Álom Manók és társai (64.) Ne menj el!

Figyeljük a másikat, állandóan ki akarjuk találni, vajon mit gondolhat rólunk és másokról. Erről már kiskoromban leszoktattam magam.

Most szóljatok hozzá! Átadom nektek a lehetőséget:

Futóversenyt rendeznek, de ilyenre én nem lennék képes.

Kétségtelen, ez a macsek figura az egyik nagy kedvencem. Rá gerjedek!

Farkas és a csinos nő a víz partján, mintha épp a kandalló tüzénél melegednének együtt.

Tök jó ez a figura. Kemény műfaj!

A Pókember mindig ott van az életünkben, csak néha olyan kicsikét kapunk, hogy agyoncsapjuk. Nem vesszük észre, hogy ő lenne az igazi, aki ténylegesen segítene. (Na, ha ebből valamit ki tudtok okoskodni, megeszem a kalapom! Talán ebből azt lehetne hasznos tanácsként összehozni, hogy sosem onnan jön a segítség, ahonnan várjuk, és még csak nem is olyan formában!)

Aki későn szokott vacsorázni, mint pld. én is, annak most jó étvágyat kívánok:

És én hiába beszélek nektek, nem figyeltek rám…

Hello! Hello! Hello! Még ébren vagytok?

Megzabálom! Ez a kutyus is Pocakberci lehet a javából! Kinézem belőle!

Nálam a kék szín olyan, mint a bikának a vörös!

A hőterápia nagyon egészséges, amennyiben hozzá tudunk jutni ilyen gyógymódhoz:

Ezt a műfajt gyakorlom egész életemben, hogy a saját utamat járjam, ne másét. Néha azonban elfoghat a kétség, hogy tényleg helyesen teszem-e. Hiszen akkor annyira más jelleget öltök – a többiekhez képest.

Ha jól nevelik a gyereket, arra nevelik az előrelátó szülei – ha pld. beüti valamilyen testrészét fájdalmasan -, ne kezdjen el magából kikelve nyávogni. Tudja, hogy ez is az élet része. Ha tudatában van ennek, nem is fog úgy fájni, ha elgáncsolják és hanyatt esik. Biztos benne, hogy a következő menet az övé viszont.

Köbüki hatalmas fülhallgatóval.

Szegény nőci lábát kikezdték azok a kis vizi gazemberek!

Sellő! Nem a pecsétgyűrűn!

Nézz a szemembe, baby, és most mondd, hogy nem szeretsz!

Dalolj, dalolj, kis pacsirtám!

Valami meséssel kezdem a hosszan tartó búcsúzkodást:

Igazából nem tudom, mi is van itt, de kit érdekel?

Ha ezt a gifet már felhasználtam, akkor egy bocs és egy anyamedve, de ki tudja már nyomon követni rakoncátlan gifeimet? Olyanok ezek már, mint egy sereg óvodás, akiket a lelkiismeretlen óvónénik elengedtek a mezei tisztáson egyedül fogócskázni:

Mától – jó egy hónapra – Londonba teszem át a székhelyem. Ez igazán jól hangzik. Igaz? Ám kell egy nap, hogy átálljak az itteni időszámításra. Vagy kettő…

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!