Ma, pünkösd vasárnap hajnalán arra ébredtem, hogy szúnyog csípések viszketnek a testem legkülönbözőbb pontjain. Addig forgolódtam, vakaróztam, míg teljesen fel nem ébredtem. És ekkor eszembe jutott egy nagy-nagy bánatom, mely időről időre bennem felbuzog. Most már nincs mit tennem, leírom, „átadom a terhet a blogomnak”, cipelje ezt tovább.
Sárkányevezés után – amikor nem érdekel, hogy egészséges-e vagy nem – időnként be szoktunk térni fagyizni Ráckeve központjába. Ilyenkor elégedetten ücsörgünk – elsősorban én, mivel Laci nem szereti a fagyit – a Keresztelő Szt. János templom előtti téren, és átadjuk magunkat a boldog szemlélődésnek. Fejünk felett fecskék cikáznak a lemenő napban.
Amióta eszemet tudom, a fecskéket – a madarak között – első helyen tartom számon, és ha meglátok egyet is belőlük, máris nő az elégedettségi mutatóm.
Ez a boldogság azonban az évtizedek múltával egyre kevésbé önt el, mivel ezen, Isten által teremtett kis lények száma is erősen csökkenő tendenciát mutat az emberek önös tevékenységéből fakadóan.
A videón láthatjuk – amit ki kellett egyébként a mostanira cserélnem, mert az szerzői jog védelmében áll -, hogy a kis fecskék a fészek pereméről végzik el dolgukat. Biztos arra gondoltak a YouTube-n, hogy a fiatal lelkeket megrontja, ha azt látják, hogy a fecskék kitojnak a fészekből. Ki tudja ebben a zűrös világban, hiszen minden a feje tetejére állt már régen. Valóban igaz. Ám erre már rég kitalálták, mit kell tenni, hogy ne piszkítsanak a járdára. Az okosabbjai, akik gondolkodnak és éreznek, azok lemezt tesznek a fészek alá példának okául. Persze ez külön munka.
Ám ugyanolyan külön munkát igényel, ha lelketlenül leverik a fecskék fészkeit. A hírado.hu-ban drasztikus csökkenésről írnak és még erről: A vonatkozó magyarországi természetvédelemről szóló törvény alapján „tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élet tevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása”.
Ez sem elhanyagolható tény: „Minden fecske, amíg Magyarországon költ és neveli a fiókáit, minimum egy kilogramm rovart pusztít el – mondta a műsorban Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője, és hozzátette, ha egy-két millió fecske eltűnne hazánkból, egy-két millió kilogramm rovar maradna a „nyakunkon”.
Az érzelem oldaláról közelítve: miért a költési időszak kellős közepére időzítik a barbár emberek eme hervasztó fészek-leverési tevékenységüket? A jelzőm igen enyhe ahhoz képest, amekkora fájdalom tombol szívemben.
Vissza kell fognom mérhetetlen kétségbeesésemből eredő tehetetlen dühömet azokkal szemben, akik ezt teszik, mivel most a katolikus templomról van szó.
És ekkor megtörik az elkeseredési hullám, mint amikor felébredünk egy rossz álomból. Miért? Mert biciklire pattantam – miután a fenti sorokat „lekörmöltem” -, és elkarikáztam a templomhoz, hogy tüzetesen szemrevételezzem a terepet. Tudni akartam, hogy a fészkeket leverték-e vagy nem, mielőtt még vádaskodnék.
Istennek hála, ekkor a szentlélek kiáradásában részesülhettem.
A templom tövében találkoztam egy szimpatikus nővel, aki a templom környékét tisztította meg az eldobált szeméttől. Örömmel töltötte el, hogy engem is a fecskék iránti tisztelet és szeretet mozgat. Elmondta, hogy a templom oldalában – ahol emlékeim szerint fészkeknek kellene lennie – nem szeretnek a madarak fészket rakni, mivel állandóan oda tűz a nap.
A fecske szülők olyan helyeket választanak elsősorban, ahol árnyékban lehetnek a kis fiókák. El nem tudom mondani, mekkora kő esett le a szívemről, amikor kiderült számomra, hogy rosszul ítéltem meg a helyzetet, rosszul emlékeztem a fészkek lelőhelyeiről.
Ám nem elég, hogy teljesen rossz felé tapogatóztam, ennek még írásos bizonyítékát is adtam volna, ha isteni sugallatra pontosan akkor nem mentem volna templom-nézőbe, amikor Isten szolgájával tüzetesen megbeszélhettem a fecskék dolgát. (Elnézést, ez egy velős összetett mondat, de ha nem értitek, olvassátok el, akár kétszer is.)
Látjátok Feleim, így születnek (születnének) az álhírek, amikor valakiről valami rosszat állítunk, mert „mi úgy tudjuk, hogy…”
Áldott, békés pünkösdi ünnepeket kívánok nektek!
Jó éjszakát kedves Gyerekek!
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
