Tudjátok jól, hogy nem szeretek szomorú dolgokról írni, de néha annyira beüt a mennykő egy ilyen sztori formájában. #cserép #biztosítás #ház biztosítás
Kategória: Eldugott gyöngyszemek
Gyakran a bőség zavarával küszködök, mert annyi blogot írtam már az évek folyamán, de néha elkap a szokásos női nyafogás: jajj, nincs egy göncöm, amit felvegyek. Lefordítom: ezek a blogok valahogy nem lettek bekategorizálva, miközben sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének.
Tudom, hogy nem lehet mindenkin segíteni, de akin tudunk, azon segítsünk, és az már igen nagy szó a mai világban.
Rengeteg olyan videót látok a neten, ahol az állatokat hülyére veszik. Idióta ruhákba öltöztetik, olyan műveleteket végeztetnek el velük, amelyek teljesen messze állnak természetüktől. És ráadásul hihetetlenül messze áll a humorostól…
Ma különleges hangulatban voltam. Úgy, nem tudnám tetten érni, hogy mi ennek az oka, talán, hogy kint hatalmas hóesés van, bent pedig melegség szívemben.
Ez a KATEGÓRIA úgy született, hogy rájöttem, jó pár, értékes írásom „lóg” a levegőben. Ezt egyszerűen nem tűrhettem tovább.
Az új dolgok néha annyira ki tudják dögleszteni az embert. Ám amikor a krízisen túljut, amikor rájön, hogy nincs visszaút, és tényleg lóra kell pattannia…
Tegnap az Eurovizió Táncdal Fesztivált néztem fél szemmel, a másikkal pedig befejeztem ezt a blogot, ám a technika ördöge megint közbe szólt. Így lesz a tegnapból ma.
Nem végleg búcsúzom, de hiányom, remélem hiányjel lesz egyeseknek. Tudnotok kell, hogy egy hihetetlenül izgalmas regényen dolgozom. Baromira jó lesz, és nem azért, mert én mondom, hanem azért, mert én írom.
A sztorinak az lett a vége, hogy letiltott az oldaláról. Jól van -, bólintottam. Végre nem kell szép szóval, furmányossággal védenem a magam igazát. Fellélegeztem.
„Áh -, mondom magamban -, felhívom már Magdikát, hogy megtudjam, merre, hány lépés.”
