Most, hogy három-négy napra úgy letiltott a Face, hogy azt sem tudom, merre van előre vagy hátra, egy kis időt szentelek azokra a témákra, amelyeket csak úgy, magam mögött hagytam. Könyörgöm, ennyire nem lehetek önpusztító! Minden gondolat, amit az életből merítek, egyszer még jelentőséggel fog bírni! Hajajajaj! Most lehet, nem becsüljük semmire, pedig lehet, hogy a Mara részvények az évek folyamán egyre értékesebbek lesznek. Szóval ez a Face annyira hihetetlen egy intézmény, letiltott szőrőstől-bőröstől, azt sem mondta, fapapucs, mi a szent baja van, teljesen eltüntette a fiókomat. Mindegy!
Ez a természetközeli sztori egy hónappal ezelőtt borzolta az idegeimet. És ez is arról szól, ha nem kérdezzük meg, mi is van, hogy is van, akkor csak hápogunk a tudatlanságtól.
Ha valamikor is időhiányban szenvedtem, most teljes mértékben elmondhatom magamról. Itt a tavasz, az újra-gondolás időszaka, amely nemcsak azért fontos, mert erre mindig időről időre sort kell keríteni, hanem azért is, mert az események – politikait, gazdaságit egybevetve – erősen begyűrűznek a háztartásokba is. Tehát lóra magyar, vagyis fegyvert kézbe: ami nem más, mint ásó, kapa, nagy harang. Ez utóbbi csak a vicc kedvéért.
Most is, hogy itt ülök, és püfölöm a laptopomat, már bikiniben vagyok, de meg akartam nézni, hogy vajon most vadászati tilalom van? Mert napok óta a kis erdősávtól nem messze egy autót látok, benne ül egy lustaságra hajlamos ember. (Ezt még a háttér információk hiányában állítottam.) És puskaropogás hangokat hallunk többek között Popi legnagyobb bánatára. Eme zaj hallatán a mi jó fej kutyánk már iszkol is be a házba. Csatlakozik hozzá Poci, a nagy szőrű macska is. Lakott területen lehet vadászni, durrogtatni?
- Szép jó napot! -, köszöntem be egy terepjáró nyitott ablakán, amelyben a vadász ember ült méla lesben – Ha szabad megkérdeznem, miért lövöldözik?
- A madarak kicsipegetik a magokat a földből, és azzal vagyunk egy másik kollegával megbízva, hogy oda dörrentsünk a galamboknak. Persze nem találjuk el azokat -, válaszolta az egyébként békés embernek tűnő vadász, aki az ölében egy – számomra hatalmasnak tűnő – puskát tartott.
Na, vittem Balázséknak a hírt, akik a legutolsó házban laknak a kis, fél éves Ádámmal. Ők sem tudták mire vélni az időről időre hallatszó puskalövéseket, és már ők is azon voltak, hogy rákérdeznek. Egy kissé merész vállalkozásnak vélték, hogy egyedül oda megyek egy autóhoz, ahol egy csőre töltött férfi ül az autóban. Na, de, a kíváncsiság nagy úr!
Miután megfejtettem a disszonáns zajokat, már akár azon is „mosolyoghatok magamban”, hogy egyesek – ők vannak kisebbségben – a kertjüket megművelik, így kevesebbet kell költeni zöldségekre -, mások pedig azon iparkodnak, sőt, versengenek egymással, hogy minden négyzetcentit lebetonozzanak, nehogy egy kis hűs érzethez, több oxigénhez jussanak akár a hatalmas, rekkenő hőségben is. És akkor még itt van a megváltozott, hülye szép új világ egyik hozadéka: nem lesz kaja, hiába van neked több arany rudad is, de azért Te nem fogsz ételt kapni, egy vekni kenyeret sem tudsz vásárolni rajta a családodnak.
Szavazz az életre, a békére és a békességre! Szerintem erre speciális „fegyvereket” kell választani, mint már mondtam, a kerti eszközöket, ha a földet műveljük, szellemi eszközöket, ha pld. az ifjúságot szeretnénk szépre, jóra, a természet védelmére tanítani. A természetvédelem viszont könyvekből nem tanulható meg, és nem is kell különösebben mondani, szavakat fecsérelni rá. A szülőknek semmi egyebet nem kell tenniük, mint a gyakorlatban mutatják meg csemetéiknek, hogy tényleg törődnek a természettel, miközben közlekednek városban, falvakban.
Én legalább is ezt az értéket hoztam otthonról: a világ minden pontján vigyázok a természetre, legyen az sivatag vagy erdő, netán mező. Miért? Mert úgy érzem, hogy a Föld minden kincse az enyém, a miénk. Nincsenek nagyra törő álmaim, de ragaszkodom ahhoz, hogy a természet csodálatos ajándékai minket illet meg. Ám azokat ki kell érdemelni. És valószínűleg azért tartunk ott, ahol tartunk, mivel hiúságunktól, trendi-vakságból eredően nem vesszük észre, hogy mi a természet gyermekei vagyunk.
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
