Sunyi szerelem (40.) Mi a fáradtság oka?

 

Újból test-közelebbi akcióba léptem, de azt mondta szomorúan:

– Nem lehet, bármelyik percben megjelenhet a barátnőm, égés lenne. Mit szólnál, ha

Laci csöngetne be most?

– Az borzasztó lenne – és hirtelen elszégyelltem magam, mert úgy, tiszta szívemből

elképzeltem a jelenetet.

– Pedig milyen csinos fazonra vágtam a punci szőrömet. Igaz, ez a

helyszín nem jó, de én legalább hat lakást tudnék, ahol össze tudnánk még jönni utoljára

teljesen nyugodt körülmények között – mondtam.

– Megint annyit szervezkednénk. Mire lenne jó? – kérdezte fáradtan, szomorúan Márk.

– Semmi másra, mint hogy jó emlékekkel búcsúznánk egymástól. – Láttam azonban,

hogy nem volt sikerem a másiknál, úgyhogy nem is erőltettem tovább a témát.

Nem szóltam semmit, csak belülről száz sebből véreztem.

SZÍVet átdöf a tőr

Én nem éreztem volna olyan nagy

fáradtságnak, ha ezt az utolsó randevút kellett volna megszerveznem.

– Álljunk a szoba közepére, ott szeretnélek átölelni, ha már amúgy sem áll…

– Nem, fáradt vagyok. – Ám a szoba közepére tett egy széket, leült rá, és kedvesen

invitált az ölébe. – Na, mondjad!

Annyi melegség áradt a hangjából, mint a jó édesanyának, mikor az elsős fiát kérdezi az

iskolából haza jőve. És minden idegszálával a másikra koncentrál, hogy meg tudja, mi történt vele a suliban az első „munkanapon”. Ráültem a bal térdére, és el kezdtem

csókolgatni a bal füle cimpáját, a nyakát, ő pedig lehajtotta a fejét. Mozdulatával mintha

jelezné: a Sorsnak megadta magát. Vajon mit gondolt magában, jól esett-e egyáltalán a

közelségem?

– Nem tudom, mit kérdezzek, pedig annyi mindenre szeretnék választ kapni. Miért

kerestél engem meg újból annyi év után?

 

folytatás nem marad el…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el! 

Szex és szerelem 

(Ezt az anyagot akkor írtam, amikor majdnem úgy nézett ki – ez az állapot tartott pár hónapig, amikor úgy gondoltam, meghajlok más szempontoknak, és abba hagyom a közlését. Ám megráztam magam…)

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

A 20. részt itt olvashatod el!

A 21. részt itt olvashatod el!

A 22. részt itt olvashatod el!

 A 23. részt itt olvashatod el!

A 24. részt itt olvashatod el!
A
 25. részt itt olvashatod el!
A
 26. részt itt olvashatod el!
A 27. részt itt olvashatod el!
A
 28. részt itt olvashatod el!

 A 29. részt itt olvashatod el!

 A 30. részt itt olvashatod el!

A 31. részt itt olvashatod el!

 A 32. részt itt olvashatod el!

A 33. részt itt olvashatod el!

A 34. részt itt olvashatod el! 

35. részt Mi történik valójában? itt olvashatod el!

36. részt Valami nem stimmel itt olvashatod el!

37. részt Szótlanul, súlyosan itt olvashatod el!

38. részt Bocsánat, bocsánat! itt olvashatod el!

39. részt Kinek zenél a szél? itt olvashatod el!

én csak a szám és a szemem

 Aki igényt tart a további blogjaimra, figyeljen egy kicsit jobban, mert a blogom linkje megváltozott

az alábbira

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük