Most szembesültem azzal a ténnyel, hogy már nyolc éve rendszeres rendszertelenséggel visszatérek blogomhoz, mint a holdkóros telehold alkalmával. Ki kellett találnom magamat az interneten úgy, hogy nem volt senki előttem, akit lemásolhattam volna. Igaz, a hideg kirázna, ha bárkit is másolnék. Soha életemben nem tettem, mivel abban nincs semmi kihívás. Én vagyok az első asztronauta, aki a net óceánjába bele csobbantam egy hatalmas talpast. (Persze nyilván voltak már előttem is blogok, de azokra nem találtam rá, mivel nem kerestem, tehát számomra nem léteztek.) Nyolc év kitartás úgy, hogy anyagilag semmi haszna nem származott belőle – csak kiadásom -, még sem gondoltam volna, hogy abba kellene hagynom. Önző emberként én is élvezem, amikor a szavak szárnyán, a libegő fák ágán hintázva mulatom az időt. Mivel már évek óta nyúznak egyesek, hogyan tudnának nekem pénzt küldeni fáradozásaimért, irtó nehezemre esik azt mondani, hogy már ez is lehetséges. A DONATE felírat ezt teszi lehetővé.
Na, most nézzük a mai felhozatalt:
Az élet egyik legérdekesebb, legkegyesebb ajándéka, ha valamelyik ismerősünkkel, barátunkkal jót tudunk beszélgetni, amikor nem számít, hogy egyébként mindig azt érezzük: rohan az idő.
Egy ilyen szuper élmény begyűjtésére a napokban került sor Dobos Tünde Klárával, aki egy művész lélek. Tanítja, milyen módszerekkel lehet a bennünk levő „helyzeti energiát” hasznosítani, mint – egy kicsit furcsa hasonlattal élve – valahol olvastam, a tudomány már odáig fejlődött, hogy a ködből is tudnak vizet csapolni.
Ahogy engem, Tündét is a fonalak, a matéria életre keltése érdekli és az emberi lelkek kiismerhetetlensége, mélységes kuszasága vonzza.
A találkozási helyszín a Dél pályaudvar Vagon nevezetű étterem. A helyszín igazán egyedi és varázsos. Íme néhány fotó, amelyekből kiderül, hogy akkor készülnek jó fotók rólunk, ha örömteljes közegben találjuk magunkat, és olyan emberrel – vagy emberekkel – találkozunk, akik inspirálnak, szórakoztatnak, elgondolkodtatnak.
Egy kicsit nyakatekert ez a nő!
Barátnője, azaz én, én sem vagyok különb:
Meg próbáljuk közösen megmutatni a Vagont belülről:
Mit mond Tünde az értékes kapcsolatokról, barátságokról, miközben finom, habos kávét fogyasztunk:
- Elfogadnak bennünket úgy, ahogy vagyunk. Nem kell finomkodni, kényelmetlenül érezni magunkat a másikkal, és nem létező megbántásokat magyarázni, hogy nem is akarta valójában azt mondani, ami éppen kiesett a száján.
Az azonos hullámhosszon levő embereknek nem kell bonyolult magyarázkodásokba fogniuk időről időre, hogy mentsék, ami menthető. Ez azért is fontos, mert hiába magyarázzuk az értetlenkedő partnerünknek, hogy valójában nem is úgy gondoltuk, mert amúgy sem értik gondolatvezetésünket.
Szerintem most már kellően összezavartalak benneteket, hogy ki kicsodát kerget a sírba viselkedésével, feloldom ezt a nagy feszültséget képanyaggal, amely egyértelműen az örök nőt mintázza meg. Meggondoltam magam, már ami a képek ész nélküli szórását illeti. Igaz, rengeteg szuper fotót készítettünk, ám nem látom értelmét, hogy ezeket mind elétek „öntsem”, a kevesebb néha több. Elégedjetek meg azzal, amit jó szívvel megmutatok nektek.
Tünde egyébként sokkal visszafogottabb fazon nálam, de még őt is sikerült egy kicsit kizökkenteni a megszokott stílusából. Nézzétek csak:
Ismerem magam, ha most nem adom közre Tass körüli kerékpározásunkkor készített, videót, fotót, akkor már soha. A vizes blokkomat megnyitom. Igaz, nem sok közük van a fentiekben vázolt témához, de ez nem nálam nem probléma.
Férjem gyűjtögető életmódot folytatott mindig. Neki egy kerékpár nem is elég:
A természet szeretete részemről mindig megmutatkozik, mint például ebben a búcsú videóban is, ahol egy komondor (legalább is úgy gondolom, komondor ez a kutya) látványa dobott fel teljesen:
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)