Egy barátomhoz szólok, akinek még csak a nevét sem tudom.
Kategória: Szöszi-NET
Ha tudnátok, mennyire nem szeretem az ehhez hasonló témákat, amelyek a teljes reménytelenségről szólnak.
Mitől lehet valaki akkor is energiadús, ha körülötte szinte villámok csapkodnak?
Nem kell a meglepetés termék (sem)!
Sokan a körülményeket, a sötét gyermekkort, a körülöttük levő embereket okolják sorsuk rossz kimeneteléért. Ha szembesülnének azzal, hogy ez csak kis százalékban igaz…
A kommunikáció egyik legfontosabb eszköze, hogy láthatjuk a partnerünk arcmimikáját. Persze ha nem beszélgetünk, akkor erre nincs is szükségünk. A kommunikáció hiányában elsatnyul lelkünk, de ezt kit érdekel?
Megköszönném, ha valaki kommentben megírná, hogy az a csodálatos kék színekben pompázó, fél csáppal rendelkező bogárnak mi a neve?
Már régen röfögtem ki magam, Egy kicsit kapirgálok kertemben, a gazokat kiszórom, a paradicsom palántákat szétültetem és két fűcsomó kicsákányozása közben megírom a szösszenetemet.
Újból feltör bennem az elégedetlenség lávája, hogy az emberek mennyire bávatagok, birkaként visekednek. Azt sem érdekli őket, hogy esetleg a saját hülyeségükből megfertöződnek?
Be kell vallanom, visszamenőleg egy kicsit haragszom a környezetemre, a szocialista filozófiára, amelynek hatására minden résből ez zúgott elő: becsületesen dolgozni, megfelelni feletteseimnek, és akkor hasznos tagja leszek a társadalomnak.
