Nagy elhatározásra jutottam: London-járásunkat nem a valóságnak megfelelően adom vissza, tehát nem egy blogot szentelek egy nap eseményeiből összeállítva…
Év: 2017
Hogy is vagyunk mi ezzel a jó madárral? Igen, kirepült 2,5 éves raboskodás után a börtönből a Mester. Vajon hol található a boldogság madara?
Tíz napos London PASS-on vagyok. Ezt majd, később megértitek természetesen. Ez a London PASS erősen lemeríti az összes energiáimat. Ennyit előzetesen!
Mint tudjátok, ezt a sorozatot a szerelmi kapcsolatok boncolgatására tartogatom. Igaz, elég komoly hangvételű, mert beszélgető partneremet is a komolyság jellemzi.
Nő társaimnak üzenem innen, erről a szent helyről, hogy iparkodjanak „egyéb” pozitívumokat begyűjteni az életük folyamán, mint hogy a küllemük építésén és szépítésén fáradozzanak kizárólag.
Egy 150 éves ház, ahol minden patent és újszerű, praktikus. Ez volt a mostani helyszín a filippin hölgyek találkozó helyének, ahol Lea születésnapját ünnepeltük.
Mostanában – ez már legalább egy éve tart ez az állapot – megfigyeltem, hogy a hasizom-gyakorlatokat erősen elkerülöm. Most is már 11 óra is elmúlt angol időszámítás szerint, azaz magyarországi viszonylatban már éjfél is elmúlt, és még mindig nem kerültem padlóra. Mármint a talajgyakorlat miatt…
Tipikus szerelmes vers, tipikus szavakkal és képekkel! A költőnő (azaz ÉN) eléggé el nem ítélhető módon tolta előtérbe saját álszerény létezését, mintegy sejtetve, hogy nélküle
Eléggé jól ábrázoltam a reménytelenség legreménytelenebb állomását, ahol már csak szellemvonatok járnak maximum.
Az irónia egyik igen ütős fegyverem, amely segít, hogy elviseljem, amikor a terhet pakolom saját magamra. …mert bizony ki a legnagyobb ellenségünk: mi, magunk.
