Simonék félrebeszélnek (99.) Ha a fák futni tudnának

Drága Clau meghirdette múlt héten, hogy ismét beindulnak az edzések az újfalui művelődési házban. Tehát már a múlt héten is mehettem volna edző terembe, ha lenne igazolásom arról, hogy a coviddal megvívtam hősiesen a csatámat és még életben is maradtam, vagy ha be lennék oltva. Ám nincs még ilyen igazolásom, sőt: még erőm sem lett volna ahhoz, hogy egy kemény edzést végig csináljak.

El kell azonban mondanom, hogy a covidon már kifogtam, és napról napra teljesen visszatér belém – azaz férjemmel együtt: belénk – az élet. A bal fülemet még védem a széltől, de lassan 100 %-os egészségesnek nyilvánítom magunkat. Megbetegedésünkről kettő blog is szól: Simonék félrebeszélnek (97.) Covidosok lettünk. A folytatása pedig: Simonék félrebeszélnek (98.) Könnyes búcsú a jó öreg covidtól

Viszont ma – 2021. 05. 16-án – megszállt az ördög, ami teljesen váratlanul, tehát tőlem teljesen függetlenül történt. Kora délután gyanútlanul szürcsölgetem a ganoderma kávémat, mikor felvillant egy gondolat: megyek, és megmentek két fát. Ehhez a gondolathoz szorosan hozzá tartozik, hogy épp az elmúlt hónapokban tapasztalhattam kerékpározás közben, hogy a fákat, bokrokat egyesek előszeretettel csonkolják vagy simán kivágják, esetleg alájuk gyújtanak, azaz félig élve megégetik – hogy törjön le a kezük!

Ez egy 2018 év eleji felvétel, amikor ős-állapotukban láthatjuk az eperfákat:

Visszatérve a két kiszemelt fához: végül is egy teljesen normális gondolat, hiszen azok a fák jóval távolabb vannak a lakóhelyemtől, tehát totál természetes, hogy érdekelhet a sorsuk alakulása. Na de, ha valaki túl sokat okoskodik – mert van jó pár ilyen ember a környezetemben -, abból egy árva kis silány tett sem fog megszületni, tehát let’s go az évtizedek óta komlóval küszködő fákhoz.

Persze egy ilyen akcióra nem lehet felkészülni eléggé, mert hiába volt meleg, de a munka jellegénél fogva rövid gatyában lenni szinte életveszélyes lett volna. Az 1. felvonásban hatalmas gazban gázoltam, mely gaz szinte a honaljamig ért.

Végül is igazi, kemény harc a természet sötét erőivel, de fél óra után rájöttem, hogy szeretnék még olyan videót vagy fotót készíteni, ahol megközelítően az eredeti állapotot be tudom mutatni nektek. Haza rongyoltam, hogy magamhoz vegyem a mobilomat – fotózás céljából -, illetve kapát is, a hatékonyság jegyében. Ekkor találkoztam Terikével, aki csatlakozott hozzám. Nem riasztotta el a herodesi küzdelem lehetősége.

Igen, ezek a fák már alig éltek, hiszen hosszú éveken keresztül fojtogatták a kúszó növények őket.

Lelkes voltam, mocskos a kosztól és izzadságtól, de engem a cél éltetett:

Miközben erőmet megfeszítve próbáltam jobb belátásra bírni a gyilkos komlót, közben egy újabb felismerésre jutottam. Ti is hallottatok a gondolat erejéről. Isteni sugallatra arra koncentráltam, hogy a komlóval való ádáz küzdelmem olyan, mintha átvitt értelemben azokat az országokat szabadítanám fel a pokol elfajzottjainak szorításából, ahol nem hagyják békén az emberek millióit és egyre több, értelmetlen rendeletekkel zaklatják mindennapi életüket, betegségeket bocsájtanak rájuk, rettegésben tartják őket és lassan már a vécén is kamerákkal figyelik, hogy hány percet vesztegetnek el életükből a klozetton ülve.

Terike, ősi sztahanovista családból származik:

Popiék türelmesen várták, hogy egyszer ők is sorra kerülnek:

A fény megcsillan az ágak között:

Azért ezt nem gondoltam volna, hogy egy egész felszabadító hadsereget kiteszek… Ez még magam számára is meglepő felismerés volt. Férjem azt mondta – miután elmeséltem a délutáni sztorit -, hogy minden tisztelete az ilyen őrülteknek, mint amilyenek mi vagyunk, Terikével.

Egy tuti: ingyen tudtam edzeni, és ráadásul semmilyen igazolást sem kellett felmutatnom. Estére izomlázat kaptam a nagy erőfeszítéstől, viszont irtóra nem bántam.

Jelentem: küldetésemet, azaz küldetésünket Terikével teljesítettük.

u.i.: Ám ennek van szomorú folytatása: 2022. január elején Terike jelentette, mint egy előre tolt helyőrség, hogy az általunk, több napon keresztül tartó, erőfeszítésünk árán helyrehozott két eperfa és akácfa és még egy-két csenevész növényt a parasztok kivágták, felszántották még a földet is.

Tehát évtizedeken keresztül, amíg a kúszó növények fogságában szenvedtek a fák, nem bántották, ám – miután rendeztük a növényeket kemény munkával – idén év elején kivágták azokat. Vajon ki a jó csodát bántottak ezek a növények? Így tehát az epertermésről, amelyet mind a ketten igen szeretünk, lemondhatunk. Ehhez még csak annyit teszek hozzá, hogy amikor a fák kigubancolására szántuk magunkat, nem is tudtuk, milyen kedvenc fákat vettünk pártfogásba. Csak később derült ki, hogy az imádott eperfákról van szó…

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!