Eldugott gyöngyszemek (10.) De “édes” a gyerek!

Ne hasonlíts senkihez!

Tudom, hogy nekem nincs igazam. Van aki legszívesebben megkövezne. Ezt azért bocsátom előre, mert bizonyos szempontból én egy gonosz kerti törpe vagyok – a nézeteim miatt.

Valószínűleg nem szeretem a gyerekeket. Az is könnyen előfordulhat, hogy ezért írok ilyeneket. Minden lehetséges. Tényleg nem szeretem a gyerekeket. Egy példával rögtön megvilágítom a törpe lámpását használva.

Pár hónappal ezelőtt a postán volt dolgom, és egy középifjú házaspár közelében szenvedtem a hosszú sorbanállás minden gyötrelmét. Egy három év körüli kis lánykájuk volt a szóban forgó emberpárnak. Az apa sokáig a semmibe meredt. Komoly foglalkozás, végül nagy kegyesen egy mesekönyvet vett le a polcról. Építőipari munkagépekről szólt a mesekönyv. Pont lánynak való. Bár az ifjú apa csak bambult maga elé, tehát semmi funkciója nem volt, de legalább adott a kezébe a gyermeknek valamit. Az anya bíbelődött a nyomtatványok kitöltésével. Őt sem érdekelte gyermeke. Én pedig el kezdtem mesélni a leánykának, aki annyira hálás volt, hogy végre valaki észreveszi: Ő IS LÉTEZIK.

Már sorra kerültem, de még mindig ugyanaz a kép fogadott. A teljes érdektelenség. Most levettem egy másik mesekönyvet, ami már lányoknak szólt, és egészen addig, amíg nem végeztek a dolgukkal a szülők, meséltem a kislánynak. Örömet szereztem annak a leánykának, ez tuti. Egy randiról elkéstem, de megérte. Igaz, ahogy illik, oda telefonáltam, hogy kések 10 percet.

Tegnap láttam egy videót, amiben teljes oda-adással élvezhettük, hogy a kis apró-cseprő – egy éves kortól egészen a három éves korig – gyermekek hogyan reagáltak a rájuk erőltetett szerepjátszásra. Természetesen nagy csindradattával, több száz fős felhajtással megrendezett esküvőkről van szó a videóban, ahol a rongyrázás az egyik hatalmas mozgató rugó.

Miért kell eleve egy kis krampuszt ilyennek kitenni, hogy vendégek százai derüljenek vagy jajongjanak az ő csetlésükön-botlásukon? Miért kell pár éves kislányokat már divatmanőkkenekként meg mit tudom én mikként szerepeltetni a nagy közplénumokon? Miért kell arra serkenteni őket, hogy például hasonlítsanak máshoz. Erre még versenyt is írnak ki, és az a győztes, aki hasonlít XZ-hoz.

Hasonlítson saját magához, és váljon egyedivé, senkihez sem hasonlíthatóvá. Miért nem az egyediséget díjazzák? Ja, hogy az sok munkával jár és sok “ütközéssel”, keserűséggel? Valamit valamiért.

A médiának hatalmas, káros szerepe van a lelkek eltorzításában, a hamis értékrend kialakításában. Miért is kellene máshoz hasonlítani? Miért is ne lennénk mi egyediek? Miért is ne azon dolgozzunk egész életünkben, hogy belső értékeinket “kitermeljük” magunkból? Válaszom: mert nem vagyunk akkor könnyen terelhetőek, befolyásolhatóak. Még netán gondolkodnánk az összefüggéseken! Miért kell úgy lányokat, fiúkat nevelni, hogy ő a világ közepe?

A Facebook-on kitett videóhoz beírt egy kedves hölgy társam, hogy “milyen édes”.

Sajnos én nem úgy látom, hogy édes! Ha a gyerek nem tanulja meg kiskorában, mi a helyes, mi a helytelen, felnőtt korára kiálhatatlan, undorító, káros csótánnyá cseperedik. (A videóban a pár éves gyermek egy párnát dobott az eskető pap bácsira. Tényleg “édes” volt. Jó, tudom, miért vagyok olyan szigorú?)

Sajnálom, hogy szebben nem tudom megfogalmazni. Ennek, a manapság annyira elharapódzott nagy liberalizmusnak a gyereknevelésben szintén meg fogjuk inni a levét.

Amikor a másfél éves Dani fiam (ma a 35. évében van) ledobott a 2. emeleti lakásunk erkélyéről egy komoly súlyú, gyönyörű követ, oda rohantam, és úgy eltángáltam, ahogy kell. Arra a gondolatra, hogy a földszinten pontosan azon a helyen szokta a Rózsika néni virágait ápolni, kirázott a hideg verejték. Talán el kellett volna magyaráznom, szent beszédet intéznem fiamhoz, mely így kezdődött volna: “Tudod, Danika…” És csak magyaráztam volna, magyaráztam volna? Pár hétre rá ezen incidens után Dániel fiam megkérdezte, egy madár tollat tartva a kezébe: “Ezt ledobhatom?” A válaszom ez volt: “Igen.”

Dániel nem volt mintagyerek, mint ahogy én sem voltam az.

 

Zsenge gyerekkorban kell megtanítani a kicsivel, mi jó, mi a helytelen, rossz. Vagy látom, hogy a nagyit püföli az aranyos kis unoka! Miért nem püfölt engem a fiam soha? Még egy mutató ujjal sem ért hozzám? Mert amikor megláttam – lehetett vagy másfél éves -, hogy haragjában hozzám ért, hangsúlyozom, nem ütött meg, de láttam a szándékát a szemében, jól ráhúztam a kezére. És azt mondtam, lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal: NE MERÉSZELJ HOZZÁM NYÚLNI TÖBBET.

Miért van az, hogy az amerikai iskolákban galamblövészetet rendeznek a tanulók időről időre? És ementáli sajtot csinálnak a társaikból? Miért van az, hogy a Barátok közt című folytatásos tévé műremekben a Timike – férjemtől kérdeztem meg a nevét, mert az esetek 99 százalékában megúszom -, az agyonkényeztetett tini lány hogyan állt bosszút a rajta ért sérelemért? Stb. Stb. rengeteg példát lehetne felsorolni.

Megverik a tanárt. Ez is egy igen hálás téma. Nem megyek bele. Hogy lehetséges – Ratkó gyerek vagyok -, az én időmben ez a jelenség még csak nyomelemekben sem bukkant fel? Biztos, hogy megvan a magyarázata. Lehet, hogy akkor nem voltak talán olyan “édesek” a gyerekek, de normális felnőttekké váltak.
Valamiért csak felütötték ezek a jelenségek világszerte a fejüket, nem? A hiba a gyerekben keresendő? Nem gondolom!

A hiba az ön készülékében van!

én fekete kalapban

 

 

Eldugott gyöngyszemek  

1. (Mély vallomás)

2. (ÚJ helyre költözik a blogom)

3. (Amikor a hóhért akasztják!) 

4. (Nyári hópehely) 

5. (Szerelmes történet: Sunyi szerelem) 

6. (Kopaszi gátszakadás)

7. (Érzéketlenség)

8. Mi fán terem a karácsony? 

9. Köd előttem, köd utánam

marasimo@gmail.com

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

VÁLTOZIK A blog HELYSZÍNe,

Az új LINK A NAPOKBAN VÁLTOZIK MEG ERRE:

 https://simonmara.com

(Egy kissé lusta vagyok a haladás útján tovább mennem. Nehéz az embernek a komfort zónáját elhagynia. Hallottatok már ilyesmiről? Pedig nem ártana csipkednem magamat!)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük