Simonék félrebeszélnek (93.) A győztes Te lehetsz egyedül!

Elárulom nektek, csak nektek: miképpen alakulhatott ki bennem az a sürgető érzés, hogy feltétlenül le kell kopaszra nyíratnom a hajamat a férjemmel pont azokban a percekben, pár nappal ezelőtt. Egy ilyen „rohamot” már megéltem, melyről ebben a blogban írok: (Eldugott gyöngyszemek (6.) Kopaszi gátszakadás)

Tavaly karácsony előtt vettem egy henna  hajfestéket, mert úgy tudtam, hogy a hajat kíméli. A puccos boltban nem nagyon tudták az előadó nők, miről is szól a henna, de én úgy gondoltam, jó lesz. Igen ám, de a szőkétől annyira messze volt a színe, mint Makó Jeruzsálemtől. És később sem kopott semmit sem. Persze nem tudhattam előre, hogy az eredeti, ősz haj ezerszer jobb lett volna, mint ez a siratóasszony-szerű förmedvényes vörös.

És íme az eredeti ősz hajjal:

 

Szenvedtem jó pár héten keresztül, egyre gyűlt bennem a keserűség, míg valaki megosztott egy videót a kedvenc csoportomban, ahol egy magam korabeli néger nőci táncolt önfeledten, tar-kopasz fejjel. Annyira megirigyeltem, mert élesen emlékeztem arra, hogy évekkel ezelőtt már megtettem, és mennyire felszabadultnak éreztem magamat. Na, erre az érzésre vágytam, amikor elönti az embert a boldogság, az eufórikus érzés, amiért nem hagyta magát. És ilyenkor nem számít, mit is kap végeredményként. Egy számít: MEGTETTE.

Igen, fontos a külsőd, de a belsődet se hanyagold el! Sőt! Tényleg a különböző, kényes pontokra felszerelt testékszerek száma határozza meg egyediségedet?

Fontos, hogy mit gondolnak rólad, de egyrészt nem tudod megváltoztatni mások véleményét, másrészt pedig a legfontosabb mégis csak az: Te mit gondolsz magadról. Ez az egyik legfontosabb lecke.

Mit érsz Te magadnak? Ezt kristálytisztán kell érezned és értened. Értékességed aranyban nem mérhető. Egyediségedhez semmi kétség. Ha magadhoz viszonyítva – akárhány éves is vagy – fejlődsz, ne törődj senkivel! A nemtörődömséget első- és utolsósorban a „jóakaróidra” értem.

Én határozom meg, mi történjen a testemmel! Ha közszemlére bocsátom, hát, legyen! Utánam az özönvíz! A hűbéri uralomnak vége. Senki nem határozhatja meg, mivel táplálkozom, sziklát eszem-e a hegyről a kanyargós szerpentinen közlekedő autók tetejére lezúduló törmelékből vagy pedig értékes tápanyagot. Senki ne irányítson, hogy megmondja, mit gondoljak arról: hogyan manipulálják élelmiszerink minőségét, hogy mérgezik vizeinket, szemét tömeggel tömítik el folyóinkat, levadásszák az éneklő madarainkat, mit veszek magamhoz „gyógyítás” címszó alatt.

Én vagyok felelős az életemért, életem minőségéért. A körzeti orvos nem ismerheti úgy a szervezetemet, hogy tudja, valójában mi jó nekem. Honnan is tudhatná, hiszen nem él velem sziámi módozatban. Annak utána nézhetsz például, mi a teendőd, ha valamilyen betegség kezd hatalmába keríteni. Konzultálj a dokival az étkezési és életviteli szokásaid megváltoztatásával kapcsolatban.  A betegségek többségében jó korán kapod a jeleket, hogy valami nem stimmel, és tenned kell valamit. Kérdés, hogy észreveszed-e vagy ugyan érzékeled, de csak legyintesz rá.

Ma már a prevencióról egy mukk nem hangzik el, ami azt jelenti, hogy nem akkor jajgatok, amikor már a műtéttel fenyegetnek. Igaz, a műtéteket sorban halasszák el… Akkor a legjobb, ha sosem jajgatsz.

Ha valaki túlvan a hatvanon, nem jelenti azt, hogy kész tropa, se testi mivoltában, sem pedig lelkileg, szellemileg, sem immunológiai szempontból. Akkor miért kellene velem úgy bánni, mint aki az utolsó hónapjaiban épp-hogy szív-sűrít-kipufog?

Tudod, milyen belső munkáról beszélek? Mint amikor a focicsapatok játszanak egymással covid idején az üres lelátók előtt, hogy bejussanak a válogatottba. Nem izzik a levegő, amikor éppen az ellenfél kapujánál süvít a labda, nem zúg, mint a megvadult méhkas, amikor sikerült gólt rúgni, legfeljebb csak az aranylábúak izzadnak, de a lelkes szurkolók nem.

Ezekben a belső munkálatokban mindig egyedül vagy, de a győztes is egyedül Te lehetsz. Nincs osztott dobogós győzelem. És mennyire acélozó a tudat, hogy nincs szurkoló csapat, de a gólt kivéded, ha jön a covid.

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük