Elég muris az európai ember számára, amikor tapasztaljuk, hogy a nők a szerelvények hátsó részében utazhatnak csak!
Szerző: simonmara

Ne csodálkozzatok, hogy a 2. résszel kezdem. Majd később megértitek. Jó szórakozást ehhez az új sorozatomhoz is!

A beköszöntő gifbe rögtön beleszerettem. Nem tehetek róla, de a képi megfogalmazása szíven ütött. Hozzá kell tenni: pár hét múlva újból ránézve, egy kissé ódivatúnak tűnt. Hümm!

Úgy gondoltam, hogy muszáj több emberhez is eljuttatni ezt a vidám kis írást, hadd mulassatok ti is szívből, mint ahogy én is tettem Teddy-Apu Pintér (egyik kedves Facebook ismerősöm) jóvoltából.

Most sem csalódtok, ha velem tartotok. A témák közti cikázásban utolérhetetlen vagyok.

A főbérlő kamerákat szereltetett fel a lakás különböző pontjain.

Nem érzitek azt, hogy egy nagy tömegmasszába akarnak benneteket besorakoztatni? Szerintem ezért kellenek a kakukktojások, akik ráébresszenek bennünket arra, hogy mi valami egészen mást szeretnénk, mint amit a tömegízlés diktálna.

Azt hiszem, hogy agyamra ment a hideg, mert szentül meg voltam győződve, hogy Molliról már írtam nektek, erre nem találom az anyagot sehol sem… Molli

Ne fogadjatok meg semmit sem, ne fogadkozzatok égre-földre. Csak hajtsátok végre, amit kitűztetek célul. Ennyi!

Ez a nő valahol örök rejtély marad számomra. Ennyi pofon (vagy annál sokkal durvább testi bántalmazás) sem józanítja ki teljesen…