Szöszi-NET (71.) Hűbéri tulajdonjog a XXI. században

A helyzet fokozódik, tudjuk jól. Mára már nagyot változott a világ. Manapság a „legdivatosabb” téma a koronavírus. Ám, hogy ez a feneség belopta magát az életünkbe, attól még az emberi kapcsolatok jól-rosszul, de „üzemelnek”.

Amálka és Emma között normalizálódott a helyzet, Tóbiás is visszavette a figurát, nem zsarnokoskodott. Ám mára mintha egy kicsit megbuggyant volna, mármint Tóbiás. Igaz, ma legalább 20 celsius fokot is meghaladta a hőmérséklet. Talán megártott neki a szokatlan meleg. Ám – mielőtt még tovább szőném a fonalat – olvassátok el az előzményt: Szöszi-NET (54.) Perfect day (tökéletes nap)

Azt hiszem, ez a videó beszúrása teljesen helytálló, hiszen a gyönyörű életről, a barátságról szól:

Két és fél éve nem is történt semmi említésre méltó dolog, mert a nők nem vitték túlzásba a barátságot, sőt, Amálka elmondása szerint az utóbbi egy-két hónapban egyre inkább ritkította látogatását Tóbiáséknál. Emese meg is pedzette egy pici szemrehányással hangjában barátnőjének:

• Mostanában nem lehet kiszámítani, hogy mikor jössz.

Valóban, Amálkának számos dolga akadt, Pestre jár fel találkozni barátaival, betöltötte a 65. évet és kihasználja, hogy már ingyen veheti igénybe a tömegközlekedést.

Most, hogy a koronavírus is betette lábát életünkbe, egy kicsit komplikáltabbá váltak a barátságok ápolása. Ám a vírus nem foghat ki a két nőn. Elhatározták, hogy kutyáikat továbbra is sétáltatják a környéken – ahogy eddig -, csak két-három méter távolságban.

• Mától kezdve már nem megyek át hozzátok egyáltalán egészen addig, míg nem rendeződnek a dolgok.

Ebben megegyeztek két nappal ezelőtt, ám a délutáni – távolságtartó – sétáról nem mondtak le.

Amálka ma délután is felhívta barátnőjét szokásos időben, hogy szokásos kutyasétáltatási körútjukat elkezdjék, ám csak csöngött, csöngött a telefon. Végre…

• Minek jössz hozzánk? Megmondta Emese, hogy nem akar látni téged. – És ehhez hasonló sületlenségeket beszélt a zord férj.

Amálka nem kapott levegőt a felháborodástól. Mindig türtöztette magát, ha Tóbiásról volt szó – barátnőjére való tekintettel -, de most már elege volt, hogy az úrhatnám férfi, aki beleszól a mások életébe. Meg akarja mondani, hogy ki mitől legyen boldog, megint szórakozik. Már két napja feléjük sem ment, sőt, nem is volt szándékában.

Nem beszélve arról, hogy tegnap Emesével nagy barátságban váltak el több méter távolságot tartva, a séta alkalmával. „Mi az, hogy Emese megmondta, hogy nem akarja látni?” A férfiak egy része tulajdonának nézi a feleségét még napjainkban is, és egyszerűen sakkban tartják a párjukat, mint a hűbéresi időkben, amikor a nők valóban cselédi sorban sínylődtek.

A férj úgy beszél és nyilatkozik a másik feje fölött, mintha ő valami fényes elme lenne, míg az asszony-állat szellemi degenerált, aki helyett gondolkodni kell, akinek meg kell mondani, mi helyes, mi nem, akár az „okos felnőttek”. Ez siralmas.

Na, de Amálka végre kiosztotta az öreget. Igen, ha nagyon sokáig tartja magát, és egyszer csak kirobban belőle a sok igazságtalanság, ami érte az évek folyamán, akkor elég közönséges tud lenni. De szerintem igaza van. Meddig kell tűrni a másik hülyeségét. Meddig?

Így hát, most nemcsak a koronavírus pusztít Amálkáék környékén, hanem a rosszindulat is tizedeli a népet.