Janka kalandjai (1.) Szerelmi oldások (vagy nem)

 

 

Mikor keletkezik érzelmi zűr? Mikor leszünk oltárira bánatosak? Amikor úgy érezzük, hogy nem úgy bánnak velünk, ahogyan megérdemeljük. Amikor a lelkünket kitesszük, és a másik cserében belénk rúg.
Pedig mi történt csupán? Szint-különbségbeli torlódás.

Rögtön megmagyarázom. Az egyik fél érzelmileg jóval lejebb van, mint a másik. És aki (FELSI) az érzelmi létra felsőbb fokán gubbaszt egyedül, onnan rikoltozik a másikhoz (ALSI) bánatosan. De azt is mondhatom, hogy lefelé béget bele a vak világba.

Szeretné felemelni a másikat magához, az ő szintjére. Erőlködik, a szeme kigúvad. Gyenge karizmai kidagadnak, a nyaki ütőerei majd szétdurrannak a nagy erőlködésben. ALSI pedig lent gunnyaszt. Neki nincs kedve magasabb régiókba repülni, neki sokkal jobb a földközelben maszatolni.

Madár szerelem:

madárszerelem

 

A szerelemtől megitassult, szárnyaló daru madár messziről ragyog, elhomályosítja az exhibicionista napot, aki elsápad, ha a felhők eltakarják szépségét. A felső szintbeli (FELSI) IGAZÁBÓL A SZERELEMBE szerelmes, nem pedig a másikba. A lebegés mámorába szerelmes, nem pedig az ugráló verébfibe. Ám pechjére a fénytörés olyan szivárvány színekkel hintette meg a szürke kis verebet, aminek hatására a daru madárnő, a FELSI a fénytörés és saját maga dőreségének áldozatává válik.

De miért nem akar a veréb szárnyalni vele?

Mert egy veréb nem láthat a jövőbe, ebben biztosak lehettek:


Miért? Miért? Kérdezd meg a vakondtól, miért nem akar a hűs habokban úszni, játszani a delfinekkel, amikor az olyan fantasztikusan eufórikus érzés? Kérdezd meg a fácánt, hogy miért nem költözik el Afrikába? Pedig van szárnya!

Mert ez a természet rendje!

Igen! A szerelem – a felhajtó ereje következtében – főleg az elején, még a két személyt felfelé viszi. A meleg légáramlat mind a kettő tüdejét hatalmas reményekkel tölti fel. Az AlSI viszont nincs olyan érzelmi szinten – mert mindig csak az alacsonyabb régiók utasa volt -, hogy kövesse a daru madárnőt. Hiszen egy színvaktól sem várhatjuk el, hogy a kéket megkülönböztesse a zöldtől, s ekkor kezdődik a könnyek hullatása.

Ne akarjunk többet a másiktól, mint amit tud nyújtani. Ezt példával is illusztrálom, mert én igen elhíresült vagyok a példák felsorakoztatásában. Egyik barátnőmről van szó, aki igen míves lelkű, művelt lény. Már-már kínosan feszeng az ember bárdolatlansága miatt az ő társaságában. Janka, ha elutazik idegen orszába, városba, minden eldugott múzeumot felfedez, minden műemléket megnéz tüzetesen, előtte tanulmányozza a helytörténelmet is. Kik a nemzeti hősei annak az országnak, stb. stb.

 

Én felszínes ember lévén, határozottan állíthatom, hogy nem érdekelnek a kúltúr-történeti dolgok, bár minduntalan beléjük botlok, és a bokámra hatalmas bilincseket raknak ezek az élmények.

Igaz, ha már elvetődök idegen földrészre, megint mi a legfontosabb területem? Bizony, hogy az ott élőket veszem górcső alá. Hogyan oldják meg porszem életüket. A másik nagy, kedvenc témám: a természet. Ez a két téma, ami nem hagy nyugodni. Viszont most visszatérek az eredeti témához: az érzelmi szintkülönbséghez.

(Nagyon remélem, hogy tudtok követni! Figyelemerősítő csókjaimat küldöm nektek addig is!)

 

 

Szóval ez a cizellált lelkületű tanárnő mégis csak elvált annak ellenére, hogy lelki intelligenciája az egekbe tört. Most már évek óta egyedül él. Falja a könyveket és közben szép lassan az internet világába is bele-bele kóstol. Párkereső oldalra is felmerészkedett, amin erősen elcsodálkoztam és meg is dícsértem érte. És megismerkedett egy Ausztriában dolgozó fiatalemberrel. Hát igen, csak húsz év van közöttük.
– Te, Janka, a fiad is lehetne ennyi erővel.
– Hát igen, de mit csináljak, valahogy olyan jó fejnek tűnt, és már belebonyolódtam -, mondja.

Persze nehogy azt gondoljátok, hogy ezt a témát tovább feszegettem, hiszen valóban igaz: nem egy esetről tudok, ahol a hatalmas nagy korkülönbség ellenére is boldogan élnek ezek a párok, mig el nem murdálnak.

Szóval ez a srác szerelmes lett Jankába, s a barátnőm viszont. Valószínűleg az homályosította el tudatát, mint az ajzószerek, hogy már nagyon régóta nem beszéltek vele úgy, mint nővel.

Eljött a nagy nap, úgy volt találkoznak a Corvin Plázaban, egy kávézóban, a sok közül. Nem volt különösebben erőszakos, tudta, hogy Ausztriából idáig eljutni, időbe tellik. Ám a megbeszélt időponttól két órával arrébb járt az idő, így csak felhívta Jenőt, hogy mizujs.

A férfi hímezett-hámozott. Hogy nagy a forgalom, meg hogy még mindig Ausztriában van, és ekkor elhallgatotott a másik vonal, a mondat közepén.

Janka gondolta, nem hívja vissza, mert a férfinak kutya kötelessége visszajelentkeznie. Ekkor úgy volt vele, igazán szólhatott volna neki, hogy “Te marha, nem tudok oda mennni időre, ne várj!” Tehát a fél napja elment feleslegesen keferágással, feleslegs jövéssel-menéssel. Ilyet ő soha nem tenne, hogy valakivel megbeszél egy találkát, és még csak a füle botját sem mozdítaná meg, hogy a másik ne várja habokra. (Én sem! Ezért vagyunk többek között barátnők!)

Bele tudom magamat képzelni az ő helyzetébe, hogy mit érezhetett. Én a helyében már letöröltem volna a Facebook-ról a srácot, de ő nem tette, mert türelmes ember. Tudni akarta, mi történt?
Hát Jenőnek nem volt pénze a telefonján, és nem tudta barátnőmet visszahívni. Na, most kérdezem én, ha valaki a szíve választottjához megy több száz kilométerről, akkor nem gondolja át ezt az elemi dolgot? Ez pedig csak egyet jelent: teljesen éretlen még a kapcsolatok kezdéséhez és folytatásához.

Jó, miután tisztázták a problémát, megbeszélték, hogy másnap találkoznak a Cápa vendéglőben 10-11 között, Velence partján. Az internetről kinézték a vendéglő paramétereit. Már fél tizenkettő is elmúlt, ám Jenő úgy érkezett meg a helyszínre, mint Ti közületek bárki is. (A helyzet komikuma, hogy a Cápa vendéglő már nem vendéglő, hanem valami játszóház, de ez az internetről nem jött le.)

 

Janka megint aktivizálta magát, és felhívta telefonon Jenőt, de a számot visszalökte a vonal. A nagy üres süketséget kapta cserében. Ezt eljátszotta legalább ötször, mert nem akarta elhinni, hogy a másik kikapcsolja még a telefont is, amikor reggel kínos precizitással egyeztettek, miképpen találkozzanak.

Igen bánatos lett, mert neki ez energiába, időbe, hatalmas bánatba került. Haza ment összetörten, és elhatározta, hogy most már letöröli barátját a Faceról és a könnyeit pedig a szeme csücskéből. Ám mégis csak felment az internetre.
– Ne haragudj, azt hittem, hogy Te szórakoztál velem -, monta a srác. – De láttam, amit írtál, hogy mindig tudósítottál a messengeren, hogy éppen hol jársz és mit csinálsz, tehát tudtam, hogy nem hazudsz akkor, amikor azt mondod, hogy nem tudtál felhívni. Aztán leellenőriztem, és tényleg képtelenség engem felhívni. Igen, én vagyok a hibás másodszorra is. (Kiderült, hogy felmondta a szolgáltatást. Nem!!! Ilyen nincs!!!)

MIVEL NEM VOLT HASZNÁLHATÓ TELEFONJA, EZÉRT volt A FENTI NAGY HÜLYESÉG! A fiú elmesélése alapján eget-földet megmozgatott, hogy telefonhoz vagy internethez jusson, mindhiába. Ezt viszont aláírom. Szerinem Ráckevén sem és még Budapest sem lehetne nyílvános telefonhoz jutni egykönnyen.

Ha hiszitek, ha nem, harmadszorra is megbeszélték, hogy találkoznak. Most pedig egy másik bevásárló központban volt a találka hely, egy kisvárosban, mert Jenőnek az jobban útba esik. Oké. Minden rendben! – gondolnátok. Nem, nem minden oké, mert 5-6 közötti időpontra beszélték meg, de már 7 óra volt, és Jenő sehol. Hát eltévedt, felhívta barátnőmet, mondja meg, hogyan jut el hozzá.

Mérges volt Jenő, mert Janka nem jól mondta el az irányokat, milyen tábla, mikor fog felbukkanni melyik kanyarban. (Hát mi ő? – mármint a barátnőm -, forgalmi rendőr?) Igen, én sem tudom elmagyarázni, hogyan lehet A-ból B-be jutni. Barátnőm erre azt mondta, hogy kérdezze meg valamelyik benzinkútnál. (Dehát nem akarom tovább ragozni, mert még lenne, mit, higgyétek el, a lényeget mondom el.)

Fél nyolcra – 5-6 órától azért ez kissé távol van – sikerült összehozni. Megjött a férfi, és pont úgy nézett ki, ahogy a skype-on látta. Nagyokat nyögött, sóhajtozott. Végül is ennek ellenére egész szimpatikusnak tűnt Jankának, csak valahogy azt nem tudta elképzelni, miképpen gondolja a srác…

Egy szerelmi találkozónak arról kell szólnia – gondolta barátnőm nagy naivan -, főleg az elsőnél: mindent elkövetünk, hogy a másikat magunkkal ragadjuk. Ugyanis a legédesebb oldalunkat kell felmutatni a szerelem oltárán, és a másik képébe tolni. Ám nem ez történt. Jenő beteg volt, lázas, és düledezett. Néha ugyan feltámadt, de alapjában véve igazán lehangolta Jankát. Nem is csodálkoztam ezen, hiszen ő nem egy elsősegélyes nővérke.

Beültek egy étterembe, ahol végül is jó kaját adtak, de Jankának elment az étvágya. Csak piszkálta a kaját, közben figyelte a fiút, ahogy lázasan (ténylegesen is az volt) beszélt, és közben a saláta lógott ki a szájából, mint a nyulaknak.

Nézte a fiút, és azt gondolta magában: “mi a fenét keresek itt Jenővel?”
– Miért dolgozol annyit, hogy nem elég az a fizetés, amit az autógyárban megkapsz? Még újságokat is kihordasz éjjel-nappal?
– Nincs konkrét célom, csak szeretem, ha itthon gondtalanabbul adom elő magamat. Ha valamit meg akarok venni, mint például most, hogy megéheztem, akkor beülhetek az étterembe veled.

“Na” -, gondolta magában Janka – “azt hittem, hogy valami nagy cél lebeg a szeme előtt ennek a harmincöt éves férfinak, és mondjuk lakásra gyűjt. Nem, ő csak gondtalanul akar költekezni.” A válasz lehangolta.

“Tényleg, mit keresek én ebben a férfiban?” És tudta, hogy teljesen felesleges neki bármit is beleképzelnie ebbe az emberbe, vakrepülés volt részéről az egész. Nem őt kereste.

A nagy találkozást követő, másnap reggel oda ült a számítógéphez, és látta, hogy már Jenő írt neki üzenetben. Micsoda eljárás: nem kérdezi meg, hogyan utazott, él-e, hal-e.
– Nem olyan nagy út, reméltem, hogy túlélted, és haza tudtál menni épségben -, felelte Janka. – Nem az Északi-sarkra utaztál szánhúzó kutyákkal.
Ám a válasz nem volt oké. Mert Jenő csak hepciáskodott, micsoda eljárás, hogy nem tanúsít elég meleg érdeklődést irányába.
– Elegem van belőled -, verte a beteg mellét Jenő.

“A fene essen bele ebbe a Jenőbe!” -, kiáltott fel Janka, és fogta magát, egy mozdulattal letiltotta barátját. Nem elég neki a 20 éves fia, aki szintén basáskodik vele amióta csak megszületett, akkor most itt ez a Jenő, aki szintén meg akarja mondani, hogy mit tegyen, mit mondjon.

Köztünk szólva, már előbb meg kellett volna tennie ezt a drasztikus lépést, amikor egy héttel ezelőtt valamit megkérdezett Jenőtől. Ugyanis a férfi oly mértékben fel volt háborodva a barátnője kérdésén, hogy azt mondta nagy lezserül:
– Marha. – Vagyis lemarházta a nőt.

Így, natúrszelet módjára. Ekkor kellett volna a nőnek rálépnie a “delete” gombra teljes testsúlyával.

Janka kalandjai (1.) Szerelmi oldások (vagy nem)

Janka kalandjai (2.) Biztos vesztes pozíció

Janka kalandjai (3.) Milyen a videó szex? 

 Janka kalandjai (4.) Facebook színekben 

Janka kalandjai (5.) Nem jó időben találkoztunk

 Aki igényt tart a további blogjaimra, figyeljen egy kicsit jobban, mert a blogom linkje megváltozott

az alábbira,

tehát nem a régi “csatornán” érkeznek elmés, magvas, meg nem ismételhető okfejtéseim. Legyetek TI IS RÉSEN! Ez nemcsak a férfiakra értem!

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük