Néha széllel szemben kell haladni – nem túl kellemes állapot. Ám ha nem ijedsz meg, és legyőzöd magad, mindig kapsz egy életre szóló ajándékot.
Szerző: simonmara
Megszülettem, és ez elég ok volt arra, hogy kíváncsi legyek másokra, a világra, mely körül vesz. Ennek a túlfűtött kíváncsiságnak "köszönhetem" az összes kalandomat, melyeket papírra vetettem - mások és jó magam szórakoztatására. Sajnos sok eltűnt valamerre, mint a vadlovak a messzeségbe.
Nagyon érdekes, több mint érdekfeszítő. Ebben a blogban az ég adta föld világon nincs semmi, a kétségbesés könnycseppjein kívül. Bezzeg, amiben lenne egy kis gondolatfoszlány…
Néhányan úgy gondoljátok egy bizonyos pontnál: „nincs tovább”. Pedig van „tovább”, csak fejezd be a mondatodat…
A szóban forgó témát állandóan sutba dobtam, mert kemény, rágós falat. Ám tudtam, már tovább nem várhatok ezzel… Terhemet le kell tennem elétek.
Ma korán fogok lefeküdni – már látom előre -, pedig különösebben semmi nem fűződik a nevemhez ezen a napon. Hüm…
Egy csillagos éjszakán lelkünk sokkal többet lát, mint a szemünk.
Amikor megvezetnek titeket, mit nem adnátok, ha sosem találkoztatok volna azzal a szélhámos mukival. De ami megtörtént, az már megtörtént, hiába hátrálnátok…
Bár sok minden ellene szólt ennek a kora tavaszi evezésnek, hiszen kimondottan kellemetlen, hideg, borongós időjárás volt egész nap…
„…Édesem, amint látod, ez a kis csónak már ránk vár, hogy végre átkeljünk az élet zavaros vizein. Én most már VALÓBAN készen állok, hogy csak a te kezed foghassam örökké…”
Halálra unnám magamat, ha mindenkinek ugyanaz lenne a véleménye, mint nekem. Szerencsére nem így van…
