Simonék félrebeszélnek (111.) Eki – NEM SZABAD!

Közel két hét történéseit akartam sűríteni egy blogba, pedig tudjátok, milyen szószátyár vagyok, de néha nem árt, ha visszafogja magát az ember. A téma: tanmese, hogyan lehet még ideje korán megértetni a gyerekkel, mit jelent a NEM SZABAD. S mindez az ő érdekében és a felnőttek érdekében történik.

És valóban elkövetkezett az elképzelhetetlen: két év után (2022.02.14-én) végre találkozhattam személyesen – nemcsak videón keresztül – fiammal, kis menyemmel, Krisztával és Ekivel, a 3,5 éves unokámmal. Bizony, két év kihagyás. A legutolsó, együtt töltött napokról írt blog címe: Eki ismét hazai színekben. A másfél éve tartó nagy csindradatta előtt mi évente többször találkoztunk a világ különböző pontjain…

A kis krapek helyes, tömör gyönyör, és tömör akarat. Jó, tőlünk is örökölt egy-két dolgot, pld. a makacsságot, szeret központban lenni, szereti, ha mindenki a szolgálatában áll, és ő szereti meghatározni, hogy mennyire süketüljünk meg, ha kiereszti a hangját. Egy-két nap kellett ahhoz, hogy rájöjjek, küldetéstudata van neki is. Mondom, örökletes téma ez.

A probléma csak az, hogy a küldetéstudata erről szól: hogyan készítsük ki környezetünkben lévő felnőtteket. Ehhez igen megfelelő módszer, ha – ahogy felébred – reggel üvöltéssel üdvözöljön bennünket és a kora reggeli párás levegőn átszüremlő napot. Az sem megvetendő, hogy pillanatok alatt felfedezte a magasba mutató, elég meredek fa lépcsőt.

Lehet, hogy politikus lesz belőle! Hogy honnan gondolom? Ha valamilyen idegtépő csínt elkövet, ekkor megnézi, hogy milyen ellenhatást fejtünk ki. Ha túlságosan fenyegető számára, akkor hátrébb húzódik. Már azt hisszük, hogy oké minden… Ám dehogy! Akár az EU-s politikusok: Franciaországban, Angliában, Belgiumban beszüntetnek mindenféle covidos korlátozást február 25-től. Persze azt hiszitek, hogy ezzel vége a dalnak?

Oh, a kis naívak! Ennek szellemében – fogd jól erősen, aztán egy kicsit lazíts, majd ezt követően még jobban szorítsd a falhoz a másikat -, Eki nem mond le arról, hogy további csíntalan tettekkel színesítse életünket. Ha csak… Ha csak nem találunk ki szórakoztatására valami ütőset!

Politikus alkatra vall mindenféleképpen: Eki szereti az állatokat, ám Jenci, a legifjabb macska ráérzett a kis lurkó lényegére, ezért menekülőre fogta, mihelyst a kisfiú a közelébe jutott. Poci állta a sarat, nehezen lehetett kihozni béketűréséből, ám amikor Eki egyszer a kedvenc macskám, Poci feje mellett, közvetlenül elkezdett fülsiketítő hangot kiadni magából, nem hagytam annyiban. Oda léptem Ekihez, közel hajoltam hozzá, és elkezdtem torkom szakadtából üvölteni Eki fülébe, ahogy ő tette.

Határozottan meglepődött a kis unokám. Ettől kezdve lemondott ezen kedvenc szórakozásáról. Muszáj a gyereket szembesíteni, mennyire kellemes, amit csinál másokkal.

Minden gyerek egy angyal, legalább is amikor alszik. Vannak persze kivételek. Jenci csak ilyenkor közelíti meg a gyereket:

Eki szereti az állatokat, íme egy nagy találkozása az egy éves Poci macskának és az egy éves Ekinek (Kriszta felvétele):

Talizzunk Andreával és csík-szerű leánykájával, Borkával, aki mindenkivel barátkozik, bárkit elbűvöl perceken belül. Ő szintén az a műfaj, aki szereti szórakoztatni környezetét, de őt megnevelték, nem hiába pedagógus az édesanyja, Andrea, aki többek között nagy környezetbarát (erről szóló blogom címe: Simonék félrebeszélnek 110. Favágó nemzedék a magyar)

Amikor meglátogatott bennünket Borka és édesanyja, kiderült, hogy Eki a játékokat szépen sorban elvette a kislánytól, de ez még nem akkora baj, hiszen ez a viselkedés jellemző erre az életkorra. Ennek ellenére Borka nem akart haza menni.

Eki pedig, amikor Andreának sikerült elvonszolnia leányát, ott állt az ajtóban, és ezt mondta, miközben kis kezeivel integetett: „Come back!” Filmbe illő, édes jelenet volt.

Itt aztán volt kutya, gyerek, ez sikertörténet a javából:

• Jaj, Eki vigyázz, mert leesel a lépcsőről lefelé menet -, mondta apja, az örök aggódó az első napok egyikén.
• Dehogy esik le, nem hülye ő! Nézd csak, milyen ügyes. – És valóban, a harmadik, emeletről való alászánkázás után, már mint a gyík a napsütötte falon, magabiztosan viharzott le.

Mint minden kisgyerek – talán elsősorban a fiúkra jellemzően – Eki az összes fiókot, szekrényajtót kinyitotta követhetetlen gyorsasággal, miközben figyelte a jelenlévők reakcióit. Az én szobámban eltolhatós ajtóval rendelkező, beépített szekrény van. Ezt mennyire szerette! Hogy miért mondom ezt múlt időben? Szép lassan, módszeresen leépítettem a gyereket. Lehet, hogy egy kicsit drasztikusan jeleztem nem-tetszésemet, de láttam, nem megfelelő módszer, amit a fiam képvisel:

• Nem szabad, Eki! -, ezt hallottam mézes-mázosan, búgó hangon állandóan, amire Eki rá sem hederített.
• Te viccelsz? -, kérdezem fiamtól. – Ha nem lát semmi különbséget az „igen” és a „nem” között, miért válassza az unalmas „igent”? Abban nincs semmi pláne. Mennyire izgalmasabb a határainkat feszegetni? Tedd erősen érzékelhetővé a „nem szabad” jelentését, tudni fogja: nem fog jól járni. Igen, és ha kell, rá is kell verni a fenekére.
• Jaj, azt nem szabad! -, mondja Dani.
• Nem szabad? Na, nézzük csak, ha három éves korodban, amikor valamiért mérges voltál, én nem kezdek el magamból kikelve, tagoltan, felhívni figyelmedet, hogy meg ne próbálj hozzám érni egy ujjal sem, mert „nem tudom, mit csinálok veled”… Talán még rá is vertem a kezedre. Ugyanis mérges voltál valamiért, és egy picit felém legyintettél. Nem értél hozzám, de láttam a szándékot a szemedben. Egy életre lebeszéltelek arról a téves elképzelésedről, hogy akár csak gondolatban is hozzám érjél. A gyerek első éveiben kell tisztázni, mit lehet, és mit nem. Ahhoz fogja tartani magát. És hogy mennyire igazam volt ebben, azt többször is láthattam, hogy az aranyos gyerek hogyan püföli – akár elég durván is – a szüleit, a tehetetlen nagyit merő szórakozásból.

(Persze van több példa ezzel kapcsolatban is, hogy jól, határozott mozdulattal kell aláhúzni nevelési szándékunkat, amely minden részvevőnek jól felfogott érdeke. Többet már nem lesz szükség, mert megtanulja a gyerek, mit lehet, mit nem. És ezen nevelési tendenciával tudunk felelősségteljes egyedeket nevelni, akik mindig kontrolálják maguk tetteit és másokét is.)

Itt éppen aludhatott a kis csibész, mivel túlságosan nagy volt a nyugalom:

A természet mindenkit megnyugtat:

Szigetbecse egy villanásra. Élvezetes séta, még egy kisgyerekkel is meg lehet tenni az utat:

Beltéri küzdelmeim során amikor láttam, hogy a kis unokám az én szobámban mennyire szereti a szekrényajtókat huzogatni és a békés macskák sorait átrendezni, bevallom, elvesztettem a fejem, mert láttam sötét jövőmet, hogy közel két hétig „csendes” harcban fogok állni a gyerekkel. Hirtelen haragú ember vagyok, különösen akkor, ha csapdában érzem magam. Amikor Eki ismételten elkezdte huzogatni a szekrény ajtaját, oda mentem, és rá parancsoltam, hogy hagyja abba, persze, meg sem hallotta. Ekkor megragadtam a gatyájánál fogva, és felemeltem. Szabályszerűen gatyába ráztam. A gyerek kapálózott, üvöltött, mert érezte, hogy kimegy a lába alól a talaj, ráadásul a küldetéstudatának fuccs.

Krisztáék nem örültek, hogy a drága kis Eki üvölt magából kikelve. Én meg azt mondtam:

• Ha nem fegyelmezitek meg Ekit, akkor simán a fejetekre nő! Semmi tisztelete nincs és egyre inkább nem is lesz a felnőttek iránt. Tanítsátok meg például arra, hogy amikor bármelyikőtök egy kicsit ledől pihenni, ne kezdjen el közvetlenül mellette üvöltözni, szirénázni. Igen is legyen tekintettel a másikra.

Megmondom őszintén, Eki jelenléte miatt nem tudtam elég gyors lenni a teendőim elvégzésében, mert öt percen belül legalább tízféle dolgot kellett volna egyszerre elvégezni, így mindig valami hibát követtem el. Reggel tíz körül már annyira kimerültnek éreztem magam, mert arra gondoltam, „Úr Isten, még csak a nap elején tartok”. A hiábavaló harctól és komoly szervezési feladatoktól meggyötörve teljesen magamba zuhantam. Volna… Nem lehetett elhagyni azonban magamat, hogy azt mondjam: „Elegem van, én kiszállok.” Nem, ilyenről szó sem lehetett.

Most bezzeg Laci nem mondhatta: jajj, milyen rendetlenség van, és ennek vagy annak nem ott van a helye. Mellesleg szinte minden nap porszívóztam, mert Eki előszeretettel feküdt a földön, és úgy játszott. Még két ember csak-csak elfér a házban, de plusz három fő, az már megérződik a hétköznapokban.

• Két évig nem is láttad az unokádat -, hajtogatta nevetve Dani, az ifjú apa, aki csodálatra méltó türelemmel bánt gyermekével. – Jöhet még több is! -, ezért a mondatáért szentté avattam fiamat.

Ha Kecskeméten, akár csak átfutóban is vagytok, érdemes a Fő teret megcélozni, és ha mákotok van, a 4 csillagos Sheraton Hotelben éppen 30 %-kal olcsóbban vehetsz ki szállást. Ezt pedig az Organo csapat égisze alatt tudtuk megtenni.

Reggel érdekes kalandban volt részem. Ekivel lementem a földszintre, és a csuklós játék buszával brummogott, miközben tologatta a játékot. És pont ott volt egy hasonló korú kis „krapek”, akinek szintén volt egy kis autója. Cseréltek, és boldogan brummogtak együtt egy asztalnál.

A brummogó kisfiú édesapjától (vagy talán az ifjú mamától) megtudtam, hogy egy másik szállóban szoktak reggelizni, de ide, a Sheraton Hotelbe jönnek kávét inni, mert itt finomabb a fekete kávé. Hogy én nekem ilyen ötlet soha nem jutott eszembe? Belátom: szegényes a fantáziám…

Szent Miklós (Barátok) temploma a XIII. századból:

Persze voltak derűs percek is, és mára, miután már elmentek a gyerekek, már szinte nem is tudom, miért voltam annyira elfáradva, kiakadva. Tulajdonképpen tanulnunk kellett egymást, hogy ilyen szituációban, amikor adva van egy vásott kölyök, két szülője és pluszban a nagyszülők – mellesleg négy macska, egy kutya -, hogyan tudunk alkalmazkodni egymáshoz. Elképzelhető, hogy a következő „éleslövészet” már sokkal jobban fog sikerülni. (Tudjátok, maximalista vagyok, ami elég nagy Isten csapása!)

Hozzá kell még tenni, hogy február az egyik legalkalmatlanabb hónap egy kisgyerek foglalkoztatására, mert kint nem tudunk annyit lenni, és az öltözködés is irtó nehézkes. Eki ugyanis direkt az összes végtagját ellazította, hogy ne lehessen ráadni a ruhát. Hümm… Nem egyszer egy szál semmiben kirohant a kertbe, mint Zrinyi unokája, az időjárás viszont még nem az igazi.

Hogy valami pozitív dologgal zárjam soraimat: Ekit egy kicsit megrendszabályoztam, és mégis barátok maradtunk, sőt! Kivívtam elismerését. Ha rászóltam valamiért, már nem akart vég nélküli ellenkezésbe kezdeni, szót fogadott.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!