Tök depi

Síri hangon elbúcsúztam. Úgy éreztem, hegyomlás alá kerültem. Elfogyott a levegő és a napfénytől teljesen elzáródtam, portól, mocsoktól elvakultan zokogva borultam az asztal lapjára.

„Hogy lehet ilyen aljas?”

Negyed órába is bele tellett, mire használható állapotba kerültem, és újból felhívtam:

– Márk! Ne tedd le a telefont! – kértem. Úgy éreztem magam, mint egy állatszelidítő, aki teljesen védtelenül megy be az oroszlán ketrecébe.

 

 

– Nem látom be, miért bánsz velem így, amikor én barátian közeledtem hozzád. Semmi okod, hogy ellenségeid közé sorolj! Az

embernek van épp elég „jóakarója”. Nem kell még abból is ellenséget

kreálni, aki nem az. – És éreztem, a fiú egy kicsit már megnyugodott, a

szívével is figyel rám.

– Jól van, de nem akarok veled beszélgetni.

Ott ültem az asztalnál sokáig a bánattól letaglózva, annyira nyomorultul, mert a reménytelenség fojtogató érzése megint úrrá lett

rajtam.

(Edvard Munch: Sikoly)

 

 

Aznap éjszaka irtózatos álmaim voltak. Igazából sosem álmodott róla semmit sem, de most azt álmodtam, hogy mindenféle fegyvert

használt ellenem, le akart lőni, felrobbantani, letaszítani a szikláról,

és én csak kétségbeesetten menekültem-menekültem előle. Reggelre

megvert kutya és elkeseredett életérzésre ébredtem. Kőfejtőben porították szívem ezer darabra. Iszonyatos, ólmos fáradtság telepedett

rám. Semmi és senki nem érdekelt.

 

Verses kötet megjelenése

 

Időközben megjelent a második kötetem is 2000 végén. Sokat kellett utána járni, hogy a könyvkiadás költségeit valahogy lefaragjam, de a nehézségek nem keserítettek el, sőt. Sarkaltak.

Több hónapos jövés-menés, a kiadóval való egyeztetés végül is meghozta a sikert.

Akkor még mindig ott volt, hogy milyen legyen a címlap, mert az első verses kötet – egyesek szerint legalább is – gyermekes volt. Nem 

képviselték a grafikák verseim színvonalát.

Miközben egyre inkább bodrozódtak bennem a második kötet kiadása körüli feladatok, egyszer úgy jártam, hogy ültem a buszon…

A folytatás nem marad el…

 

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

 

Simon Mara

If you want to read another blogs: www.simonmara.com

Share this post and help spread the love!

 

 

Cikkajánló

One thought on “Sunyi szerelem (18.)

  1. What i don’t realize is if truth be told how you are no longer really much more smartly-favored than you may be right now. You are very intelligent. You recognize thus considerably in relation to this matter, made me in my view believe it from so many varied angles. Its like women and men aren’t interested until it’s something to accomplish with Lady gaga! Your individual stuffs great. All the time care for it up!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük