Szöszi-NET (31.) Drága, jó Juliska néni!

Leszögezem még az elején, irtó ritkán szoktam megbetegedni, tíz-tizenöt évente. Ha mégis ebbe a gödörbe beleesek, a környezetem nem hiszi el ezt a szomorú tényt, bár sosem szoktam magam tettetni.

Ha napközben lefekszem, ez egyenlő azzal, mint amikor a birkózókat kiütik a ringben. Igen ám, de ettől az elhatározásomtól, hogy visszarogyok az ágyamba, miközben száz ágra süt kint a nap, még betegebb leszek.

Tehát a kérdés a következő: megbetegíthetjük-e magunkat csupán kósza gondolatokkal? Igen. Egyszerű, velős mondat, és nagyon helytálló.

Bár Juliska nénire, drága Juliska nénire – gyerekorom egyik, főleg hétvégenként meghatározó személyére -, ez a tézis nem vonatkozott. Képtelen volt magát megbetegíteni. Pedig mennyire iparkodott ez ügyben. (Igaz, környezetét talán annál inkább!)

Még kisgyerekek voltunk bátyjámmal, és hasonlatosak voltunk két kis karvaly fiókához, ha kajáról volt szó. Biztosra vehetitek, hogy nem mondtuk, mint fiam kiskorában nem egyszer mondta: „jó, mindjárt megyek”.

…és ez a „mindjárt” több órát is jelentett, amikor is aztán, mint a fúria berontottam a szobájába, ahol éppen a mesekönyvekből és egyéb, műtárgyakból épített tornyot az „országút” mellé a földön. Ez az építkezés elhúzódhatott akár hónapokig is, ami azt jelentette, hogy közlekedni a szobában csak erős felindulásból lehetett.

Szóval kirángattam a fiamat a építkezési törmelék alól, hogy végre megebédeljen. Ekkor már a hétvégi, közös kajálásnak rég lőttek, a kedvem is erősen fogyatkozott.

Hogy ne feledjem szavam, Juliska néni egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy amikor ebédeltünk a konyhában bátyámmal, oda ült egy hokedlire hozzánk, és nézte, ahogy jó ízűen falunk.

• Mert én már enni sem tudok! -, sopánkodott, – legalább hadd nézzem, hogy esznek a gyerekek. Abban az időben még csak egyetlen tévécsatorna létezett.  Tehát megbocsájtható volt neki ez a tette.
• Jaj, drága Klárikám! -, mondta enyhén sipákolóra véve a figurát édesanyámnak -, én már a jövő karácsonyt sem fogom megélni.

Állandóan eljátszotta az egyszemélyes temetkezési vállalatot. Ekkor lehetett 60 év körül.

Mivel több évtizeden keresztül a halálán volt, így teljes odafigyelést igényelt a környezetétől. Lánya, veje állandóan körülötte sürgölődött… Meghalt 93 éves korában.

(Ha most lenne 60 éves Juliska néni, pont úgy nézne ki, mint a beköszöntő fotón a nekünk félig háttal ülő, ősz hajú asszony!)