Feltámadott Krisztus! Tulajdonképpen én is a mai napon. Persze így párhuzamot vonni Krisztus és közöttem, elég nagy tudatlanságra vall, de mindenkiben ott lakozik az Isten, akkor talán még bennem is van egy kis hangyányi belőle. Megfigyeltem, hogy irtóra értek az időzítéshez: mindig kellő időben, pont az aktuális időszakhoz passzoló témát adok le nektek, mint az a tanár, aki a tantervtől teljesen eltér, és csodálkozik, hogy az érettségin az összes tanulója megbukik.
Ez, a forgalomból való kivonulás – hihihi: önkéntes – arra jó, hogy az ember osszon-szorozzon. Így végül is úgy döntöttem, hogy itt az ideje: új életet kell kezdenem. Ha csak a felét, amit elhatároztam, meg tudom valósítani, akkor már nem volt hiába ez a karanténság.
Először is azzal kellett szembesülnöm, mikor fél nyolckor feltápászkodtam az ágyamból, hogy a hajam egyre csak nő. Már rég el kellett volna karikáznom a fodrász Katához, de az már – érthető okokból – nem vállalt. Igaz, pár nappal ezelőtt mit látok? Nem akartam hinni szememnek: ötöd-magával sétált a gáton. Ő, aki azt mondta, hogy senkivel, senkinek, senkitől…
Na, jó! Tehát arra gondoltam, hogy már most is egy szopott gombóchoz hasonló a frizurám, és ez a helyzet még csak romlik. Ki tudja, hány hétig, hónapokig kell még lábujjhegyen járni? Erősen hajlottam arra, hogy önös érdekektől vezérelve teljesen tar kopaszra vágom a hajam, de férjemet ismerve, nem teremtettem volna két orcájára öröm-rózsákat eme hebrencs cselekedetemmel. Így csak el kezdtem nyirbálni ollóval a hajamat.
Jól esett, mert ez már súrolta a hazárdirozás fogalmát – ami a reggeli kómámat rögtön helyre is tette. Miután eléggé úgy néztem már ki, mint egy lelenc gyermek, aki út közben lepottyant az echós szekérről az árokba – miközben épp a Fóti Gyermekváros kapujához iparkodtak -, megállapítottam hirtelen szárba szökkent pozitív érzéseim eredetét. (Senkit ne riasszon el azonban blogom további olvasásától, mert az echós szekeret összehoztam a Fóti Gyermekvárossal! Csak bátran, tovább a kijelölt lenini úton!) Már megint nyakon csíptem ezt a bizonyosságot: a kialakult helyzetért senkit nem hibáztattam, sem a szomszédot, sem a polgármestert – sem al-, sem fő-, sem mellék-polgármestert -, sem a kormányt, sem a kínaiakat.
Tudván tudtam: a megoldás kulcsát megint a molyrágta kabátom lyukas zsebében kell keresnem. Körül kell néznem saját házam táján, mit tehetnék az ügy érdekében, hogy vígabban dalolásszak, csilingelősebbé tehessem egyre ércesebb hangfekvésem. És mit látok? Nem hiszitek el: magamat, amint azon mélázik, hogy saját magának kell valamit tennie saját érdekében, hogy jól érezhesse magát bőrében. Igaz, egy kicsit nyakatekert a téma, különösen akkor, ha még egy kézi tükör sem áll az ember rendelkezésére, hogy szembesüljön hibáival, létének mihaszna voltával.
Aztán azt határoztam el – a haj-helyreigazításom után -, hogy készítek egy napi beosztást, mert soha érdemlegeset nem hagyok magam után, mégis olyan hamar elvágtázik a nap. Viszont értelmes dolog csak foszlányokban…
Az órarend szerint, ha hiszitek, ha nem: 7 óra áll rendelkezésemre, hogy az Organo Gold üzletet építsem, amely az egészség megkaparintásáról, jobb esetben megőrzéséről, személyiség-fejlődésről és a pénzszerzésről szól. (Fujj, fujj, milyen kapzsi ez a nő!!! Na, és mit akar személyiség-fejlődni, amikor már a 66. évét tapossa? Nem elég neki, ha szétszórják hamvait?)
Ezt a gondolatomat új bekezdésbe teszem, mert fontos bevallanom: szerelmes vagyok a termékekbe – kávé-tea-shake stb. -, mert vissza tudták hozni nekem a rám jellemző, 20 évvel ezelőtti fiatalos energiát, életkedvet.
Igaz, nekem – aki szeretek emberekkel találkozni és személyes varázsommal élni -, igen csak nehéz dolgom van, hiszen kivel találkozom én manapság? Varga Lacival, azzal is csak tisztes távolságban, a kerítésen keresztül beszélgetve. Valahogy úgy érzem magam, mintha zsákban futáson vennék részt. Viszont tudomásul kell venni a megváltozott körülményeket. Csak ezekből tudunk kiindulni. És meg kell tanulnunk elsősorban az online marketinget. Nem kis feladat…
Mivel már időről időre emlegetem Varga Lacit – néha nem éppen pozitív színezetet adva mondanivalómnak -, épp ideje, hogy szemlére bocsássam deli alakját, ahogy férjemmel koccintanak. Igen, a jó szomszédom 52. évét ünnepelte idén. Mivel még így sem világos, hogy ki kicsoda, pontosítok: bal oldal látható párom, László király.
Hogy miért beszélek néha 1. szám első személyben, néha pedig többes szám 1. személyben? Mert titeket is arra biztatlak, hogy egy kicsit söprögessetek a házatok táján, és biztosra veszem, hogy belső tartalék zsákotok száját meglazítva, kincsekre fogtok bukkanni.
Többek között elhatároztam, hogy nem a rosszat erősítem magamban, hanem szigorúan a jót. Tehát nem érdekel, hogy legalább két kilóval sikerült dagadtabbra csipegetni magamat, mégis írásbeli dicséretben részesítem énemet, hogy hetente legalább négyszer elmegyek futni. Igaz, tornázni nem vagyok hajlandó. Egyelőre. Pedig lányos alakom oda van, asszonyos formába csaptam át.
Egyetlen dolog vígasztal, helyettem senki nem csinálja meg, hogy belső berkeimben kutatva, további kincsekre leljek és végre a felszínre hozzam. Tehát rajtam a sor!
U.i.: Most elárulom nektek, hogy készül egy „cikk”: eszembe ötlik egy téma, ami már egy ideje foglalkoztat engem. Mikor már érzem, hogy nyom ez az egész téma, feszengek, hogy még mindig nem csináltam semmit, leülök a gépemhez, és el kezdek írni. (Ez a folyamat hasonlatos a homár életviteléhez, amely – miután kinőtte páncélját, a kövek alá vonul, hogy megújulhasson.) Írás közben teljesen rendszerezni tudom gondolataimat, sőt: még ötleteim is támadnak a témával kapcsolatban. Viszont, ha meg kell szakítanom a felsőbb erőkkel történő adást – mert ha hiszitek, ha nem, gyakran az az érzésem, mintha föntről irányítanák ujjaimat, gondolataimat, hogy igen, pontosan azt írjam, amit Ti is olvashattok készen -, akkor az áldott gondolatmenet töredezik. És ez mennyire szomorú! Ennél a blogomnál is pontosan ez történt, legalább négyszer futottam neki, és nem azért, mert gondolataim elapadtak volna…
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
