Szöszi-NET (85.) Popi és az UFO-k, avagy árnyék a jégen

Poci, kedvenc cicám, amikor komoly mínuszokat tapasztalt, szinte megbolondult örömében. Teljesen kitette a székhelyét a házból. Szinte még enni sem akart, annyira élvezte a havat, az orrfacsavaró hideget.

Már lassan vége a fagyos napoknak, mindjárt itt a megújulás gyönyörű időszaka, és én még mindig ülök az elmúlt napokban elkészített fotóimon, mint valami tyúkanyó.

Bemutatom nektek pár fotóban, hogy milyen környezet jellemző Ráckevére, a kis-Duna egyik ékszerdobozára. Meg fogjátok így érteni, hogy párommal miért szeretjük annyira ezt a vidéket, ahol pár méternyire a házunktól máris hatalmas szántóföldek látványában gyönyörködhetünk az év minden napján:

Ekkor már egyre hidegebbre fordult, de a víz még zavartalanul locsogott a parthoz verődve.

A hattyúk is nyugodtan úszkáltak a vízen:

Ez amolyan ufós fotó. Popi várja, hogy végre ő is láthasson testközelben UFÓ-kat. De várhatja! Szegény nem tudja, hogy az ufóknak csak Tökölön van engedélyük leszállásra.

Az elszáradt nádas jégpapucsot húzott a lábára:

Bár életlen a kép, de mégis van benne fantázia. Mintha Dönci lábai gyökeret vertek volna a betonba, és azon gondolkodna, hogyan tudna most innen haza menni.

A sorompó nem tudta útját állni a havazásnak. Én, mint nyugdíjas állattartó- és -idomár kevésbé örültem ennek:

Dönci imádja – Popival együtt -, ha útra kelünk minden délután, amikor sokszor akár másfél órát is sétálunk. Ez akkor szokott bekövetkezni, ha Terikével és kis kutyájával, Deasy-vel vagy Ernővel és Buksival találkozom útközben. Íme Buksi teljes életnagyságban:

Döncit mindig észre lehet venni, még a sötétben is, bundája színe miatt:

Nagyon élveztük mindannyian, amikor olyan sok szürkeség után kisütött a nap:

Ez már azon perceket örökíti meg, amikor a kesztyűt nem szerettem volna öt percnél tovább lehúzni a kezemről még akkor sem, ha jó fotó témát láttam. Nem szeretem a hideget. Ez pedig abból fakad, hogy kiskoromban sokat fáztam télen, mert soha nem volt a hideg időszaknak megfelelő téli kabátom.

Majdnem sima a víztükör, tiszta kék az ég, és minden oké, csend, nyugalom. Legalább is a természet részéről minden oké.

Ez a fotó határozottan tetszik, legszívesebben ezt tettem volna fel beköszöntő képnek, de részrehajló vagyok, és kedvenc Poci macskámat sztároltam, pedig az a fotó messze nem is annyira jó ráadásul

A jég készül átvenni a hatalmat. De csak készülődött…

A fák alól csak lestem kifelé a napos vízre:

Most már jöhet a tavasz:

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!