Érdekes, ebből első ránézésre többet néztem ki, de megjárja. Persze, lehet, hogy kicserélem idővel, mert túl tingli-tangli. Bár valamihez mégis passzol – majd meglátjátok -, tehát marad:
Egy kicsit ellensúlyozom a fenti gifet, ami már jóval ütősebb:
Ez egy egészen kiváló gif, első látásra „magamhoz vettem”:
Miért is ne lehetne egy nőt kaktuszként ábrázolni? Ez magától értetődő pedig:
Ez a macsek-felhő megoldás tündéri:
Ez a gif erősen emlékeztet egy tengeri utazásomra, amikor a Simphony of Seas – akkor még a világ legnagyobbnak számító – utasszállítójával szeltük a vizeket, és a tizedik emeletről csodálhattam hat napig egyfolytában a kikötők pazar látványát, a végtelen tengert. Érdemes ezt a sorozatot is nektek megpiszkálnotok, vagyis aki még lemaradt volna erről: A világ legnagyobb tengerjárójával 1. Hol van az útlevelem?
És megint jött egy kentaur variáns! Tetszik:
Itt, az örök jég birodalmában még a mosoly is sokba kerül:
Szép, üde, varázslatos! Nah! Én nem mutattam semmit, csak majdnem…
Nekem nagyon bejön ennek a varázslatos helynek a hangulata, ha szúnyogmentes övezet:
A japán blokkomat ezennel abbahagyom, pedig még lenne mivel „etetni” benneteket:
Igen, mindjárt elalszom. Holnap hajnalban pedig korán kell kelnem:
A fentihez hasonló, pulzáló gif, csak nem figurákban gondolkodva:
Vagy még sem? Ő a „kis” kakukktojás!
Ne nézz vissza soha! Ez aranyszabály, de nem tartjuk be!
Na, és miért nem tartjuk be az aranyszabályokat…
Igen, most rendhagyó módon egy igazi, belevaló gésával búcsúzom tőletek:

113. (Három kívánság az aranyhal felé)
115. (Az utolsó csepp vérét is)
121. (Nézz mélyen a szemembe!)
122. (Szellem a tükörben)
123. rész (Már neki is van)
124. rész (A hintó előállt!)
125. (Maradj otthon!)


Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted
INSTAGRAM: simonmara54