És amikor hétvégén vak dühvel a kertemet túrtam, mert nem volt áram a házban, arra gondoltam…
Mire is gondoltam? Ja, igen! Sok ember pipa a másikra, mert valahogy a szélhámosak – akik a képernyők mögé bújnak és a csetelések között simán elevickélnek -, fürödnek egyesek jó indulatában, megtörölköznek a másik frissen mosott, napfényben tündöklő, kifésült hajában, és nem gondolnak bele, hogy mekkora kárt okoznak hazugságaikkal. Vagy lehet, hogy gondolnak erre. Sőt! Nagyon is gondolnak erre!
Összehordanak hetet-havat. Hogy szeretetet kapjanak, olyan oldalakra mennek fel még kiegészítésül, ahol szintén, szigorúan ál-némberek találhatók. (Egyébként nagyon könnyen elképzelhető, hogy férfiak azok.) Ott sincsenek saját arcuk, úgy mint Ádámunk oldalán sem.
A Pávapók násztáncához hasonlatos alapossággal tudják az arctalan emberek bekeríteni a hiszékeny áldozataikat:
Ádám nem hagyja magát, hogy kispályán mozogjon. Viszont vannak cirádás, gyönyörű, hányingerkeltő, mélabús, búsuló juhászok és juhásznék. Barikákkal, kis-milyákolókkal, nyálcsorgatós, melltartós kiscicákkal, csipke harisnyás lábikrákkal, tetkós köldökkel és mű mellekkel, mű fogsorral, mű mosollyal, amit szem, száj és egyéb testrész csak kívánhat. Igen, ez kell Ádáméknak, mert eltapicskolnak a konzerv gondolatokban, az előkérődzött jó kívánságokban. Többre nem futja. Ennyi jutott nekik osztályrészül. A maradékkal is beérik.
Na, és hogy visszatérjek a kertemhez, ahol minden tavasszal közelharcot vívok egy bizonyos kis területtel, a mogyoró bokrokhoz közel, ahol hagymás-szerű növények nőnek ki minden évben. Tavasszal irtó felszívom magam, és el kezdem csépelni és kapával erős mozdulatokat tenni, hogy kiszedjem azokat a talajból. Természetesen teljesen felesleges izomlázat kapni ettől a munkától.
Viszont arra gondoltam, hogy ha valaki bánattól szenvedne, főleg szerelmi csalódástól sújtott övezetnek lenne nyilvánítva, akkor eljöhetne hozzám.
És akkor nem magában okozna kárt, esetleg bánatában az ereit felvágná, vagy hirtelen felindulásból rászokna a piára meg ehhez hasonló, hanem a „dühöngőben” (a mogyoró bokorhoz közel) vágna rendet, és minden mérgét, keserűségét arra a kis részre tudná összpontosítani.
Jó tett helyébe jót vágj! Mindenki jól járna. Természetesen legfőképpen én!
Kaját hozzatok magatokkal, ha jöttök. Na és füstjelekkel jelezzétek jöveteleteket.
Jelszó: Legjobb útközben! Kedvenc Ádámunk kedvenc mondásával búcsúzom tőletek! (Csak érzékelje, ha egyszer mégis csak megérkezik – az író megjegyzése.) És a devla legyen veletek! Ez meg az enyém!
Az 1. részt (Mikor találkozunk?) itt olvashatjátok el!
A 2. részt (Árnyjáték) itt olvashatod el!
A 3. részt (Állj mellém!) itt olvashatod el!
A 4. részt (A hiba az ön készülékében van) itt olvashatod el!
Az 5. részt (Mi határozza meg az embert?) itt olvashatod el!
A 6. részt (Kis milyákolók, tetkós, csipke harisnyás lábikrák) itt olvashatjátok el!
A 7. egyben befejező részt (A hiányzó gyöngyszem) pedig itt olvashatjátok el!
Simon Mara
marasimo@gmail.com
Skype elérhetőség:
simon.mara2
https://www.facebook.com/simon.mara.14
Amennyiben a blogok között szeretnél
barangolni, itt megteheted!