Szöszi-NET (104.) Gellért-hegyi kiruccanás (3 grácia)

A beköszöntő fotón Buda és Pest egyesítésének szoborcsoportját láthatjuk a Gellért-hegyen. Persze – mint mindig – engem is megcsodálhattok a háttérben. Gyertek velünk! Egy kicsit botorkálunk a dombokon, hegyvonulaton.

Ez egy egész napos túra igazából, ha az ember nem lóhalálában akar rohanni egyik helyről a másikra, ha szeretünk beiktatni pihenést, elmélkedést is a gyaloglás és szemlélődés közé… Ráadásul hatalmas terek állnak rendelkezésünkre – hegynek föl, hegyről le. S mindez igazi, hamisítatlan nyári melegben, bár még május elején tartunk.

Pár héttel ezelőtt hirtelen nekibuzdulásból elhatároztuk Erikával és Jutkával, hogy meghódítjuk a Gellért-hegyet.

Ahogy mondom, a hőségre való tekintettel inkább egy szabadtéri strand medencéjének szélén kellett volna lábunkat vízbe lógatva szénné égetni habtestünket. Ám mi másra vágytunk.

Első állomásunk a Gellért-hegyi Magyarok Nagyasszonyának a sziklatemploma volt. Megmondom őszintén, már régóta tervezgettem magamban, hogy megnézem a szikla templomot, de csak mostanra sikerült realizálnom.

A sziklatemplomról a Wikipédia részletesen ír, érdemes átböngészni.

A bejáratnál készítettem egy élő videót, de letöröltették velem a barátnőim, mert nem tetszett nekik. Ha hárman valahová elmegyünk, mindig közel-harcot kell vívnom velük, hogy közös fotókat is betehessek a blogomba.  Na, nem baj!

Viszont a neten sok képet lehet – tőlem függetlenül is – szemre-vételezni. A sziklatemplom Szent István termében gyönyörű, faragott bútorokat, képeket lehet látni, amelyeket tíz éven keresztül faragott Ferenc Béla Kaliforniában élő erdélyi magyar díszítő faszobrász.

Viszont az alábbi videót a Filozófusok kertjében rögzítettem. Érdemes szerintem ide felcaplatni, bár a Gellért-tértől felfelé gyalogolva, bizony lefáradunk testületileg:

Gellért-hegy kevésbé látogatott nyugati oldalán, a víztározó tetején található a Filozófusok kertje, más néven a Filozófiai kert szoborcsoport. A 2001-ben felavatott, bronzból, illetve gránitból készült szoborcsoport, a Filozófiai Kert Wagner Nándor Japánban élt szobrász munkája.

 

A szoborkompozíció kertjének kapujában ez az üzenet áll: „Egymás jobb megértéséért”. Az egyértelmű üzenettel rendelkező szoborcsoport, amely az egymás iránti toleranciát és a békés egymás mellett élést szimbolizálja, a világvallások jelentős alakjait és vezetőit ábrázolja. Azt hiszem a mai, felfordult világban ennél időszerűbb üzenet nincs a ma emberének.

Ám sérelmezem sok embertársammal egyetértésben az alábbit: ahogy sétálunk, toljuk magunkat felfelé a kanyargó úton a Gellért-hegy oldalában, gyönyörű zöld, lankás, fás tájakat súrolva szemünkkel, valami nem stimmel! Ugyanis nem tűnik fel sehol sem egy ócska fapad, ahová le tudnánk ülni egy kis szusszanásra. Vagy ha egy akadna is, az biztos foglalt. Miért kellene mindenkinek élsportolónak lenni ahhoz, hogy viszonylag nagyobb távot mehessen – pihenést mellőzve?

Tudtommal, nem csak a húsz éveseké a világ!

Ahogy a búcsú fotón is tisztán érzékelhető: alig múltunk el húsz évesek. (Helyszín: Gellért-hegy, sziklatemplom, Szent István terem)

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük