Tetszik, hogy az elején azt írtam, ez egy rövid blog. Így higgyetek a nőknek ezek után is!
Hónap: 2018 július
Mindig olyan kis cuki-muki dolgokat teszek fel ebbe a blogba, pedig tudjuk jól, hogy az embernek két arca van, még akkor is, ha egyfolytában tagadja. Én tőlem persze tagadhatja…
Szóval, ez még kikívánkozott belőlem. Most már hátra dőlhetek gurulós székemben, szélesre tárhatom ablakomat, és belesóhajthatok a nagy, magyar éjszakába!
Ez a sorozatom minden egyes blogja olyan változatos, mint a vágtató felhők, ahogyan a formájukat változtatják. Na, ezt jól megmondtam!
Amit tudtam, ebből az utazásomból kihoztam a maximumot. Aki ennél többet virítana, az festi magát. Sietek befejezni a blogomat, mert ezekben a percekben kezdődik francia-belga nagy meccs.
An English blog is written because I have many friends on Facebook and I thought they might be interested in this topic.
Szokásos lélekfelemelő, néha lélek-fenékbe rúgó blogomat ezennel tálalom nektek. Felhőtlen szórakozást mindenkinek!
Valószínűleg, ha valakinek valamelyik testrészével éppen hadilábon áll, más szemüvegen keresztül látja a világot, mint ahogy én is tettem. Igaz, időben sem dúskáltunk, hiszen csak
Ennek a témának az a pikantériája: akárhogyy kapálódzol, te be vagy nyakig sározva, pedig ártatlan vagy, mint a ma született bárány. És mivel angol nyelven is megírodott ez a téma, most már teljesen megnyugodtam. A mór megtette kötelességét! #féltékenység #vádolni