Szöszi-NET (86.) Megint Pesten jártam. Távozz tőlem sátán!

Mielőtt még bele fognék, tisztázzuk: mi a dolga a riporternek vagy annak, aki riporternek képzeli magát? Egy vagy több témában kérdezi a beszélgető partnerét, és ami fontos: lehetőleg nyitott kérdést tesz fel. Így tudhatjuk meg ugyanis, hogy egy adott témában hogyan gondolkodik többé, kevésbé a másik. (A beköszöntő fotó 5-7 évvel ezelőtt készült egy angol metróban. Akkor még full optimizmus volt jellemző rám.)

Megint Pesten voltam. Egy kicsit megjárattam rozsdás csontjaimat, kinyitottam magamat a nagy világra, kiszellőztettem beporosodott lelkemet. Jöttem-mentem, ahogy szoktam, és néha elcsodálkoztam, hogy emberek még mindig élnek annak ellenére, hogy lelküket a tudatlanságból származó rettegés hatja át. Persze, könnyű nekem – hallom innen, onnan -, mert én már annyira komolytalan vagyok, hogy azt sem venném zokon, ha a sírban feküdnék.

Igaz. Egyébként is szórják szét hamvaimat a szélben. Nem akarok feladatot adni az utókornak. Zörgő csontvázakkal bíbelődni az utánunk jövőknek, minek? A lélek veszi sátorfáját, mihelyt sikerült a porhüvelyét nagy üggyel-bajjal elhagynia. Nem szeretnék azonban ennél a témánál elidőzni, hiszen most még csak hajnal 5:33 van, tehát korai időpontnak számít, elvégre lehetnék sokkal, de sokkal optimistább is. Igaz, mire föl? Hüm. Csak úgy! Hóbortosságból, hogy kilógjak a sorból.

Egy napos tapasztalatomat osztom meg veletek. (Ha akarjátok, ha nem!) Az első célszemély egy 15 év körüli öntudatos kinézetű fiú modern, egészen baloldalról jobb oldalra fésült séróval, amelynek következtében állandóan jobbra tartja a fejét, mint egy kíváncsi madár. Valójában egyáltalán nem kíváncsi semmire sem, hiszen ő mindent tud.

Az alábbi recept egyébként teljesen alkalmas párkapcsolat első lépéseinek megtételére. Ahogy visszagondolok arra a jelenetre, hogy is kezdek neki az ismerkedésnek, és egyáltalán, mit mondok egy tök idegen embernek, fogalmam sincs, mert az mindig spontán történik. Mihelyt valaki közelébe érek, egy „belső” fenékbe rúgást kapok, és megszólítom valahogy így példának okáért:

• Szia! Kérdezhetek tőled valamit?
• Igen -, válaszolja az egyáltalán nem kíváncsi madár. Kötelező gyanakvás a szemében.
• Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen szimpatikus fiatalember, mint amilyen Te vagy, mit szól ehhez a hatalmas járványhoz, a maszk használatához?
• Hallgatok az orvosokra, tudományos alapokon gondolkodom.
• Én is, csak is az orvosokra, tudományos megállapításokra alapozva gondolkodom, nem én találom ki a dolgokat, de azt mondják, hogy a maszk használata több kárt okoz, mint hasznot.

Már nem tudtam rátérni a további kérdésre, pld. hányadik oltáson van túl, mert a tudományosan megalapozott fiatalember nem bírta a kiképzést, inkább arrébb slisszolt, a villamos elejébe. „Távozz tőlem sátán” varázsszavakat mormolt közben magában.

Engem sosem zavar, ha a másikat irritálja az a tény, hogy vannak olyanok, akik másféleképpen vélekednek. Pedig ha valakinek még kíváncsinak kellene lennie a sokféle gondolatmenetre, a világ egyik napról a másik napra történő, folyamatos változásaira, az pontosan az ifjúság. Vagy talán az idegesítette ifjú barátomat, hogy ha alaposabban körültekint a tudás hatalmas tárházában, akkor nem fog tudni igazodni szüleinek kőbe vésett nézeteihez, és összetűzésbe fog kerülni velük? Who knows?

Mint tudjátok, a 3-as metró már évek óta nem üzemel normálisan, pedig milyen értékes vonalon fut, Újpesttől egészen a Kőbánya-Kispestig. Ám öt megállót kivettek már hosszú évek óta, és metrópótló busszal borzolják állandóan az utazó nagyközönség kedélyeit. (És persze, ha felmegyek Pestre, ezt a szakaszt mindig kikapom, és egy csomót kell kerülnöm, több időt eltőltenem az utazással, mint ahogyan szeretném.) Aki már ezen élményen több ízben túl van, az tapasztalta, mennyire kényelmetlen le-fel szállni, tolongani, különösen ha nehéz, problémás cuccokkal, netán kisgyerekkel közlekedik. Hogy mikor lesz ennek vége? Szóval ezen föl-le-alászállásnak vannak előnyei is, mert ismét lehetőségem van emberekkel eszmét cserélni.

Metrópótló buszra várva március 7-e után:

Ezt a témát ízlelgetve magamban, újból átélem, ahogy a tömeg – s benne én – hömpölyög a metró szerelvényről leszállva, átbukdácsol a különböző akadályokon. Majd vár a cuccaival felfegyverkezve – enyhe átkot szórva mindenkire, aki csak negatív ionokat bocsájtott ki magából valaha -, kényelmetlen testtartásban, lesve a buszra, amelyre végre felpréselve magát megcsapja az áporodott levegő, melytől az ájulás kerülgeti. Szóval ez a napi gyakorlat – amennyiben valaki olyan „szerencsés”, hogy munkába menet és munkából jövet 2x is átélheti eme felemelő érzést -, csakis előedzésre jó, mint amikor a szállodában tűzriadó gyakorlatot tartanak, mi van akkor, ha… Gyakorolják az állampolgárok a reménytelenség érzésének a feldolgozását.

Miután több ember átgázolt rajtam, ahogy a metró szerelvényt elhagytuk, ellenpontozásképpen kommunikatív gyakorlatomat szerettem volna tökéletesíteni, és kiszemeltem a következő áldozatomat: egy frissen ondolált hajú, 60-70 év körüli hölgyet, akinek a maszkja egészen a homloka közepéig volt felhúzva. Nekem – szokásomtól eltérően  – az orrom alatt véget ért a vírusok garmadát visszatartó textura, csak a szám takarta. Ez is igen szép teljesítmény volt részemről. Megkérdeztem tőle, hogy „tessék mondani…” Ám nem tudtam befejezni oknyomozó puhatolózásomat, mert a hölgy meglátta – sikerült láttamoznia riadt tekintetével az orbitális hibaforrást: -, a maszkomat nem viseltem szabályosan. Ennek következtében hátra ugrott két métert, és úgy elszelelt, mintha egy csőre töltött pisztolyt tartottam volna a kezemben.

Micsoda rettegés jellemezheti az ilyen ember mindennapjait, ha pechjére egy ilyen lüktető nagy városban él, mint Budapest, és ráadásul el kell hagynia biztonságos lakását, ahol nincs egy teremtett lélek, se kutyája, se macskája, ám vírusmentes biztonságban tudhatja magát… Büszke lehet a média, hogy az elmúlt két év alatt sikerült sok emberben elvetni a rettegés magjait, amelyek teljes pompájukban kivirágoztak lelkükben, és teljesen alkalmatlanná váltak a normális életre. 

Amikor vártam a 6-os villamos megállójában, a Nyugati Pályaudvarral szemben, egy üde óázis látványától villanyozódtam fel. Mielőtt azonban az óázis témát kibontanám, el kell merengenem azon a kérdésen, vajon hány évig, netán évtizedekig fogják a csodálatos pályaudvar épületét felújítani? Megnéztem a neten: 2021 nyarán kezdték el az 1877-ben létrehozott vasszerkezet felújítását, amely a maga korában (nem mostanában volt) technikai bravúrnak számított. A tervek szerint idén, 2022 nyarán fejezik be. Ezt – sok felfordulással járó munkálatokat – még kibírjuk valahogy.

A videó első kockái megörökítették a pályaudvart eredeti formájában. Még nem borították le védő takaróval, mint amikor a papagáj kalitkáját lesötétítik:

Látjátok? Ilyen az ember, mint amilyen én. Pontosan. Neki, azaz nekem semmi sem jó, az sem, ha valami szebb lesz, sőt mi több, szuper lesz, mert akkor rögtön elkezdek nyávogni: meddig tart a felfordulással együtt járó kényelmetlenség? Mert mi azt szeretnénk, ha egy nap alatt végeznék el a munkákat. He-he-he!

Hé, mi van azzal az óázissal? -, kérdezhetnétek jogosan. A 6-os villamos megállóban sokan vártak a villamosra – megszokott kép -, ám megláttam, nem volt nehéz teljesítmény, öt, húsz év körüli fiatalembert beszélgetni. Maszk nélkül. Ezt nem hagyhatom ki. Szó szót követett, nem hiszitek el, éppen úgy gondolkodtak, mint én: nem dőltek be a hajnaltól hajnalig tartó hülyítésnek. Csókjaimat küldöm nekik innen, a blogomról.

Már a leparkolt autómat vettem célba, és a 47-es villamoson ültem, mikor egy meggyötőrt kinézetű – valószínűleg mindenbe belefáradt – férfi ült le elém, testközelbe. A gyógyszertári maszk szinte úgy rásimult az arccsontjára, hogy azt már leoperálni sem lehet róla.

• Ön szerint mennyire hasznos a maszk viselete?
• Kötelező hordani, de magán nincs maszk -, háborodott fel az ősz hajú úri ember. Persze ez sem igaz, hiszen a maszkomat az államra toltam.

Ha kötelező lenne leugrani a legközelebbi tíz emeletes épület legfelső emeletéről, megtenné csak azért, mert előírták? -, persze ezt a kérdést nem tettem fel, mert nem láttam értelmét. Minek keserű uszadékában megkeverni egy embert, aki amúgy is már csak egy fő sodrású, zavaros folyón lefelé bukdácsoló uszadék fának érzi magát annak ellenére, hogy egész életében minden szabályt betartott…?

Az Andrássy út és a Bajza út sarkán egy rendőr posztolt. Hirtelen elhatározásból hozzá fordultam: 

–  Bocsásson meg, de megkérdezhetek valamit? Mit szól a másfél éve tartó pandémiához?

Ő pedig ezt válaszolta:

• Hogy lehetséges, amióta kitört az ukrán háború, eltűnt a vírus?

Valóban, a minden nap nekünk kijáró meggyötőrtségünket, negatív történésünket most a szomszédban dúló háborúból vesszük fel, mint a mezei poloska az érett paradicsomot veszi kezelésbe, hogy életben maradjon.

• Megkérdezhetem, be van oltva?
• Nem, de nem is leszek. – A sötét ruhába öltözött mokány férfi szeme vészesen villant meg, amikor kifejezte nem-tetszését a kötelező gyilkolás elleni érzelmeit.

Vannak olyan ismerőseim, akik azt mondják: miért foglalkozok ennyit az oltással? Igen, jól sejtitek, ők már le vannak kezelve több ízben. Viszont én köszönöm szépen, inkább lemondok a javukra, hogy több maradjon nekik. Most már senki sem mondhatja, hogy önző lennék.

Önzetlenségemmel megtudhatom, hogy mi történik velük. Olyan mellékhatások következhetnek be, amelyeket az orvos társadalom letagad, meghamisít, és azt hazudja az arcunkba: nem, az a probléma nem az oltás mellékhatása. Kedvenc idézetem, mi szerint a kalmopyrinnek is van mellékhatása. Ettől tényleg kifekszem.

Egy telefonhívás vetett véget a beszélgetésünknek az igen szimpatikus, kemény kötésű, 40 év körüli férfival.

Tovább álltam, a hőmérséklet pedig erősen gyengült. És miután átutaztam Tolnát-Baranyát, hogy ügyeimet elintézzem, már alig vártam, hogy ismét Ráckeve poros, piszkos, már a múlt században is elhanyagolt, hatalmas elefántcsapdákkal tarkított útjait koptassam agyonstrapált, kopottas, piros Suzuky Swiftemmel.

Viszont van egy jó hírem, nyilván már Ti is értesültetek erről: 2022.03.07-től eltörölték a maszkviselést – kivéve az egészségügyet. A munkáltatók már nem kötelezhetik a dolgozóikat, hogy oltassák be magukat, ellenkező esetben már nem alkalmazhatnak félistenként retorziót a munkavállalókkal szemben.

Ez a kis huncut vírus mindig tudja, mikor kell lábunkról ledönteni bennünket, azt is tudja, melyik korcsoportot kell megtámadni, és azt is tudja, mikor kell visszahúzódni… Cirkuszi mutatványnak is jó lenne! Ez már az idomítás csodája!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!