Szöszi-NET (65.) Kiscica „üzembe helyezése”

Ilyen feladat elé még nem állított az élet: egy kb. két hetes kis cicáról kell gondoskodnom. Meg kell mondani, nehéz feladat!

El szeretnénk mindent követni, hogy sikerüljön ez az életmentő akció, ám nem rajtam múlik minden. Első nehézség – amennyiben strapabíró állatról van szó -, hogy mivel adod neki a macskatápot. Két fecskendőt vettem, ami később igen jó megoldásnak bizonyult, mert ha túl mohó volt, akkor rögtön tudtam használni a második adagot is.

Kb. egy hét óta volt már nálunk Frici, amikor szegény húga elköltözött a másvilágra, úgy gondoltam, hogy veszek cumit, s megfelelő üvegre azt felszerelve, majd jobb lesz az etetése a kis állatnak. Ám mit tapasztaltam: nem fogadta el, és egyre nyamvadtabb, lehangoltabb volt a macska, ahogy az órák teltek és a múló idő ellenséggé vált számomra.

Kétségbeestem, mi lesz, ha ő is feldobja a prakkerét? Elkeseredtem, ám megint visszatértem a fecskendős megoldáshoz. Jól tettem, mert megint el kezdett enni. Nagy kő esett le a szívemről – gondolhatjátok.

Aztán a második héten már zacskós, ill. a nagymacskák által kedvelt konzerv kajával is megkínáltam a kis kosztost, de mindig előtte azt jól összetörtem pépesre. Itt újabb nehézséggel kellett szembesülnöm. Hiába tettem bele a számára hatalmas sótartóba a kaját, csak kerülgette, mint macska a forrókását.

Na, mondom magamban, ez így nagyon nem lesz jó, hiszen tudjátok, a célom, hogy felneveljem ezt a kis csöppséget. Így tehát a földre letett tenyerembe vettem egy adagot, és érdekes módon arról lecuppogta, leharapdálta, lenyammogta a kaját Frici, miközben aranyosan dorombolt. Ehhez viszont igen csak türelem kell.

Miután a kajáltatás megtörténik, mindig lepucolom a macsekot, mert eléggé „mocsokládává” alakul át, mint egy kis szőrnyella. Ám ez egy újabb hadműveletet igényel.

Ezen a videón már öt hetes is lehet. Látszik a mozgásán:

Kb. egy hónapos lehetett, épp 2019. május 29-ét írtunk, amikor rájöttem, hogy nem is olyan hülye ez a kiscica, mint ahogy az ember gondolná. Betettem a magasított faszék alá egy kis tepsibe macska almot, és amikor láttam, hogy irtóra készül a nagy műre, akkor oda tettem. Szó szerint fejre állt, annyira iparkodott, hogy az almot valóban igénybe vegye. Heuréka! A macska tudta, mit kell tenni, pedig még milyen kis pindurka.

Mivel se mamája, se tesója nincsen, illetve irtó hamar elveszítette őket, nekem kell helyettesítenem ezeket a szőrös lényeket. Vagyis amikor elvégezte dolgát, evett is, le is tisztogattam gondosan a bundáját, akkor fogom magamat – mint ahogy most is a mellényembe bújtatva szunyókál -, és egy picit, akár fél-egy órát is babusgatom.

Fenti tevékenység – esküszöm –  nem esik nehezemre.

Ismerkedik a nagyvilággal. Ha az idős Gizike barátnőmet meglátogatom – szokásomhoz híven -, akkor bővítem a világról alkotott nézeteit. Látja, hogy még Dönci (Gizike kutyája) is létezik rajta és rajtunk kívül, na és tyúkok is. hi-hi-hi!

Nézzétek meg az előző részt, amelyből kiderül, hogyan is került hozzánk ez a pár hetes macska!

Jó éjszakát kedves Gyerekek!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!