Szeretem a meglepetéseket, mint ahogy Ti is a szívetek mélyén.
Délelőtt 11 óra magasságában áttornásztam magamat a gáton, hogy Terikét meglátogassam egy kávé erejéig.
Testületileg megállapítottuk, hogy ma (2017. március 15-én) irtó enervált légköri viszonyok uralkodnak, tehát ma a piszegés napja, bár az ünnepi hangulatnak ott kellett volna zakatolni lelkünkben. Március 15-ét mindig is tiszta szívből szoktam üdvözölni, ám ettől még nem leszek energiadús.
Tegnap még az egész kertet átrendeztük Lacival, de ma…
„Megyek délután 3-ra a Lacházi Sárkányokkal evezni” -, mondja az én párom, – „mert tegnap szólt Zoli, hogy most lesz az első, idei evezés.”
„Menjél csak!” -, mondom, és legyintek egyet. Ez azt jelentette, hogy engem hétökrös szekérrel sem tudna elrángatni.
Ám ebéd közben ezt gondoltam magamban: „Laci megy, én meg maradok itthon mámisan? Azt már nem!”
Bár sok minden ellene szólt ennek a kora tavaszi evezésnek, hiszen kimondottan kellemetlen, hideg, borongós időjárás volt egész nap. Egy jó, kiadós, kopogós esőn sem csodálkoztunk volna. (Nem beszélve a tegnapi, 90 perces, kemény, igen kíméletlen edzés is lázba hozta izmaimat.)
Minden beton-szürkének tűnt: az ég és a föld is, mintha szövetségre találtak volna egymásban. És ahogy belöktük a csónakot a Kis-Dunába, a szél is feltámadt.
Ám akik ott voltunk, jól éreztük magukat a bőrünkben, mert sikerült legyőzni magunkat, a legnagyobb ellenséget!
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
