Az elcseszett utazás (3.) Mit mond a másik fél?

Az érem másik oldala

Nehéz a dolga a Helyi Sikoly lap főszerkesztőjének, azaz nekem, hiszen a sztoriban szereplő két fél egymástól távol létezik, ám a labda földrészeket áthidalva pattog kettőjük között. Így az internet egyik csodájaként számon tartott lehetőséggel tudnak élni: több ezer kilométer távolságból akár jól irányzott ütésekkel célozhatják labdájukat az ellenfél hálójába.

Én pedig csak kapkodhatom a fejem, pedig nem szeretnék békebíró lenni vagy netán az a személy, aki megmondja az egyedüli megoldást. Szeretnék a csendes megfigyelő személyébe bújni, még akkor is, ha bizony elkapott engem is egy forgószél, és jól megtépázta amúgy is leamortizálódott idegzetem és gyér hajzatomat.

Ám adjuk át a szót a két versenyzőnk közül – udvariasság ide, udvariasság oda -, most férfi szereplőnknek, mert „legnagyobb” örömömre a női ötye klubba a teremtés koronája is betette egészen földig érő lábát.

Dallos Lajos az alábbiakat írta nekem – kisebb-nagyobb stilisztikai kozmetikázást leszámítva:

 

Kedves Mara!

Teljesen meg vagyok döbbenve és lövésem sincs, amiről írtál.

pisztoly Lövésem sincs átmér

 

Jó lenne, ha engem is megkérdeznél, valójában mi is történt! (Ezennel orvosoltam ezt a problémát!) Felhívtam Ágit: miután végzek a madridi konzulátuson, megyek a reptérre, hogy várjam őt. És ekkor sikerült néhány szót váltani veled is.

Ágnes ekkor már igen csak keverte az angol és a magyar szavakat. Valóban sok angol szót ismer, de nem használja azokat helyes sorrendben, így sok esetben teljesen érthetetlenné válik.

Emlékezetem szerint Ági hívott 17.00 körül, tehát visszahívtam. A gépe késve fog felszállni, és kapott étkezési csekket is – mondta. Ekkor már igen csak keverte az angolt a magyarral. Elég zavarosan beszélt. Biztattam őt, hogy ne izgassa magát, csak sikerül egyszer annak a gépnek felszállnia.

Kb. egy óra múlva hív, hogy teljes zárlat van a reptéren!!! Ismételten megnyugtattam, hogy ne izgassa magát, minden rendben lesz.

Eközben az idő egyre csak telt, 19.00 körül felhívott Ági, visszahívtam – gondoltam, a gépe most indul. Ekkor közölte, hogy a gépe már rég elment. Nélküle! Őt ott hagyták! Majd azt is mondta, hogy a biztonságiaktól megtudta, a repülőre illuminált állapota miatt nem szállhatott fel a többi utassal.

Ági, a kedvesem, ezt elég viccesen közölte velem, amit én akkor nem tudtam annyira díjazni. Nem is a kidobott jegy ára zavart, hanem az, hogy 600 kilométerre lakom Madridtól, és én, hülye, ahelyett, hogy haza mentem volna, három órán keresztül Ági hazugságokkal traktált.

Azt el kell neked mondanom, hogy a helyzetnek ura maradtam mindvégig. Egy csúnya, közönséges szó nélkül közöltem Ágival, hogy a fentiek miatt én nem tudok és nem is akarok neki többet segíteni.

Ettől a közléstől Ági igen keserűvé vált, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Facebook oldalamon és email formában zaklatott, ezért letiltottam mindkettőről Ágnest.

A Wizzair-rel felvettem a kapcsolatot, hogy megtudjam az ő álláspontjukat. Ime:

„…Az utas, Soltész Ágnes valóban nem szállt fel a repülőgépre 2015. január 12-én. A Wizzair üzletszabályában, melyet Ön a repülőjegy megvásárlásakor elfogadott, megfogalmazott 12-es pont szerint: …fenntartjuk a jogot az Utas és/vagy az Utas poggyásza fuvarozásának megtagadására, ha a fuvarozás megtagadása biztonsági és rendfenntartási okból szükséges (pl. az Utas ittas állapotban van.)…”

Ezek után nagyon örülök, hogy így zárult a sztori, és nem jött ki Ági. Rengeteg kellemetlenségtől menekültem meg. Az én megítélésem szerint alkoholista, aki teljesen elvesztette ítélő képességét.

Mindentől függetlenül sajnálom, mert tényleg tehetséges. No, de nekem az sok, hogy ezt a nőt tetőtől talpig felvállaljam.

Valóban, a ti állításotokat párhuzamba állítva, mi logika lenne abban, hogy kifizetem a repülőjegyet, küldök Áginak 50 eurot az egyéb költségeire, majd még telefonon is beszélünk egymással. Ezután – amikor Te már haza mentél -, közlöm Ágival, hogy látni sem akarom…

 

És akkor jöjjön a másik „játékosunk” Ágnes,

ám már csak a következő, IV. részben, Ági verziója alcímmel!

 

Az I. részt itt olvashatjátok el! 

A II. részt (Amikor minden balul sül el!) itt olvashatjátok el! 

A III. részt (Mit mond a másik fél) itt olvashatjátok el!

 

Simon Mara

 

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük