Szöszi-NET (21.) Popi és a kutyakozmetika

Bár a beköszöntő gif kissé megtévesztő, ugyanis a hajszárító az egyetlen, ami utal a blog témájára. Bocs.

Szívesen írok olyan témáról, amivel egyetértek, viszont akkor is „hallatom szavam”, ha valamivel halálosan nem értek egyet. Most Popiról írok, az egyik kutyámról, aki a napokban elvesztette identitás tudatát. Hogy miért? Mert irtó, kutyameleg volt a napokban…

Lacival elhatároztuk, hogy lenyíratjuk a szőrét, és visszük kutyafodrászolni.

Így nézett ki előtte, akár egy bokorharcos:

popi

Aztán betoltuk a kocsiba, amit még nem is sérelmezett, pedig már régen nem utazott. Szereti ő is az elsuhanó tájakat skubizni, akár a gazdája (ÉN):

Popi vágás előtt autóban

Amikor megérkeztünk, már éppen befejezték ennek a kis szépségnek a fazonírozását. Nem gyönyörű, ahogy az emberre néz? Szóval menetkészen várta a gazdit:

Popi előttvolt

Éva már tizenhat éve nyírja a kutyákat nagy-nagy szeretettel és értelemmel:

Popi hajvágás közben Éva

Bizony tényleg nem lehet élvezetes, amikor egy kutyust satuba fognak, és megszabadítják bundájától.

„Hajvágás” közben:

pOPI hajvágás k

Miután Éva lenyírta Popi szőrét, utána jött a fürdetés. Popin láttam, hogy próbál eleget tenni az örökös zaklató kéréseknek: Tedd szét a lábad, fordulj meg, ülj le stb. stb. Erről a manőverről nem is készítettem egy fotót sem. Nem is tudom, miért.

Viszont a másfél éves Zalánról, Éva párjának unokájáról igen. Neki egyik kedvenc hobbija, ha megérkezik a nagypapihoz, hogy kis kosárkával megy a tyúkólba ellenőrizni, van-e tojás a fészekben? Na és ha van, akkor reszkessetek tojások!

Köztudott, hogy nemcsak a meleg testű, szőrös állatokat szeretem, hanem a kis krapekokat is! Zalánról rögtön lehet tudni, hogy tojásrabló a javából!

Az ő mamája sem unatkozik, ha ébren van csemetéje:

tojásvadász 1 tojásvadász kis tojásrabló

Mekkora öröm volt, amikor végre Popi megszabadulhatott a szőrvágás fogságából. Rögtön bemenekült a tuják alá, ott is maradt jó darabig.

Amikor, még aznap átmentünk Gizikéékhoz, Döncihez, Dönci, az igen szőrös kan kutya, nem tudta mire vélni: „Tényleg Popi ez?”

Már pár nap eltelt azóta, és látjuk, hogy Popit egy kicsit megviselte ez a nem várt esemény. Reméljük, csak magához tér előbb-utóbb, mert most nem a régi!

 

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

One thought on “Szöszi-NET (21.) Popi és a kutyakozmetika

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük