Szöszi-NET (112.) Világszínvonal = a felújított Magyar Operaház

Határozottan jó évkezdés megnézni a tavaly év elején felújított Magyar Operaházat. Hazánk egyetlen olyan nagy létszámú, saját társulattal rendelkező színháza, amely kimondottan operákra, balettekre szakosodott.

Erika és Jutka barátnőmmel 2023. január 24-én saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy a 139 éves Operaház világszínvonalú épület-költeménye több éves munkálatok eredményeképpen régi pompájában tündökölhet.

Egy boltív alól kilesve:

Az épület fővárosunk egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór Lotz Károly és Székely Bertalan.  

A királyi páholy:

A négy évig tartó rekonstrukciót Zoboki Gábor építész irányította. A felújításnak többek között az volt az egyik célja, hogy a színház akusztikáját tökéletesítsék. Erre szolgált a nézőtér átalakítása is. A páholyokban és mindenütt, a nézőtéren olyan drapériákat használtak, amelyek segítségével jobban érvényesülhet hol a hang elnyelése, hol pedig annak visszaverődése. Ennek voltunk fültanúi, amikor beülhettünk egy páholyba, hogy megszemléljük a nézőteret felülről és magát, a színházat belülről.

Amikor ott voltunk, éppen hatalmas, robbanásszerű hangeffektusokat „élvezhettünk”. (Az akusztika minőségének javítása nekem egy kicsit magas, de ez a szakemberek dolga. Nekem – mint nézőnek egyetlen egy feladatom van, tiszta szívből élvezni az előadást.)

Sok érdekes dolgokat tudhattunk meg a látogatásunk alkalmával, pld. azt, hogy a nézőtér feletti fantasztikus csillár kezdetben 3 tonna súlyú volt, mert egy súlyos gáztömlő táplálta a rengeteg kis gázlángot. Ám ez azt jelentette, hogy nem tudták lekapcsolni…

Igazság szerint ha belépünk az épületbe, attól kezdve örökösen felfelé tekinthetnénk, mert annyira csodálatos és változatos, művészi kivitelű a plafon is:

Az ún. Királylépcső – itt sem spóroltak az értékes építési anyagokkal, a fenséges megoldásokkal – onnan kapta a nevét, hogy az uralkodó és díszkísérete innen közelíthette meg a királyi páholyt. Csak, ebben a fő lépcsőházban sok időt lehetne eltölteni a freskók, festmények díszítések tanulmányozásában, de nekem a csoporttal kellett mindig tartanom. (Egyénieskedésre nem volt lehetőségem. Futtában készíteni fotókat nem hálás dolog.)

Befejezésképpen grátiszként egy gyönyörű áriát hallhattunk az épület fő csarnokában:

A Művész Kávéházat pár évvel az Operaház előadásainak megkezdése után nyitották meg a nagy közönségnek. Egy-két fotó a patinás kávézóról, amely két percnyire található a színháztól:

Hogy növeljem a zűrt, egy tükörbe néző szembesítés! Ja, hogy az árak iszonyúak itt! (Ma sem járulok ahhoz, hogy meghízzak.)

Igen, őket nem érdekli, mennyibe kerül egy sütemény (1500 vagy 2000 forint?)

Igaz, nem tartozik a témához, de ez  is javában Budapest. Nem egyszer csak azért megyek gyalogosan, hogy nyugodtan megbámuljam a formákat, mint pld. a kecses, de mégis komoly stabilitást sugalló Szabadság hidat:

Gondolkodtam, hogy mondjam vagy inkább nyeljem le. Végül szokásomhoz híven, ami a szívemen, az a számon. A Madách-tér környékén több helyen is láthatók ezek a gúzsba kötött fák. A látványuktól mindig összeszorul a szívem, mert nekem a lelki terror manifesztálódik bennük. Hogy lehet valami szép, ami természetellenes? Mitől lelket gyönyörködtető az a növény, ha megerőszakolják az ágak szabadságát?

Megkérdeztem egy pizzaszállító, szimpatikus fiatalembert, hogy neki mit juttat eszébe a látvány? 

• A japán bonsai fák.
• Na, igen, de az is a növények megerőszakolásáról szól, mint annak idején a fiatal japán nők lábfejét szorosan bekötötték – akár a húsvéti sonkát -, hogy ne nőjön nagyra. Olvassátok el a 7,5 centisre csonkított láb történetét.

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!