Tény: a jóindulatú embereket úgy átvágják jó párszor életük folyamán, ahogy csak a csövön kifér. Hogy miért? Mert – mint mindenki – magából indul ki.
Manapság a stresszhelyzetek sorban, egymás után, sőt, egymást keresztezve találnak meg bennünket. Dúskálunk belőlük, túlkínálatot tapasztalunk. Hogy mit lehet tenni ezen nyomasztó érzés ellen? Tudd, ha nem teszel semmit sem, akkor az önsajnálat egyre nagyobb mértékben kerít hatalmába. Tehát ne késlekedj! Cselekedj!
Elhatároztam, hogy a „vázlataimat” végig nézem, és elcsodálkoztam, miért nem adtam már közkinccsé. Tehát nem késlekedem: csak át kell állítanunk agytekervényeinket, és megváltozik a világ körülöttünk.
Nagy naivitás részemről, hogy meg akarlak titeket óvni a nagy fekete farkastól, azaz az egó fennhatóságától. És mégis ebben settenkedem már megint!
A sztorit nem engedtem hosszú lére, de a lényeg benne van: a lehetetlen sem képezhet akadályt!
Azonos időben videókat és fotókat készíteni emberi alkotásokról és közben élvezni az elénk táruló látványt, képtelenség. Ez olyan, mint szeretkezés közben zenét komponálni.
Örökös fejlődési spirálban vagyunk, míg a halál szele alaposan meg nem csap. Ne rezeljetek be, ennél vidámabb dolgokról beszélek blogomban.
Most szembesültem azzal az egyszerű ténnyel, hogy nyolc éve blogolok. Nyolc éve! Az nagy idő, Elemér! Ha lenne ilyen tantárgy: KITARTÁS, szín jelest kapnék….
Köszönöm a sok jó kívánságot, amelyeket a Facebook idővonalamra és messengerembe küldtetek. Képtelenség mindenre válaszolni, de biztosak lehettek benne, hogy mindent lecsekkoltam. Viszont most az egyszer gyakorlatilag nem válaszoltam egyenként senkinek sem.
Nem értem, miért nem dolgoztam fel ezt a témát előbb, amikor jól éreztük magunkat Erikával. Buszkirándulás Szlovéniába. Bár én néha úgy vagyok, hogy mindegy, csak csapjunk a lovak közé. Pontosítom, nem hetedhét országon túlra akarok utazni, csak oda, ahonnan még akár gyalog is haza tudok menekülni, ha éppen úgy adódik.