanhat a felszínre későn. Nincs „későn” fogalma a szeretetben.
Ez a vers egy családi keresztmetszet is lehetne, mely az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik. Költő: Simon Mara Árvizi hajósok Csőtörés és (s)üvöltés! Úszik szinte minden.
Hajnali 4-re haza vonszoltuk magunkat. Bár az is igaz, hogy már csak négy megállónyira voltunk otthonunktól, amikor még egy éjszakai járatot meg kellett várnunk. Én
„Szóval a főnök látott engemet belülről, és felmérte – nem is a cuccaimból – a fizimiskámat. Feltételezte, hogy akinek ilyen forradalmi sérója van, az bármire
