Szöszi-NET (116.) Majd haza talál

 

Már rég rájöttem, hogy sok minden szerencse kérdése. Például az, hogy ha állatnak születtem volna, akkor ki az én gazdám. Mert bizony mondom néktek, jó pár szomszédomról határozottan tudom, hogy igen pórul járnak az ott élő házi állatok.
Nem másképpen történik Gizikééknél sem, ahol Gizike meglátogatja pár hónapra a Németországban élő húgait. Közben a fiai közül már egy sem él egy háztartásban vele. Az öreg rozoga Jóska még tavasszal itt hagyta, s elment az örök vadász-mezőkre. Viszont itt van az örök vidám, optimista Dönci kutya és a cirmos Macska.

Na most az öreg rozoga Jóska – aki egyébként Sándor névvel szerepel a hivatalos okiratokon – József nevezetű idősebb fia vállalta, hogy a két helységgel arrébb levő házában elkvártélyozza az állatokat. Így ez jól hangzik! Igaz? Én is nyugodt lennék, ha nem tudnám, mit jelent ez a gyakorlatban!

Felvilágosítalak benneteket, mert nem ismeritek a helyi dörgést. Jóska – fiú gyermek -, aki már az 52. életévén is átverekedte magát, pontosan úgy néz ki, mint egy vérben forgó szemű haramia vezér. Mint egy lepukkant, pottyantós vécé. Csak nem annyira eszes, mint amilyen eszesnek kellene lennie egy haramia vezérnek, hogy a csendőrök eszén túljárjon. Egy haramia vezérnek meg kell lennie a csavaros, furmányos észjárásának is. Szóval nem elég okos.

Ezt már rég kitapogattam bánatosan csápjaimmal, ahányszor volt szerencsém Gizike konyhájában vele találkozni. Onnan tudom mindig, hogy ő is bent van, mert akkor nem hagyja beszélni Gizikét, az anyját, engem meg pláne nem. Igaz, Gizikénél teljesen lecsavarom magamat takarékra, mert Gizike meg arról híres, hogy amint beteszem a lábam hozzá, abban a percben életre kel ő.

Egy silány hangsávot választ magának, és teljesen egyhangúan, monotón adja elő, hogy mi volt fiatal korában, amikor a férje udvarolt neki, aki mennyire szorgalmas ember volt. Bezzeg az idősebbik fiú gyermekük hihetetlen trehány. Ez a szóban forgó Jóska.
– Igen, igen -, bólogatok ilyenkor szorgalmasan, mert több lehetőségem nincs a parti szinesítésére.
– Ha fizetést kap, biztos, hogy a kocsma az első. Most hogy kapott egy házat Makádon, nem akar rendesen berendezkedni. A cuccok szanaszéjjel vannak. Mindenütt vannak belőlük, csak nem a szekrényekben. Nem ad kulcsot, hogy legalább nagyjából rendet csináljak ott. Még a nyáron megvettük a festéket, hogy kifessen. Kifestett, azt hiszed? – természetesen nem tudtam válaszolni. Még annyit sem tudtam mondani, hogy:
– Nem.

Hatalmas bundával hömpölyög a vidám, kis termetű kutya, azaz Dönci:

donci
Szóval Dönci, a bohókás kutyus és Macs cica ide jön Makádra három hónapig, amig Gizike Németországban boldogítja a húgait.
A macska szállításában ma – szombaton – segítettem. Tudtam, hogy teljesen lehetetlen egy három éves macskát kézben elszállítani, buszra felszállni stb.
– Figyelj, Jóska, nekem már nagy gyakorlatom van a macska-szállításban, illetve már rengeteg trükköt átéltem általuk. Tudom, hogy milyen fineszesek, ha menekülni akarnak. Amikor megérkezünk, te rögtön a házba viszed. Legalább egy napig bent kell tartózkodnia és ott adsz neki kaját, hogy tudja, az ő otthona is az a ház.
– Jó, jó -, morgott Jóska. Mint minden férfi, ő sem bírja, ha egy nő okítja.

Miközben a macska grabancát szorongatta az anyós ülésen, fogatlan szájával “elmosolyodott”, és azt mondta:
– Egyébként állatorvos akartam lenni -, mondta fensőbbsége teljes tudatában.
Ezzel minden okoskodásomnak alávágott. Megáll az eszem. Én meg régész akartam lenni, de ez valahogy nem jogosít fel arra, hogy sírrabló legyek.

Ráckevéről Makádra autózva, világvégi hangulat vesz erőt az emberen. Ne feledjétek, ez az én véleményem. Én megtehetem ezt is. A helység elején egy elágazás van, és persze az utolsó pillanatban szólt utasom, hogy merre vegyem a kanyart. Mintha nekem tudnom kellene, hol lakik.

Leparkolok a ház előtt, és mi az első megmozdulása ennek a jó embernek? A macskát ledobta a karjai közül.
– Mit csinálsz, Jóska? -, kurjantottam el magamat, bár nem sok meglepetést okozott a férfi, aki lehetne akár a saját öregapja a sok szesztől és butaságtól, hogy sosem akart tanulni a mesterektől vagy másoktól, aki nála okosabb.
– Majd haza talál! -, nyilatkozta a “jó ember”.
– Hazaaaaaa? Hova haza? Azt sem tudja, hol van!

Fél óráig kereste a kulcsot, hogy be tudjon menni a házba, ahol Dönci volt szegény bezárva. A kert óriási, de kicit-kacat, vacak holmik kupacokban itt is, ott is. Na, ez nem az én esetem Tóth Marival. Annyi szent.

Ha, mondjuk, Döncit kint hagyná a kertben, akkor a macska valóban “haza találna”, mert Dönci háló társa volt, ahogy a télbe gyalogolunk, egyre gyakrabban… Nem egyszer láttam, hogy a kutyaházban Dönci és Macs egymást melegítették.

A macska világgá ment, mert az autókázás és az azzal járó inzultus az idegére ment. Nem óhajtott többet ilyen élményt. Nem tudom, mi lesz azzal az állattal. És így, utólag nem tudom, hogy mit kellett volna tennem, hogy másképpen alakuljon a történet. Talán előtte Jóskát átnevelő intézetbe kellett volna adnom, ahol elmagyarázták volna, hogy egy macska miről szólhat vagy ténylegesen miről szól?

MACSKA cipőben

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

One thought on “Szöszi-NET (116.) Majd haza talál

  1. Wonderful goods from you, man. I’ve understand your stuff previous to and you are just extremely fantastic. I really like what you have acquired here, certainly like what you’re saying and the way in which you say it. You make it enjoyable and you still care for to keep it wise. I can’t wait to read much more from you. This is actually a wonderful web site.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük