Az ígéret földje (3.) Állj mellém!

Éva gyakran úgy érzi, mintha egy szűrőn keresztül jutnának el hozzá a szerelem éltető napsugarai. A reggel eljön érte is pedig. Fekszik az ágyában hanyatt fekve, és nézi, ahogy az ablakon keresztül a Nap szertelenül szórja fényét minden élőlényre. Szegényre, gazdagra egyaránt.

A hatalmas fenyőfa ágain keresztül a Nap ragyogását nem lehet visszafogni. Ujjong a tavasz, de nélküle. A madarak boldogan hangolnak a megújuló szerelemre. És őt kihagyják mindenből. Ilyenkor, ha ez az érzés telibe találja, az elhagyatottság érzése csak fokozódik benne. 

Nem kapott sem álló, sem ülő helyet a boldogság vonatán. Rengetegszer leszállították őt – mondván: érvénytelen a jegye.

Egy vigasza van: kislánya a másik szobában még boldogan alszik, mint egy kis angyal. Neki rá nagyon nagy szüksége van.

– Megígérte, hogy segít -, ismertem barátnőmet. Éreztem a hangján, hogy a sírás környékezi, mint ahogy az elmúlt éjszaka potyogtak a könnyei miatta.

Aztán írt levelet, dörgedelmeset, ilyeneket: „…Kevesen érdemlik meg őszinte barátságomat, mivel kevesen szavahihetőek, szeretnek mellé beszélni és kifordítják a szavaimat. Nincs lelki intelligenciájuk ahhoz: nem az a baj, hogy ígértek valamit, és nem teljesítették, hanem, hogy hazudoznak.

Aki nem tud különbséget tenni drágakő és bizsu között, igen sajnálatra méltó a szememben…”Nahát! Mintha csak én írtam volna.”
Végül is Ádám szerette szüleit, istenítette édesanyját, de nem biztos, hogy elég szeretet kapott tőle. Who knows? Megsiratta őseit. Egyetlen nemes vonás felsejlett a férfi vázlatában.

Másrészt lehet, hogy olyan kapcsolata(i) volt(ak), ahol csak foltokban szerették őt. Persze kérdés, hogy mit tett meg azért, hogy kapjon, hiszen először adni kell. Mint tudjuk: adni, adni. S csak aztán jöhetek én.

Na és újabb nagy téma: vajon szeretjük-e magunkat úgy, Isten igazából? Mert ha nem, akkor mástól hogy várhatjuk el?

Ha pedig szeretjük megismételhetetlen lényünket, akkor miért kényszerítjük hazugságok rabigájába magunkat, mintha csörgő, súlyos bilincseket vonszolnánk magunk után a porban feldagadt bokánkon nap mint nap?

Szóval, már ősi történet, hogy minden a szeretet körül forog. És mivel Ádám sakkban tudja tartani a másikat lebegtetett ígéreteivel, így a nagyobb figyelmet, a szeretetet is megkapja. Tehát esze ágában sincs ezen a helyzeten változtatni. Ha megadja a másiknak, amit megígért by the way, akkor fennáll annak a veszélye, hogy ejtik őlordságát ezek után.

Nincs önbizalma.
Az is lehet, hogy valamilyen testi hibája lehet. Erről beszéltünk Évával, aki azt kérdezte tőlem:

– Úgy gondolja Ádám, hogy azért nem szeretném, mert – mondjuk – sántít a bal lábára?

A folytatás nem marad el…

Addig ajánlom figyelmetekbe egyik kedvenc élményemet „megzenésítve”,

készülve a nyárra itt!

A 4. részt itt olvashatod el!

Az 5. részt itt olvashatod el!

A 6. részt pedig (Kis milyákolók, tetkós, csipke harisnyás lábikrák) itt olvashatod el!

A 7. – egyben befejező – részt pedig (A hiányzó gyöngyszem) itt olvashatod el!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

INSTAGRAM: simonmara54

Amennyiben a blogok között szeretnél 

barangolni: https://simonmara.com

 

 

 

 

Cikkajánló

37 thoughts on “Az ígéret földje (3.) Állj mellém!

  1. Visszajelzés: Blue Coaster33
  2. Great, thanks for sharing this post.Really thank you! Will read on…

  3. I’m extremely impressed with your writing skills as well as with
    the layout on your blog. Is this a paid theme or did you modify it yourself?
    Anyway keep up the nice quality writing, it’s rare to see
    a great blog like this one these days.

  4. You have made some good points there. I looked on the web for additional
    information about the issue and found most individuals will go along
    with your views on this web site.

  5. The other day, while I was at work, my cousin stole my iPad and tested to see if it can survive a twenty five foot drop, just so she can be a youtube sensation. My apple ipad is now destroyed and she has 83 views.
    I know this is totally off topic but I had to share it with someone!

  6. Its such as you learn my thoughts! You seem to know
    a lot about this, such as you wrote the guide in it or something.
    I think that you just could do with some % to pressure the message
    home a little bit, however instead of that, that is great blog.
    An excellent read. I’ll definitely be back.

  7. you’re truly a excellent webmaster. The site loading pace is incredible.
    It kind of feels that you’re doing any distinctive trick.
    Also, The contents are masterwork. you’ve performed a wonderful task on this matter!

  8. Today, I went to the beachfront with my kids. I found a sea shell and gave it to my 4 year old daughter and said „You can hear the ocean if you put this to your ear.” She put the shell to her ear and
    screamed. There was a hermit crab inside and it pinched her ear.
    She never wants to go back! LoL I know this is totally off topic but I had to tell
    someone!

  9. Hey there I am so glad I found your site, I really found
    you by mistake, while I was searching on Yahoo for something
    else, Anyways I am here now and would just like to say cheers for a marvelous post and a
    all round entertaining blog (I also love the theme/design), I don’t have time to
    browse it all at the minute but I have saved it
    and also added in your RSS feeds, so when I have time I will be back
    to read a great deal more, Please do keep up the great job.

  10. Wow that was strange. I just wrote an very long comment but after
    I clicked submit my comment didn’t appear. Grrrr…

    well I’m not writing all that over again. Anyways, just wanted
    to say excellent blog!

  11. Hello! I know this is somewhat off topic but I
    was wondering which blog platform are you using for this website?

    I’m getting fed up of WordPress because I’ve had issues with
    hackers and I’m looking at options for another platform.
    I would be great if you could point me in the direction of a good
    platform.

  12. Hi! Do you use Twitter? I’d like to follow you if that would be ok.
    I’m absolutely enjoying your blog and look forward to
    new updates.

  13. Visszajelzés: huarache shoes
    1. Thanks Dear!
      Indeed, I really like to help not only people but also animals, everyone who is vulnerable to themselves and others. If I achieve this, I feel I have achieved everything that is important to me.

      Best regards Mara Simon

  14. Whats up very cool blog!! Man .. Excellent .. Wonderful ..
    I’ll bookmark your site and take the feeds additionally?
    I am happy to seek out numerous helpful info here within the post, we
    want develop more techniques in this regard, thanks for sharing.
    . . . . .

  15. I’m not that much of a internet reader to be honest but your blogs really nice, keep it up!
    I’ll go ahead and bookmark your website to come
    back in the future. All the best

  16. I was recommended this website by way of my cousin. I am no longer positive whether
    or not this submit is written through him as no one else know such unique approximately my trouble.
    You are amazing! Thanks!

  17. Visszajelzés: yeezy
  18. A formidable share, I just given this onto a colleague who was doing a little bit analysis on this. And he the truth is purchased me breakfast as a result of I discovered it for him.. smile. So let me reword that: Thnx for the deal with! But yeah Thnkx for spending the time to discuss this, I feel strongly about it and love studying more on this topic. If possible, as you turn into experience, would you thoughts updating your blog with extra details? It is extremely useful for me. Massive thumb up for this weblog publish!

  19. I do not even know how I ended up here, but I thought this
    post was great. I don’t know who you are but definitely you’re going
    to a famous blogger if you aren’t already 😉 Cheers!

  20. I just could not go away your website before suggesting that I extremely loved the standard information an individual supply for your visitors?
    Is gonna be back regularly in order to check
    up on new posts

  21. Great post. I was checking continuously this weblog and I am inspired! Extremely helpful information specifically the last section 🙂 I deal with such info a lot. I used to be seeking this particular info for a long time. Thank you and best of luck.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük