Muszáj nekem fáznom?

Amikor elképzeltem, hogy azzal a finom kezével megmasszíroz, még a hideg is kirázott a gyönyörűségtől. Elképzeltem, hogy valami nagyon

szexi bugyit vennék fel, de aztán azt mondtam magamban, nem, valami

egészen más, kicsit többet takaró, de éppen ennél fogva izgatóbb

jellegű fehérneműt kellene magamra kapnom. Na ezen egy kicsit eltépelődtem néhanapján.

Úgy emlékszem, egyszer mégis csak rászántam magam, hogy bejelentkezzek

álnéven, mire azt mondta a telefonos hölgy, hogy már nem dolgozik náluk, csak törzsvendégek kereshetik. Így aztán erről is le kellett

mondanom. Valószínűleg ekkor kezdett média suliba járni.

Amikor az újságíró suliba járt, érdekes módon tudtunk találkozni simán. Például az Alagútnál egy kis hideg kocsma-szerűségben. kivételesen

előbb érkeztem barna-fekete kockás, hosszú, flanel szoknyában, egy

hideg téli napon.

Miközben várakoztam, elővettem körömlakkomat és szép lassan festettem be körmentyűimet, mintegy jelezve, hogy nem vagyok

ideges. „Ah, egy csöppet sem!”

Emlékszem, előtte már legalább egy órája ott köröztem a környéken. Még az evésről is elfeledkeztem. Csak a találkozásra koncentráltam.

Erre csöngött a telefon. A telefon kijelzőjén láttam, hogy Márk keres. „Kész, vége, most mondja le…”

– Szia, azért kereslek, hogy fél órával előbb tudnánk-e találkozni?

– Persze.

És most itt ülök ebben az irtó büdös helyiségben, valami oltári fokhagyma-szag vág minduntalan orron, amikor levegőt szeretnék

slukkolni.

(Csak azért, hogy el tudjátok képzelni, milyen körülmények között

emlékezem vissza életem eme állomására, láttatom. Ezen a téli hétvégén, amikor a családom szanaszéjjel, rendcsinálással kevésbé

fárasztottam magam. Az asztalon törölköző és egyéb, edzéshez

használt cucc, edző cipő, papírok, a szék háttámlájáról tömör fürtökben lógnak le a ruháim. Miközben írok, Szipirtyó macskám szokásához híven az ölemben ül, felső testével az asztalra dől, illetve feltünően kis méretű fejét a bal csuklómra teszi. Így természetesen jól megnehezíti

a dolgomat. Kint jégburkolat a járdán, az utakon. Néma csend, senki sem közlekedik vasárnap lévén.)

Talán két perc késéssel befut Márk, épp akkor fejeztem be a körömlakkozást. Jagermaistert rendel.

– Mit rendeltél, csak nem jeges italt ebben a hidegben? – kérdeztem teljes naivitással.

– Te tényleg nem tudod, hogy mi az a Jagermaister?

– Én elég tudatlan vagyok az italok területén, mert nem szeretem a piát. Hírtelen felpattantam mondanivalóm közepén, és magamra terítve a

kabátom ezt mondtam: „Muszáj nekem fáznom?”

Márk beszámolt arról, hogy újságíró suliba jár, és megkérdezte, hogy megmutathat-e nekem pár írását, segítenék-e neki. Még szép!

Kint az utcán szintén hideg volt, csak annyi különbséggel, hogy ez természetesebbnek tűnt.

Kilépve a kocsmából, földet söprő kabátomat jól begomboltam, és mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól, Márk tett önkéntelenül egy

mozdulatot. A vállamra tette kezét, mintha attól tartana, hogy lecsúszik onnan a válltáskám, de igazából meg akart simogatni. Ezt az önkéntelen mozdulatot sokáig nagy örömmel pörgettem vissza emlékezetemben.

A folytatás nem marad el…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!