(Nem foglalhatok olyasmi mellett állást, amit nem jártam körül. Ennek még csak az árnyéka sem vetődött rám, mivel fizikailag nem jártam a történet helyszínén, nem beszéltem személyesen a szóban forgó alanyokkal…)

Olyan emberbe beleszeretni, akit egyszer csak fogják és viszik a börtönbe… Ehhez nagy pech kell.

Végre szerelmes lett Margarét – már elmúlt negyven éves, de még sosem volt szerelmes igazán! -, és ekkor egyszer csak keletkezik egy saját bejáratú tájfun. Ez a tájfun pedig felkapja szerelmét, és egyenesen a börtön egyik, 14-es cellájába dobja be. Ez azt jelenti, hogy 14 emeletes ágy egymáshoz préselve. Huszonnyolc, szőrös pöcsű, csimbókos sejhajú, büdös leheletű, kellemetlen kinézetű ember társaságát kell „élveznie” 24 órás műszakban több éven keresztül.

Nem pont ilyen bent a hangulat:

Azt mondja Margarét, az egyik jó barátnőm, akit egyébként tényleg sajnálok, mert mindig kifogja, „mindig kikapja a nagy sz@rt”. Azért ehhez is kell egy adottság! Mert történhetnének vele a dolgok lájtosabban is. Hát, nem?

Ám nem… Vele mindig olyan szörnyűség történik, ami mással nem. Már fél éve bent van a Mester – Margarét szerelmét hívom így -, és még nem volt tárgyalás. Nem tudja, miért ül bent, miért szív. Ebből is látszik, hogy Margarét nagy hatással van a Mesterre, mert olyasmibe csöppent, amiről még csak álmodni sem mert volna. Ha álmodott is néha zavaros, zűrös éjszakákon, amikor a szesz párája hókán csapta, meg sem közelítette ezt a rémálmot, amiből egyszerűen nem tud felébredni.

A Mester sovány, nem a börtönkoszt miatt, hanem eleve ilyen alkatú, minden testrésze csontos, ám nem szeretne behúzni az ember neki még sem, nem támad ilyen kedve, mert fél, hogy a Mester visszaüt. Akkor pedig mindenki csontja reccsen. Az ügyeletnek pedig sok dolga támadna hirtelen.

Az ötven éves Mester mestere a szerelemnek, a szeretkezésnek, a nők igába hajtásának. Hogy mennyi nő lehetett az életében, szerintem ő sem tudná összeszámolni. Amerre járt, fű nem termett, ám a nők hasában az embrió növekedésnek indult.

Lelkiismeretes lévén és mert jó épületgépész hírében áll, minden asszonyának tetőt húzott fel a feje fölé. Ők ezt természetesnek tartották, meg nem hálálták soha. Sőt, az egyik perszóna mindent megtesz annak érdekében, hogy Margarétával szövődő kapcsolatuk dugába dőljön.

A gyermekei arcán is mintha a hálátlanság jegyei ütköznének ki, mert csak akkor lebzseltek apjuk közvetlen közelében, ha pénzre volt szükségük az újabb felesleges, divatcikk megvételéhez.

Barátnőmék, amikor összekerültek – ellentétben a többi asszonnyal, akik a Mester által kényelmes fészekben éldegélnek -, társbérletben tengődtek, ahol a szomszéd szoba lakója, egy fiatalember erősen rossz irányba befolyásolta őket a közös háztartás vezetésében. Nem beszélve arról, hogy szarka mibenlétét sem tudta titkolni. És a kis aljas, állandóan keverte a lekvárt a főbérlőnél.

Margarét természetesen nem nyugodott bele az elfogadhatatlanba, és próbált és mai napig kísérletezik, hogy szerelme igazát valahogy megkaparinthassa, ám…

És pont ilyen férfiba kellett Margarétának beleszeretnie, aki már régóta kiszemelte újkori áldozatát, Margarétot, ám a sors is közrejátszott, hogy végül is egymásba gabalyodtak. És amikor már belemelegedtek volna a közös élet titkainak feszegetésébe, ekkor pedig a kegyetlen sors közbeszólt.

Vajon mi volt az a fordulópont vagy ki volt az ügy kirobbantója, akinek – akár koholt – vádja alapján a Mestert zárkába dugták? APEH-et nem fizetett? Gyerektartással jócskán elmaradt? Bármi igaz lehet, ezt nem tudja senki sem. Létezik ilyen? Ám a jelek szerint létezik.

Ha valaki előzetesben van letartóztatva, akkor egy személyt megjelölhet kapcsolattartónak, és amennyiben ez a személy – jelen esetben Margarét – vállalja, akkor ő mehet látogatóba és intézheti a fogvatartott dolgait.

Tanúja voltam annak, hogy több ízben az utolsó percben visszavonták a szabadnapját, tehát nem távozhatott. Ehelyett mehetett dolgozni a mi Mesterünk a börtön felsőbb köreinek a saját kéglijébe, hogy a házukat rendbe hozza. Feketén.

Ott, fönt, senkinek sem érdeke, hogy a Mester szabadlábon legyen, és „dolgát” ne végezze el. Hogy milyen dolgát? Az énekes madárnak az a dolga, hogy kis torkából csodálatos hangokat csaljon elő, a méhecskéknek, hogy beporozzák a virágokat, és átaluk isteni terméshez jussunk. Mesternek pedig az a dolga, hogy tudását csillogtassa a felsőbb körökben – teljesen ingyen és bérmentve. Nem mondhatja, hogy nem veszik semmibe személyét. Más kérdés, hogy jogában áll dolgozni. Ennyi!

Legjobb esetben is csak jövő év végén szabadul. (Ha csak valami nem jön közbe…)

Margarét pedig kesereg, mert szerelmétől a telefont is elvették, nem engedik telefonálni. Hivatalos indok: „szervízben van a készülék” – ez persze nem igaz, mivel a telefon a nevelő polcán árválkodik.

A derék férfi leveleit is sorban elveszik, nem továbbítják a címzettnek, amiben leírja olthatatlan szerelmét. Természetesen – bár nem tudom, mennyire természetes – Margarét levelei is beszorulnak valamely titkos helyre. Minek az a sok irkálás?

Margarét pedig hiába ír a börtön parancsnoknak, a nevelőnél leragad minden. Kérdéseit hiába is tenné fel, mert a címzetthez nem jut el… A nevelő felér egy fél istennel, mert ő dönt, hogy mennyire elviselhető az elviselhetetlen…

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. rész Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. rész Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. rész Facebook leckék avagy Már megint mi van? 

19. rész Feláll a szőr a hátamon 

20. rész  Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB? 

21. rész Tükröm, tükröm, mondd meg nekem… 

22. rész Levelet hozott a postás

marasimo@gmail.com

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com