Álom Manók és társai (140.) Levitáció magas fokon

Mostanában megfontoltabb lettem. Talán ez a korral jár együtt. Már nem akarok rögtön reagálni nyilvánvalóan gusztustalan témára, például, hogy „talán nem kellene mindenféle ocsmánysággal bombázni mások lelkét”. Igen, ez a két év egy kicsit átalakított. Nem hiszem, hogy jó értelemben – azt nem mondhatom -, de talán ezt később másképpen fogom értékelni. Még nem tudom.

A megoldás itt van kéznyújtásnyira! Lehet, hogy valahol, a sorok között, egy mozdulatban, a szemek villanásában. Ki tudja, lehetséges, hogy valaki valamit mond, de nem neked, ám Te meghallod, és elgondolkozol rajta: „Tényleg, lehet, hogy neki van igaza.”

Rájöttem: azért szeretjük az ilyen témájú gifeket, mert az ellazulásról szólnak, arról, hogy elérkezett a pihentető álom, illetve az álmodozás ideje. Ilyenkor senki nem szólhat bele, hogy mit gondolunk, senki nem akar irányítani bennünket és megmondani a frankót, hogy mit kéne nekünk gondolnunk.

Ahogy gyűjtögetem a gifjeimet, mint a hörcsög a pofazacskójában a magokat, arra kell rájönnöm, hogy közben állandóan változik a harc-szintér. Amikor azt mondom, hogy ennél rosszabb már nem lehet, másnap reggelre kiderül, hogy a Föld másik felén – miközben én jól-rosszul szunyókáltam – tevékenyen töltötték nappaljaikat a jó emberek. Ebből az következik, hogy már megint alánk pakolnak, és egyre inkább elvágják az élethez tartozó köldökzsinórokat. És a végén már csak csüngünk, mint valami felkiáltó jel a szakadék szélén bal kezünkkel kapaszkodva egy bokor gyökérzetébe. Ám az a bokor is épp kezdi magát teljesen elereszteni… Na, igen, ez nem egy Álom Manók sorozathoz illő beszéd. Elnézését! Már én is úgy meg vagyok keverve!

Egyik kedves barátom küldte nekem. Ez tényleg tetszik, és én tovább küldöm nektek szeretettel:

Újból óraátállítást éltünk át. Könyörgöm: mi a fenyőnek kell állítgatni azt a nyavalyás órát? Kinek jó ez egyébként?

Viszont a madarak nem izgatják magukat. Ők a jó madarak.

Nem azt mondom, hogy el kell menekülnünk az álom világába, de azt igen, hogy időnként ki kell pihennünk azokat a napi atrocitásokat, amelyek egyre gyakrabban támadják meg idegzetünket. Naponta több olyan hírrel bombázzák agyunkat felelős politikusok, hogy csak nézek magam elé, és azt kérdezem magamtól félhangosan: Ezek normálisak?

Ugye, milyen szép? Ja, nem erre gondoltam!

Valószínűleg ez a megoldás!

Láthatjátok, a pozitív gondolkodásból nem engedek: a téma, tengerpart, kislány napernyővel. És még én is ott vagyok valahol, a háttérben, de nem láthattok, mert én háttérben szeretek lenni!

Ilyenek voltunk, ez volt a kiinduló pont, illetve a leányokra mondom, akik aztán nővé cseperedtek, és házsártos banyákká fejlődtek ki.

Itt, ezen a helyen, mondjuk a picike kis erkélyen épp szemlélődöm. Nézem a csillogó vizet, és készülődök a lefekvéshez.

Szia! Rólam mindenki elfelejtkezett! He-he-he!

Biztos kiderült számotokra, hogy romantikus lélek vagyok.

Levitáció – erre a szintre kellene fejlődnünk:

Ezt a pulit úgy, ahogy van, imádom. Ám ezek a kis dögök milyen hatalmas csatazajjal adják tudtára a világnak, ha észre veszik, hogy – akár csak – egy falevél is a földre hullik a közelükben!

Jó éjszakát kedves Gyerekek!