Valószínűleg, ha valakinek valamelyik testrészével éppen hadilábon áll, más szemüvegen keresztül látja a világot, mint ahogy én is tettem. Igaz, időben sem dúskáltunk, hiszen csak négy napot voltunk Atlantic Cityben.

Ez egy tipikus amerikai utcakép:

Nem volt nehéz megállapítanom, nagy látványosságok nincsenek ebben a városban. Valaki azt mondta, hogy ez egy „porfészek”. Jah, persze az illető volt Las Vegasban… A város vezetősége próbálja Las Vegast utánozni, de még sokat kell nekik fejleszteniük, hogy akár csak a nyomába érjenek.

Ha helyes kutyák kerültek a közelembe, tettem arról, hogy közös fotót készítessek örök emlékül. Persze a kutyák gazdája is nagyon barátságos volt, mint ahogyan az amerikaiakra általában jellemző:

Ez a bizonyos nagy látványásság – amely fő, sétafikáló utcát, „Boardwalk”  faburkolattal vontak be -, erősen elgondolkodtatott. Végkonkluzióként ezt sajtoltam ki magamból: ÉS? Itt aki számít és aki nem számít semmit sem, annak legalább egyszer muszáj itt fel- s alá korzóznia. Ha mákja van épp hőguta kerülgeti egyúttal.

Oh, ti, férfiak!!!

Minél súlyosabb egyéniségről van szó – vagy pedig fáj a dereka -, annál kevésbé lelkesedik, ha gyalogosan kell közlekednie. Minek, ha egyszer máshogyan is lehet?

Néha egészen tetszett egy-két részlet:

A hotelek kiválóak, és garantáltan mindegyik alsó szintjén – játéktermek és mindenféle masinák erdejében – simán el lehet tévedni. A kaszinók mindenütt virágoznak.

A Harrah’s Hotel 10. emeletén tévelyegtünk, mire a 72-es szobát megtaláltuk:

Kitekintés a szobánk ablakából. Kicsit olyan, mintha az űrben lennénk:

A hotel közelében egészen barátságos kis utca:

És ez is a hotel közelében volt, amikor már messzebbre is ellátott szemünk, és akár napozóra is vehettük a figurát. (Férjem azt mondta erre a képre, hogy akár Pityipalkón is elkészülhetett volna a fotó. Igen, valóban, de mindannyian tudjátok, hogy Pityipalkón készített fotóval nem drukkolnék elő soha, inkább tőből…) Ez a fotó pedig ékes bizonyítéka annak, hogy én vajmi kevéssel is beérem. Ha finoman süt le a nap, és van rá lehetőségem, hogy meggyötört testemet kiszabadítsam a nadrág és a – derékmeggebesztő – gyógyöv fogságából, velem már madarat lehet fogatni. 

Szép, tiszta volt a víz:

Ahogy lófráltunk egyik helyről a másikra, az volt az érzésem – és ez szinte biztosan így is van -, mint amikor egy várost még nem fejeztek be, igaz, már elkezdték.

Valahogy úgy, mint amikor gyerek voltam, és Dunaújvárosban cseperedve még voltak olyan nagy területek városrészek között, ahol a varjakat kergethettük a szántóföldeken. Na, aki Ratkó korszak gyereke és Dunaújvárosban élhette meg a nagy szocializmus szárba szökkenését, az rögtön tudja, hová tenni fenti megállapításomat.

A tengerparti rész, ahová szabadon beteheted a lábad, és ha van elég időd, ráadásul még az időjárás is kedvez, akkor a szűrkés homokban letelepedhetsz, és miután megszoktad a homok piszkos színét, a vízbe is bemerészkedhetsz. Ki volt írva azonban egy táblára, hogy nem kezeskednek azért, ha nehát valami baj ér a vízben. Cápa és társai… Mindenkinek a jól felfogó képességére apelláltak.

Az étteremből – ahol isteni kaját ehettünk – ráláthattunk a beach-re:

Én sem gondoltam volna, hogy bevessem magam a hullámok közé, amit egyébként, más körülmények között biztos, megtennék. Az, hogy ennyire visszafogtam magam, csak egynek volt köszönhető: állandóan a gerincem felvigyázásával, helyes tartásával voltam elfoglalva. Ennek a nagy elővigyázatosságnak volt köszönhető, hogy utazásom utolsó napjaiban – London – már friss léptekkel közlekedtem.

Ez egy másik étterem, már nem tudom, melyik hotelben. Nagyon nagy választékkal és csodálatos designe-nal. Ha nem lettek volna annyira pompás ízek, komolyan mondom, a nézelődéssel is beértem volna (mint tudjátok, kicsivel is beérem):

Ezt a kis rövid videót inkább a téma alaposabb körbejárásához vettem fel, csak is a ti kedvetekért:

Ez (is) USA – Atlantic City

(1.) Repülni jó – de ezt már kivülről fújjátok! 

(2.) És te holnap utazol?

Meleg szívvel ajánlom úti élményeim morzsáit azoknak, akik még nem olvastak London, Las Vegas és a Fülöp Szigetek világából szerzett (legalább is számomra) felejthetetlen tapasztalataimról:

Fülöp Szigeteki esküvő 

Londoni tévelygések (73.) London Pass (12.) Windsori kastély 

Viva, Las Vegas (8.) Utórezgés 

A világ legnagyobb tengerjáró hajójával (8.) Stan & Pan – hajó formájában