Álom Manók és társai (133.) Vakcinák repkednek a levegőben!

 

Csodálkoztok, hogy ezt a címet adtam ennek a blognak? Én nem! Mit csináljak, ha felkapcsoljuk a rádiót vagy a tévét beüzemeljük, két percen belül már is ezzel a témával találkozunk? Úgy, hogy hiába törtem buksimat egy jobb cím után keresgélve, rájöttem, hogy nem találok jobbat.

Más: szerintem az egész élethez hatalmas kitartás kell, magunkhoz meg különösen. Ez azért jutott eszembe, mert valaki egy blogomhoz írt kommentjében kérdezte tőlem: mennyi időbe tellett, amíg ezt a blogot létrehoztam. Az idő így is, úgy is eltelik.

Más bloghoz hozzá-szóló pedig azt feszegette, hogy biztos másolom valamelyik bloggert. Ezek szerint magából indul ki. Úr Isten! Mennyire utálnám magam, ha ilyet tennék.

 

Amikor megláttam, rögtön beleszerettem. „Nah, ez meghülyült a karanténban” -, gondoljátok néhányan.

 

Mikor ismét elém került ez a szám, rögtön táncra perdültem – nem elitélhető módon -, így  nektek is ajánlom szíves figyelmetekbe:

 

 

Megint belebotlottam ebbe a tüneményes kis tigris családba. Imádnivalóak!

 

 

Sajnos, mi, együtt mondjuk meg, mi legyen szeretett Földünkkel. Tegyetek meg mindent a saját kis vagy nagy eszköztáratokkal, hogy minél kevesebb mocsok hulljon vissza ránk.

 

 

Ha még valaki nem tudná, imádom a macskákat. Ez van!

 

 

Nyihaha! Vágtázzunk el, ahol még tág mezőket találhatunk, ahol nem vegyszerekkel szórják meg a földeket, ahol friss levegő helyett nem fuldokolunk a szmoggal teli levegőben, ha kimegyünk sétálni gyanútlanul.

 

 

Több, ilyen barátságos zsiráfot kellene betanítani a nagy városokban, hogy bekopogjanak az öregekhez, és felvidítsák őket sivár magányukban, bár az alábbi gif-ben mintha egy helyes kis, fiatal nőci üdvözölné a barátságos zsiráfot.

 

 

Micsoda kompozíció!

 

 

Tavasz előrevetítése. Ennyi tellett ki tőlem:

 

 

Nem akarom elrontani a kedveteket, de valahogy nagyon igaz ez a kis történetecske. Annyira igaz!

 

 

A játékosságra való hajlamunkat soha ne veszítsük el, vagy ha mégis megtörtént, törekedjünk, hogy ismét visszaszerezzük.

 

 

Az állatokat imádom – ez teljesen töretlen bennem!

 

Gyerekek! Örökké nem szunyokálhattok annyit! Lassan vége a karanténos „játéknak”, és Ti már annyira bevackoltátok magatokat, hogy már ki sem akartok mozdulni vetetlen ágyatokból. Vakcinák repkednek a levegőben! Hé! Ébresztő! Aki akarja, oltassa be magát!

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszi:

 

Az ÁLOM MANÓK ÉS TÁRSAIK sorozat további részeit ez a link tartalmazza:

https://simonmara.com/category/alom-manok-es-tarsai/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

26 thoughts on “Álom Manók és társai (133.) Vakcinák repkednek a levegőben!

    1. I don’t have a chat yet because I don’t even have time to deal with it. I am constantly lagging behind in my responsibilities.
      Best regards: Mara Simon

  1. This is a good tip particularly to those freszh to the blogosphere.
    Brief but very precise info… Appreciate your sharing this one.
    A must red article!

  2. Very good website you have here but I was wondering if you knew of any discussion boards that cover the same topics talked about in this article?
    I’d really like to be a part of community where I can get advice from other experienced individuals that share the
    same interest. If you have any recommendations, please let me
    know. Cheers!

    1. I live in Hungary, I keep in touch on Facebook with groups where very sensible people have their say, share scientific opinions from all over the world.
      Best regards: Mara Simon

    1. It’s okay to always mark the original source, i.e. the availability of my blog.
      Best regards: Mara Simon

  3. Just want to say your article is as surprising. The clearness on your put up is simply excellent and that i could think you are knowledgeable in this subject. Fine along with your permission let me to grasp your feed to keep updated with approaching post. Thanks a million and please continue the enjoyable work.

  4. This design is spectacular! You certainly know how to keep a reader amused. Between your wit and your videos, I was almost moved to start my own blog (well, almost…HaHa!) Wonderful job. I really loved what you had to say, and more than that, how you presented it. Too cool!

  5. I am no longer sure where you’re gettijng your information, howeve gkod
    topic. I must spend some time finding out much more or workin out more.

    Thanks for magnificent info I was looking for this info for my mission.
    site

  6. Heya i am for the first time here. I found this board and I find It truly useful & it helped
    me out a lot. I hope to give something back and help others like you
    aided me.

  7. hey there and thank you for your info – I’ve definitely picked up anything new from right
    here. I did however expertise some technical
    issues using this web site, since I experienced to reload the site many times previous to I
    could get it to load correctly. I had been wondering if your web host is
    OK? Not that I’m complaining, but slow loading instances times will sometimes affect your placement in google and could damage your high-quality score if ads and marketing with Adwords.
    Anyway I am adding this RSS to my e-mail and could look out for much more of your respective fascinating content.
    Make sure you update this again soon.

  8. Hi there! I know this is kinda off topic however
    I’d figured I’d ask. Would you be interested in exchanging
    links or maybe guest authoring a blog post or vice-versa?
    My blog addresses a lot of the same topics as yours and I believe we could greatly
    benefit from each other. If you’re interested feel free to send me an e-mail.
    I look forward to hearing from you! Great blog by the way!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük