Az elcseszett utazás (4.) Ági verziója

Gyakorlatilag az alábbi, honi színekben pompázó tudósítás Soltész Ági írása nyomán született. Megkértem ugyanis, próbálja összeszedni emlékképeit abból az idő intervallumból, amikor én ott hagytam a reptéren abban a tudatban, hogy a gépe hamarosan felszáll vele együtt!

Ági:

Amikor elmentél, és én ott maradtam a reptéren a hangosbemondón keresztül hallottuk, hogy a gép még nem alkalmas a beszállásra.

„Aki a madridi gépre vár, kérjük, jelentkezzen az információs pultnál” -, közölték az utasokkal.

Nem sokan szálltunk volna fel, mert elég kevesen gyűltünk össze a pultnál. Majd mindannyian hozzá jutottunk egy 2500 forintos kajajegyhez – ellensúlyozva a késésből származó kellemetlenségeket. Lehetett rajta inni- és ennivalót – akár gulyást is – rendelni, de nem volt étvágyam. Inkább egy kis sörrel öblítettem le kiszáradt torkomat. Legfőképpen pedig meg próbáltam utolérni Lajosomat a madridi, illetve a marokkói számán.

Kicsengett, majd egy kattanást követően egy robothang közölte: ezen a számon az előfizető nem kapcsolható. A telefon készüléket magam elé tettem, mintha vallatóra fognám. Hátha kibűvölöm belőle Lajos hívását. Hiszen ígérte, hogy felhív.

Befejeztem a kajálást (igazából most sem evett semmit sem Ági, legyünk tárgyilagosak), és mire az asztalhoz visszamentem, látom, hogy egy sms-t kaptam tőle. Nagyon rossz előérzetem támadt.

Nem akartam hinni a szememnek, mert ezt írta: Nem kellesz, ne gyere ki, menj haza!!!

Szinte csengett a fülem a képzeletbeli pofon hallatán, majdnem eldobtam a telefonomat, ill. el is ejtettem a nagy elkeseredésemben. Úgy kellett összeraknom. A kezem remegett a sík idegtől. Teljesen összeestem. Mindenki látta körülöttem, a személyzet minden tagja, hogy valami nincs rendben, hiszen már sírva fakadtam.

Teljes filmszakadás, fogalmam sem volt, hogy mi ilyenkor a teendő. Ehhez hasonló helyzetben még nem voltam soha.

Tehát vártam. Hogy mire? Nem tudom.

Oda jött hozzám egy szolgálatatban levő információs nő, és egy olyan folyosóra kísért, ahol lehetett dohányozni. Együtt fújtuk a füstöt az információs hölggyel.

Próbáltam megint Lajost utolérni sikertelenül. Ám látom, hogy nagy a nyüzsi körülöttem, a biztonsági emberek létszáma kicsit felfejlődött. És hallom, hogy az egyik azt mondja a másiknak:
„Oké, a csaj ideges, sétál föl-alá, egyéb esemény nincs…” Tudtam, hogy rólam beszéltek.

Teljesen össze voltam keveredve. És ekkor felfigyeltem egy zsarura, aki egy csuda helyes farkaskutyával megy be egy lezárt raktérbe – ahol a csomagokat őrzik -, ahova csak a személyzetnek van bejárása..

És ekkor 4-5 egyenruhás zsaru közeledik felém. 

Amikor megszólítottak, kértem, hogy igazolják magukat, kérésemnek eleget tettek.
Az egyik azt mondta:
„Valaki aggódik magáért.”
„Ez csak is a Mara lehet” -, válaszoltam. (Csak közbevetem: Igen, én valóban felhívtam a repteret, miután megtudtam, hogy Ági még mindig ott tartózkodik. Meg próbáltam a magam eszközeivel kideríteni, mi a helyzet tulajdonképpen a madridi géppel. Kértem a repteres, központos hölgyet, hogy valamit tegyenek Ági érdekében.)

Kérték, hogy menjek velük, mert a raktérből ki kell hozni a bőröndömet. Útközben kérdezgettek, hogy miért utazom ki? Miért nem érem el őt telefonon? (Na, ez jó kérdés volt, mert én is szerettem volna nagyon tudni.)

Mit is válaszolhattam volna, mint a színtiszta igazat, hogy én legalább annyira nem értek semmit sem, mint ők. Természetesen a nyomozók neveit nem említhetem meg. Kérték, hogy sürgősen cseréljek számot.
Sok kérdést tettek fel Lajossal kapcsolatban. Hogy van-e fogalmam Lajos előző dolgairól. Én nagy naivan mondtam, hogy megbízom benne, bár nem sokat tudok róla.

Közben hozták a bőröndömet, amelyen egy olyan szalag éktelenkedett kellően feltűnő módon, hogy csak a vak nem látta: rendőrség által lefoglalt tárgy. Kértem őket, hogy szedjék le azt a szalagot, mert nem ragaszkodom hozzá szuvenírként.

Mikor húztam magam után kifelé a bőröndömet a reptérről, nagyon udvariasak és segítőkészek voltak a magas rangfokozatú nyomozók. Kérdezték, hogy vigyenek-e valahová vagy hívjanak-e nekem taxit. Majd elmenő félben hallom, hogy azt mondja az egyik: „A hölgy biztonságban, most indul taxival a barátnőjéhez.”

Közölték, hogy ha bármi probléma adódna az úrral kapcsolatban, feltétlenül hívjam fel őket. Megkaptam a névjegykártyájukat. Hiába próbáltam tőlük valamit kiszedni, hogy tulajdonképpen mit tudnak Lajosról. Hírzárlatba ütköztem.

Ezen, utolsó részhez – mint a Helyi Sikoly főszerkesztője – hozzá kell fűznöm, hogy nyilván sokkal „szaftosabbá” is tehettem volna ezt a történetet… Én viszont egy jóval puritánabb, leszűrt verziónál maradok, drága Barátaim!

Az I. részt itt olvashatjátok el! 

A II. részt (Amikor minden balul sül el!) itt olvashatjátok el! 

A III. részt (Mit mond a másik fél) itt olvashatjátok el!

IV. rész (Ági verziója)

Simon Mara

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!