Jellemző rám, hogy megint nehéz fába vágtam a fejszémet… Előtte azonban megmutatom nektek a farkast, amit megígértem az előző blogomban. Szó szerint hajtóvadászatot indítottam, hogy megtaláljam:
Szerző: simonmara
Megszülettem, és ez elég ok volt arra, hogy kíváncsi legyek másokra, a világra, mely körül vesz. Ennek a túlfűtött kíváncsiságnak "köszönhetem" az összes kalandomat, melyeket papírra vetettem - mások és jó magam szórakoztatására. Sajnos sok eltűnt valamerre, mint a vadlovak a messzeségbe.
Miért érdemes velem tartani ezen vers elolvasásával? Mert nálad is elakad néha a tű, és irtó nehezedre esik a „normális” élethez idomítani megint a lépéseidet…
A kutyák ugatnak a kapunál belülről. Felállok a kapu szélére, és úgy kiabálok be hosszan, elnyújtva: Laciiiiiiiiiiiiii! Laciiiiiiiiiiiiii!
Mindig a jó kislányt játszani, közben pedig az élet nem arról szól, hogy a szép lelkemet díjazná. Inkább mintha arra menne ki a játék, hogy kihasználjanak. Ez egyre inkább a múltté.
Miért foglalkozom az éretlen személyiséggel? Ki megy bemószerolni a másikat (annak háta mögött), és nem vállalja a face to face, egymás közti egyeztetést? Jó kis téma egyébként. Úgy látszik, most jött el megint az ideje.
Mi aztán megtettünk minden tőlünk telhetőt. Mire vége volt a mi programunknak, mindenki csuromvizes volt egyrészt az izzadtságtól, másrészt pedig a vízpermettől…
Nyár, imádom, erről szólok most és a blogom is!
Egy hihetetlen elégedetlenségtől szenvedtem, teljesen padlót fogtam. Ezt a világra szóló fájdalmat írtam ki magamból hebegve és dadogva. Bocs!
A francba! Jó kedvem szárba szökkenését semmi sem akadályozhatja, mégha nagyot is horkantok mérgemben!
Az élet nem mindig a nagy horderejű, pisztolylövésektől hangos történeteket fújja elénk.