Vers: AZ ARATÁS GYÖNYÖRE

Ahogy a töltekező holddal szemben jöttem haza kocsival Ráckevére, elhatároztam, hogy ma verset vágok hozzátok. Örökké csak a szerelemről regélek nektek prózában meg, hogy NE ADJÁTOK FEL SOHA!

Nem, ennyivel nem ússzátok meg. Ma változatosság gyönyörködtet elve alapján másról szólok nektek. Hát persze, hogy megint a szerelemről, a testi kívánalmakról. Rímekbe szedve! Szokványos, epekedő vers, amivel tele az internet. Eggyel több vagy kevesebb! Nem mindegy?

AZ ARATÁS GYÖNYÖRE

(Kitettem volna nektek egy szuper fotót, egy művészi, ám erotikus fotót, de hát a netről rögtön le lennék törölve. Így a piszkos fantáziátokra bízom: egy fiatal, szuper csaj, aki még üde és ártatlannak tűnik a szemlélődőnek, a szénakazalban hanyatt fekszik igen hiányos öltözékben. Ezt tettem volna ki. De – mint mondtam – az erkölcsrendészet valamint amiatt, hogy koravén olvasóim nem bírnák elviselni az élet látványát, nem tettem.)


 

Hej, ha én is köztetek
lehetnék! Hangosan
dalolnék, kacagó bajazzo
bőrébe bújnék.

Ha kedvem szottyanna,
tavasszal kapálnék és
vetnék. És Robinson
Crusoe-ként homokos
partodra vetődnék.

Köldököd tavában
szelíd hattyúkat nevelnék,
füleid szélárnyékában
örömtüzeket gyújtanék.

Melled fennsíkján búgó-
csigát játszanék, lábad
tövében ebihalként
megbújnék.

Ajkaid résébe kéjes
nyögéseket varázsolnék.
Ágyékod rejtekében
kalózkodnék. És ha
már ott járnék, naná,
hogy elvélveznék.

Summa summárum:
az aratás gyönyöréről
semmi pénzért le
nem mondanék.

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik
ez a vers)

Ma jutott eszembe, felsorolok néhány versem linkjét.

Hogy én milyen link vagyok!


Morzejelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs Kecmec

Egyszerre kettőt szeretek
A
 NÉMA MÚ DALA
V
ulcanica, Hungarica
Nárcizmus
Árvizi hajósok
Édesanyám
M
enni fog ez neked?
Milyen jó…
E
mberedre találtál bennem!
AKÁR EGY FÉLISTEN
C
sőbe húzott üvöltés

 Oly ismerősen tekereg...
Kis éji krosnyogás
N
em ilyen lovat akartam
A
míg dereng

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,itt teheted meg!

Várlak szeretettel!

If you want to read another blogs,

you can do it here!

Share this post and help spread the love!

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds