Már hetek óta készültünk Clau szüli napjára. A messenger igen gyakran kvartyogott, mintegy jelezve, hogy valamelyik csaj fejéből kipattant valami isteni sziporka.
Rotyogott az ötletek fazeka, és ki egy csipetnyi tengeri sót, ki gyömbért, ki ördögűző trutyit, szóval mindenki a maga tehetsége szerint szórt bele a várakozás hatalmas, közös üstjébe. (S a mondat végére így válik a fazékból üst!)
Már múlt hét szombatján azt gondoltuk, hogy siker koronázza fű alatti mozgalmukat, ám kiderült, hogy versenyen van a mi szépséges trénerünk, tehát nem tudnánk találkozni vele.
Viszont most szombaton, 2016. 10. 29-én eljött a nagy nap. Legalább tízen jóval délután 4 óra előtt már az újfalui Kultúrházban szorgoskodtunk. Közel 100 lufit – ciklámen és fekete színűt – kellett felfújni és különböző díszítéseket feltenni a falra, körbe-körbe a teremben.
Mivel tudtuk, hogy Claudia 4-re jön termet rendezni, nekünk meg kellett őt előzni és kész is kellett lennünk arra az időpontra, amikorra ténylegesen befutott.
Ahogy közeledett a 4 óra, mi egyre izgatottabbak lettünk, és magasabb hangerőre is „rákapcsoltunk”. Viszont mi meglepetést akartunk, tehát teljesen fel kellett létezésünket függeszteni, és különböző helyeken, nagy függönyök mögé, kiszögelések védelmében bújtunk el – akár a gyerekek!
Végre „kémeink” jelentették, hogy „most parkol le Claudia”, tehát tényleg csendben kell lennünk.
Clau bejött a terembe, ahol egyetlen egy lélek sem tartózkodott. Bár az épület körül leparkolt autókból lehetett következtetni, hogy mi valahol a közelben vagyunk.
- Hu, mi van itt, lányok! -, rikkantott Claudia örömében. Nem győzött csodálkozni, mert erre nem számított.
A videóban szereplő lányok voltak a csapat előhírnökei, hiszen ők díszítették fel a termet:
Nem akarom hosszú lére ereszteni mondanivalómat, de sikerült Claudiát 24. születésnapja alkalmából kilendíteni a holtpontjáról és a meghatottság könnycseppjeit kicsalni szeméből. Mindenki kacagott, és csiripelt. Végre vége volt a várakozó csendrendeletnek.
Az öröm percei:
„És akkor azzal a kerek kaktusszal azt kell csinálni…”, mondta Éva:
„De szuper, köszönöm!”
Az ünnepelt örült nekünk, az ajándékoknak, mi örültünk neki és egymásnak.
Ettünk, ittunk – én sajnos csak üdítőt ittam azon társaimmal, akiknek volánhoz kellett ülniük – és még egy táncos edzést is lezavartunk Clau vezényletével.
- Ez könnyű lesz! -, bíztatott bennünket Claudia, de Ti ezt elhiszitek?
Mi persze nem dőltünk be, viszont még a három hónapos babával is mozgásba lendült Zsuzsa. „Hála Istennek, az utánpótlásról gondoskodnak a fiatal anyák!” -, konstatálta nevetve Claudia:
Viszont, amit lemozogtunk az egy óra alatt, azt a terülj-terülj asztalkán felhalmozott, különböző csemegék elcsipegetése révén fel is szedtük:
Mindenkinek jutott az emeletes tortából természetesen:
Még sok ilyen szülinapot kívánunk neked Clau! Isten áldjon meg!
Szigetújfaluban ilyen gyönyörű képet készítettem többek között, amivel egyúttal el is búcsúzom tőletek:
Clau 1. Claudia edzi a népet avagy hogyan kell lógni?
Clau 2. Ki itt belépsz, hagyj fel azzal is, amid nincs!
Clau 3. Még ezt az utolsót…
9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb
10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját
11. rész Titkos szeglet az üzenetek között
12. rész Játszani a szavakkal…
13. rész Csak legyen már vége
14. rész A porszívás rejtelmei
15. rész Húsvéti medvehagyma vadászat
16. rész Reggeli cviki puszi Szöszi-net
17. rész Facebook leckék kezdőknek és haladóknak
18. rész Facebook leckék avagy Már megint mi van?
19. rész Feláll a szőr a hátamon
20. rész Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?
21. rész Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)