Szöszi-NET (45.) A biztosító még csak nem is dünnyög!

„Nekünk találkozni kellett…”

Pár héttel ezelőtt – precízen: 2017.04.17-én – az esti órákban belém jött egy igen szimpatikus fiatalember, mármint az autómba, hátulról.

Az ügy pikantériája, hogy semmi forgalom nem volt, csak mi kolbászoltunk a sötét úton, Szigetújfalút és Szigetszentmiklóst összekötő közúton.

Normális, 70-es sebességgel poroszkáltam, és hirtelen egy valami vagy valaki körvonala bontakozott ki az én sávomban, előttem, amely, vagy aki az úton hevert keresztben. Hirtelen azt hittem, hogy az egy részeg ember. Persze ahogy közelebb értem, már zsáknak véltem. Ám nem tudtam, mi van a zsákban. Még az is eszembe jutott – milyen az ember? -, hátha csecsemőt tettek a zsákba! Pedig nem szoktam nézni híradót, a híreket messze kerülöm.

Szóval fékeztem, és ez a fiatalember – akivel, úgy látszik, randevúznom kellett a sötétben -, pedig simán belém jött. Ekkor csendült fel a „Nekünk találkozni kellett, Te meg én…” nóta.

https://www.youtube.com/watch?v=Rc4OThQTnoU

Szerencsére a fiatalember – István – rendőrt hívott telefonon, mert azt gondalta (a kis naív), hogy ő vétlen ebben a szituációban. Persze a helyszínelő rendőr szépen helyre tette, miközben egy árva szót nem szóltam – tőlem szokatlan módon.

Egy órát szarakodtunk a zimankó hidegben. Épp edzésről mentem haza, és pechemre meg akartam látogatni egyik kedvenc barátnőmet, Majácskát Szigetszentmiklóson. Mennyivel rózsásabb hangulatban lettem volna, ha inkább vele beszélgetek egy órán keresztül, mint ott vajúdunk agyon gémberedett végtagokkal, hosszú időn keresztül a káresemény taglalásában.

Szóval minden ok. A kárfelmérő szakember négy nap múlva kijött hozzánk, ám a biztosító nem moccan, pedig már két hét legalább eltelt.

Ma írtam egy szerelmetes levelet, hogy csipkedjék magukat, remélem, sikerül felcihelődniük tetszhalott állapotukból: