LEKOPOTT ISTENI HATALMA

Megnyalná a bokám, a szám,

hiába mondanám, hess, te

nagy szamár.

Megfogná biztatón kezem,

és mélyen ülő szeme a

a kanyarból óraszám lesne,

rajtam csüngene mindkettő,

mint két, nehezéknek

használt kő.

Beletúrna égnek álló hajamba, bele-

szuszogna fülembe és nyakamba,

fotelom hajlatában megbújna,

mint egy kémnek felcsapott

selyemcukorka, nem érzi a mafla,

hogy rég nincs szükségem arra.

Lekopott rólam isteni hatalma.

Szelleme kísért álmomban.

Felhív az éjszaka. Kéri,

sebtében öltözzek, és azonnal

menjek oda, mert nélkülem

nincsen nyugodalma.

Hangja az izgalomtól

mutál, csak süketel és

összevissza dumál.

Bennem eközben a düh

egyre jobban munkál. Nem

vagyok azonban erélyes,

sem mézédes. És ebből

arra következtet, minden,

ami tőle ered, tökéletes.

Pedig kihűlt már iránta

a szívem, mint egy össze

roskadt pudingvár.

Az aranyhíd leszakadt

közöttünk, és végleg

tovalibbent mankóján

az éltető nyár.

(Érzelemrészvények 1. kötetből, költő: Simon Mara)

Igen, a versek között is rendet kell teremteni. A 15 perces elmefejlesztéssel – azaz olvasással – ebből a VERS KATEGÓRIÁból is sok minden kiderülhet, de ezt rátok bízom. https://simonmara.com/category/vers/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!