Mottó: Csak attól lehet energiát elvenni, akinek van.
Claudia az a személy, akit az energikus emberek közé sorolok. Alig múlt 25 éves, és már egy kialakult egyéniség, tudja, mit akar, és nem rest dolgozni érte. Mint ahogy már többször mondta, a versenytáncban elért sikerei nem a szép mosolyának köszönhetőek. Sőt, nem rokona semmilyen „nagyon fontos embernek”, és ezért nem is tolták előre a ranglétrán. Ilyen még véletlenül sem fordult elő vele, bár azt hiszem, ez nem is az ő műfaja.
Női mivoltomból kivetkőzve megpróbálom „férfi szemmel, szívvel” letapogatni, hogy vajon miről szól is ez a nő? Érdemes-e rá időt pazarolni vagy csak ő is egy-tucat. Természetesen egy határozott „nem” a részemről. Egy olyasfajta életforma jellemzi, ami adok-kapok érzésekre, cselekedet-sorra épül. Az ő foglalkozása – fitness edző – sokkal több, mint hobbi, amelyet nem lehet otthon, a négy fal között művelni, ki kell állni emberek elé. Sőt, rendszeres mozgásra kell őket serkenteni.
És ami a legfontosabb, másolhatóvá kell tennie magát. Meg kell mutatnia, hogy ugyanolyan ember, mint a többiek, ám mégis „több”, mert olyat tud, amiért érdemes hétről hétre edzéseire elmenni. Élete olyan, mint a puzle játék, ahol mindenki nyertes, ha részt vesz Claudia vezényletével az edzéseken. Ha sikerül esetleg egy kicsit elbeszélgetni vele, rájöhetünk, mennyire nyitott, őszinte ember.
Mindig ad pluszt, sosem talál meg bennünket a dög unalom. Örülünk, ha az edzés végén még életben maradunk. Energiát kapunk tőle, mivel napelemeket rejt el magában, amelyek még a hideg edző teremben is el kezdenek működni, és öt perc sem telik el, és már mindenki trikóra vetköződik.
A német nyelvtudását hasznosítja egy osztrák cégnél, ahonnan a megélhetéséhez biztos bevételi forrást tud előteremteni. Így, jó anyagi háttérrel már neki lehet futni a táncnak, az edzéseknek, melyeket elsősorban Újfalun és Ráckevén tart sokak örömére.
Gondoljuk csak el: megszeretteti sok-sok nővel a rendszeres mozgást. Arra sarkal minket ebben a depresszióra hajlamos világban, hogy egészségesebben éljük hétköznapjainkat.
Milánnal:
Huszonöt éves létére egy negyvenes hölgy érettségével rendelkezik. És mivel határozott egyéniség – van is mire az lennie -, kevés férfi vállalkozik arra, hogy megszelidítse Claudiát. Hogy miért? A férfiak jó része azt szereti, ha egy nő „nem is tudom…” műfajba tartozik, mert akkor a teremtés koronája biztos talajon állhat, eljátszhatja az atyáskodót, aki egyúttal megmondja, hogy mit gondoljon és mit mondjon a másik.
Én is megtapasztaltam, hogy nem szerencsés sok esetben, ha valaki túlságosan határozott elképzelésekkel rendelkezik. Ám mégis azt mondom, hogy mindig a hátrányunk egyben az előnyünk is. Tudom, egy kicsit faramuci, amit mondok, de ez így van.
Nézzünk egy példát. Csak a határozott egyéniségek tudnak nagyvonalúak lenni, és a környezetüknek örömet nyújtani, másoknak drukkolni, hogy sikereket érjenek el. Ők azok, akik ismerőseiket, családtagjaikat felemelik, biztatják a fejlődésükben, jó társak tudnak lenni párjuknak a kiteljesedésében. Miért? Mert szeretik, ha a környezetükben lévő emberek boldogok.
Clau életöröme az örökös perpétum mobilén alapszik. Este sem nyugszik meg, és ül órákon át a tévé előtt. Ettől egy kissé idegessé válik, amin nem csodálkozom egy percig sem, mivel én is ilyen nyughatatlan teremtés vagyok.
Viszont ha gátat akarnánk szabni eddigi megszokott, jól bevált tevékenységének, úgy járnánk, mintha a lepke szárnyairól letörölnénk a szivárvány színeket, vagy a boldogság kék madarának elvennénk a csodálatra méltó trillázó hangját.
Ki akarhat ilyet?
Az alábbi blogomban pedig megnézhetitek, hogyan lehet eltölteni egy igazi, vérforraló szombat délutánt!
Clau 2. Ki itt belépsz, hagyj fel azzal is, amid nincs!
Clau 3. Még ezt az utolsót…
Clau 4. Clau Szülinapi meglepetések sora
Clau 5. Magyar táncosok a kínai VB-én
Clau 6. Azok a csajok – na, és persze Clau és én!
Clau 7. Popi, gyere haza – Bernadett szemszögéből (1.)
Clau 8. Popi, gyere haza – Bernadett szemszögéből (2.)
(Gyakorlatilag Clauval karöltve tevékenykedünk az egészségünk megtartásában. Annyi különbséggel, hogy az én profilom a lelki egészség megszerzése.)
I think this site holds some rattling great information for everyone. „Dealing with network executives is like being nibbled to death by ducks.” by Eric Sevareid.
I like what you guys are up also. Such smart work and reporting! Carry on the excellent works guys I¦ve incorporated you guys to my blogroll. I think it’ll improve the value of my web site 🙂
Thank you!
Wow! Thank you! I continuously wanted to write on my website something like that. Can I take a part of your post to my website?
Show me yourt website! Please! Best regards Mara Simon
marasimo@gmail.com
Precisely what I was looking for, thankyou for posting.
I’ve recently started a blog, the information you offer on this website has helped me tremendously. Thanks for all of your time & work.