Álom Manók és társaik (134.) A szerelem hangjai

Úgy hiszem, hogy a szerelem hangjai minden iszonyatát, ami elénk került az elmúlt hónapokban, meg tudják semmisíteni vagy átalakítani reménnyé. Úgy hiszem, hogy a szerelem hangjai csodákra képesek, akár a józan észt is lepipálva. Még arra is teljesen alkalmasak, hogy a közel múltban szerzett mély sebeket – amelyeket az emberek állati énjének felszínre törése okozott – beforrasszák valami csoda folytán, és remény költözzön a szívekbe. Tudom, hogy egy kicsit bonyolult gondolatmenetben kezdtem meg ezt a blogomat, de csodálkoztok?

 

 

Késéget kizáróan ez az egyik kedvenc gifem: a kis kutyus tudja, mi az illem, ráadásul mellékállásban az Álom Manók egyik küldötte, amikor a gazdik elmennek hazulról. Igaz, a karantén miatt ez elég ritkán történik meg:

 

 

Mindenki lazuljon, hiszen – amint már mondtam – a csoda bennünk van. Türelem!

 

 

Ez annyira tetszik, elcsakliztam, mentségemül szolgál, mert nektek hoztam el. (Csak tudnám, honnan szereztem?)

 

 

 

 

Mi semmik vagyunk, ha nem használjuk a fantáziánkat! Viszont ebben az esetben nem sok fantázia kell, hogy elgondoljuk, ez a “tűzmadár” biztosan szereti a pörkölt mogyorót:

 

 

Ha valaki mindig csak a kézzel fogható realitáshoz ragaszkodik, akkor mikor él?

 

 

A nagyhal megeszi a kisebbet – ez igaz. Viszont amíg ez meg nem történik, addig a kishal azt hiszi, hogy ő a király…

 

 

Találd meg az életed keretébe a belevalót: az értelmet, a kellemet, azt, ami rád jellemző, amitől különb vagy magadnál is, mert megdolgoztál érte!

 

 

A kis settenkedők! Ilyen az én Poci macskám is, kicsi, rövid lábai vannak, és amikor ilyen vadászó menetre kapcsol, szívből nevetek rajta, mert anyira muris.

 

 

Vajon kire vár ez a geisha? Lehet, hogy szabadnapja van? Esetleg nekik sosincs pihenő napjuk? Azért én azt mondom nektek mindentől függetlenül: jó éjszakát:

 

 

A szerelem hangjai igazán kikristályosodnak, mire a nőcit kihámozzák a fejdíszéből, a cseles ékszereiből és ruházatából.

 

 

“Hej! Én is itt vagyok. Direkt nektek vettem fel az ünnepi ruházatomat. A Patolyat főnöke elnézést kért tőlem, hogy nem tudta elég hamar újjá varázsolni.”

 

 

“Na, azért birom, hogy mindenféle kis libácska mennyire nagyképű! Bezzeg én mindig tudom, mitől döglik a légy!”

 

 

Vajon a szerelem lüktetése kizárólagosan csak a testi – érzelmi – egybeolvadást jelenti vagy olyan érzést is, amikor örömünkben szökdécselünk, bolondozunk mindenféle előzmény nélkül, látszatra megkergültünk? Szerintem igen! Nem kell feltétlenül egy kiszemelt “áldozat”, aki miatt eldobunk kaszát, kapát! Ez egy jó hír! Látjátok, mégis csak érdemes velem tartani!

 

 

Az ember macskája éppen magába akar szállni, és tessék! Mit akar ez a Cirmi?

 

 

“Éjszakai műszakos vagyok, a kávé rám fér akár egy egész nagy bögrével is!”

 

 

Egy kis ujjgyakorlat, azaz: hogy lehet formába hozni magunkat?

 

 

Lám-lám, pillangó ide, pillangó oda, mindenkinek a legjobbat kívánom!

 

 

Jó ennek a szamárnak, nem tudja, hogy ha egy kicsit megmoccan, máris a földön találja magát.

 

 

Mi ez, ha nem a szerelem hangjai? Valószínűleg hallani lehet egy kis szuszogást, az együtt alvás elégedett mormogását. Ez maga a szerelem! Mindenkinek jó éjszakát!

 

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő “gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy “Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy “ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el (“De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A “muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 

69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el (“Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 

97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 

98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 

99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje)

100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige)

101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni)

102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe)

103. részt itt olvashatjátok el (Szerelem első fogásra)

104. részt itt olvashatjátok el (Ma a végletek embere vagyok)

105. részt itt olvashatjátok el (A sorminta folytatódik)

106. részt itt olvashatjátok el (De jó, hogy nem lettem hastáncosnő!)

 

130. (Szellem a tükörben)

133. (Vakcinák repkednek a levegőben!)

134. (A szerelem hangjai)

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük